„Mostanra lett iszonyatosan jó zenekar” – Kollár-Klemencz László (Kistehén)-interjú

2017.08.16. 19:18, rerecorder

13497796_10153619586946301_5538128015525157614_o.jpg

A Kistehén zenekar különböző inkarnációival már többször feljutott a csúcsra. Szigethimnusz, Szájber gyerek, nemzetközi Little Cow-sikerek, ráadásul most, tizenötödik születésnapja küszöbén – jubileumi buli a Budapest Parkban, augusztus 31-én) talán erősebb, mint korábban bármikor. Az 54. Recorder magazinban megjelent interjú bővített változata.

Meglepő is lehet a tény, hogy már tizenötéves a zenekar. Számodra nem tűnik rendkívül rövid időszaknak, még ahhoz képest is, hogy mennyi minden történt veletek?

zene_a_nyulaknak.jpgHa összegzésként nézzük, hogy a zenekar tizenötéves, akkor nem kellene nekünk semmit sem ünnepelnünk. Folyamatosan alakulunk, formálódunk a tagok belső változásaival párhuzamosan. Éppen ezért úgy érzem, hogy a zenekar valaminek a derekán van, nem pedig egy hosszú munkának a végén. A közepén tartunk, de bizonyos dolgoknak még csak az elején. Furcsa is ez az ünneplés. Ugyanis én még abban szocializálódtam, hogy a rockzenészek a mosónőkkel kéz a kézben, hamar halnak. A hatvanas években – amikor születtem – még eleve gyerekcipőben járt az a zenei korszak, amit a rock’n’roll stílus generált. Ennek a szokásait is még csak tanuljuk. Gyerekkoromban azt hittem, hogy a rock & roll az úgy fest, hogy az emberek huszonévesek kiállnak gitárral a kezükben és iszonyú vehemenciával mondani akarnak valamit. Nem számít semmi. Nincsenek korlátok, sem pedig határok. Ez a generáció fegyver helyett gitárral döntögette a tabukat. Majd elfáradnak, belehalnak ebbe a döntögetésbe vagy pedig a rabjai lesznek. Egyszóval kiégnek. A másik oldalon pedig vannak azok a rockzenészek, akik elkezdenek a múltjukból élni. Fiatal koromban így vizionáltam. Aztán láttam, hogy vannak a rockzenének túlélői és fenn tudják tartani a határokat feszegető attitűdöt. Mindezt úgy, hogy nem lesz nevetséges.


Ez a folyamatos változás a Kistehénen is érződik. Az Elviszlek magammal és a Szomjas nők című legutóbbi albumokkal színes artrockzenekar lettetek, mintha most érett volna be igazán a formáció, egy hosszú út eredményeként.

Vannak autentikus, önazonos rockzenészek is, akik részei a társadalomnak. Tudok én is úgy gondolkodni, hogy jön egy olyan ember, aki fenn tud tartani egyfajta progresszivitást. Furcsa, hogy az irodalomban ez természetes. A rock & rollba pedig ez most kezd beivódni. Itt nemcsak a Kistehén tizenöt évére gondolok, hanem az én ötvenegy évemre is. Hatvanévesen is van mit megkérdőjelezni. Egyre több rálátása van az embernek a körülöttünk zajló dolgokra. Ennek következményeként simán meg lehet tartani egy kritikus attitűdöt ötven-hatvanéves korban is. Ezekből izgalmas dolgok tudnak születni a szövegekben, a zenében és általában a rock & rollban is. Nekem az egy érdekes váltás, hogy már negyvenöt évesen sem akartam énekelni a Szerelmes vagyok minden nőbe című dalunkat. Mégis a mai napig elénekelem és nem érzem cikinek. A rock & roll-kultúrába az is beivódott, hogy alapvetően a fiatalokat érinti meg. Ezeket a témákat nagyon nehéz átívelnie annak a generációnak, amelyik közben felnőtt. De önmagad számára sem könnyű. Például hogyan boncolgatok egy olyan témát ötvenévesen, amihez a fiatalabbak is tudnak kapcsolódni. Nekem szerencsém van, mert engem nem csak az érdekel, ami a generációmat foglalkoztatja. A mai napig az izgat, hogy új utakat keressek. Valószínűleg emiatt nem jelent számomra problémát megszólítani a fiatalabbakat. De már direkt módon olyan dalt írni, mint a Szerelmes vagyok minden nőbe nem akarok. Annak ellenére, hogy a mai napig szerelmes vagyok minden nőbe. (nevet)

kistehen-2.jpg


Ez érezhető, hiszen művészi kihívásokkal bátran szemben álló alkotónak tűnsz. Gondolhatunk itt arra is, hogy folyton új dolgokba kezdesz bele, főleg ha már valami felfutott. Mi vár a Kistehénre?

A Kistehén mostanra lett iszonyatosan jó, mint zenekar. Minden egyes zenekartársam nagyon kreatív és sokat tud beleadni a közös munkába. Az új lemezünket teljes egészében együtt készítjük. Nem azért, mert nincsenek ötleteim. Nagyon sok van, de visszafogom magam, mert iszonyú jó dolgokat hoznak a többiek. Ez az együttes munka pedig jobban izgat, mint bármikor. Az az igazság, hogy régen nem izgatott egyáltalán. Illetve ez túlzás, inkább talán belefáradtam. Számomra az alkotás az egy magányos dolog. Azt szoktam meg, hogy otthon leülök, és egyedül összerakom a dalokat. Szeretek így dolgozni, mert nem nagyon tudok csapatban ötletelni. Ha egyedül írok egy dalt, akkor tudom, hogy három óra múlva kész leszek vele. Másokkal ez hónapokba telhet, de attól mégis nagyon-nagyon jó a közös munka. Tavaly kezdtük el az új lemezt, amit ősszel folytatunk is. Eddig talán soha nem álltunk neki úgy albumnak, hogy ennyire erősek lettek volna hozzá az ötleteink. Most állt össze ennek az öt embernek a közös munkája. Nagyon várom, hogy albummá alakuljanak ezek a dalok.


KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ TAVALY ADTA KI RENGETEG CÍMŰ SZÓLÓLEMEZÉT - ITT EGYÉB DOLGAIRÓL BESZÉLGETTÜNK.


Ugorjunk kicsit vissza az időben. A Kistehenet az Andersen zenekar után kezdődött animációs rendezői karriered, egy animált figura indította el még Zene a nyulaknak néven, és ez a figura még a 2004-es, Csintalan című második lemez borítóján is szerepelt. Nehéz volt megválni tőle? 

csintalan.jpgNagyon nehéz volt. Pont amiatt, mert olyan dolgok kerülhettek előtérbe, amelyek engem érdekelnek. Nem pedig elvárásokat követtem. Még a régi Gödörben szerettünk volna egy eseményt, ahol a Szájber gyerektől látványosan megszabadulunk. Ez a dal is ugyanolyan pecsét volt, mint a kistehén. Ez nem sikerült. Viszont bennünk ez nem vetett vissza semmit és folyton változtattunk. Azok a zenészek mindig elhagyták a zenekart, akik nem akarták a változást. Ebben az a legnehezebb, hogy mire ezeket a változásokat, új dolgokat elfogadja a közönség, addigra lehet, hogy a zenekar már egy teljesen új dologban gondolkodik. Szerintem mostanra ért be minket a közönségünk. Lehet, hogy az ember egyedül sokkal gyorsabb és mozgékonyabb. Viszont egy tömeg esetében be kell várni mindenkit, hogy együtt tudjunk mozdulni.


Említetted a másik pecséteteket a Szájber gyereket. 2004-ben ezzel a dallal még magasabbra lépett a zenekar, egycsapásra a mainstreambe került. Emiatt sokáig ehhez hasonló dalok írását várták, kérték tőled. Visszatekintve hogyan látod ennek a dalnak a szerepét? Kivinnéd most is a Gödör elé, hogy megszabadulj tőle?

Tíz évvel ezelőtt sokkal radikálisabb volt a helyzet. Ez azt jelenti, hogy akkor benne voltunk egy Szájber gyerek korszakban. Mára elfogadtam. A mai napig játsszuk a zenekarral és az, ahogyan most játsszuk, számomra már egy másik Szájber gyerek. Szeretem. Nem arról van szó, hogy lennének olyan korszakok, amelyeket szégyellünk. Szimplán csak nehéznek éreztem beilleszteni egy olyan repertoárba, amelyben például benne van a Vágjál hátba. Ez két különböző világ. Volt olyan időszak, amikor negligáltuk ezeket a dalokat, de aztán rájöttünk, hogy ez hülyeség. Éltem meg olyan időszakot, amikor ezeket a régi dalokat nem akartam játszani, de szerencsére a zenekartársaim és a hangmérnökünk mondta, hogy ezek a mi dalaink és szeretnék őket hallani az emberek. Úgy éreztem, hogy ezek egy bizonyos korszak mementói és nem akartam összekeverni a korszakokat.


A kissé minimalista, novelty popos, skás-Manu Chaó-s, gypsy jazz-es korai lemezek után a Szerelmes vagyok minden nőbe című 2006-os album hozta el az igazi kiteljesedést és egyben az igazi áttörést, nemzetközileg is. A lemez egy német kiadónak köszönhetően Európa szerte megjelent, részben angol változatban, de a komoly népszerűséget hozó európai koncertek után 2008-ban Amerikában is masszív, harmincállomásos turnét nyomott le a Little Cow zenekar. Hogyan értékeled ezeket az éveket?

szerelmes_vagyoku.jpgIszonyú jó volt. A Szájber gyerekes, vagy ahogyan mi hívtuk, alter-lakodalmas Kistehén során én is kacsingattam vissza az alterhez és a Lehoczki Karcsi dobosunk is, aki sajnos már nincs köztünk. Próbáltuk a lakodalmas zene abszurd gyökereit feltárni és inkább iróniával megközelíteni ezt az egészet. Majd született egy olyan album, ami ezt az alapot egy koncentráltabb zenével és alteresebb hangszereléssel keverte, nem pedig a minimál tangóharmónikára épített. Volt egy ilyen elképzelésem, hogy ezt a félig-meddig világot, ezt az alternatív-lakodalmas zenét meg kéne próbálni kivinni Európába. Jött egy berlini kiadó, akit ez érdekelt. Ők hoztak egy német producert, aki keverte az anyagot. Innentől hirtelen beindult minden. Berlinben játszottunk kétszer egy évben, Európában iszonyú jó fesztiválokon léphettünk fel, turnékat csináltunk a kontinensen és mentünk Amerikába. Erről az albumról felkerültek dalok angol és amerikai válogatáslemezekre. Itthon viszont a Kistehén még mindenkinél a fa tetején ült, a Szájber gyereket meg a szakma nem tudta mire vélni. A lakodalmas balkán viszont még nem volt divat és Európában is ekkor indult be. Nem nagyon voltak ilyen zenekarok. Ennek az volt a következménye, hogy itthon nem hívtak fesztiválokra. Mindezt úgy, hogy felléptünk Hollandiában egy nagy fesztiválon (ahol teltházas helyszínen többezer ember tombolt a zenekarra – a szerk.), majd itthon nem hívtak meg minket a Szigetre. Az első szigetes szereplésünk viszont egy nagyon szép történet és kicsit látszik a Szigetnek a magyar zenekarokhoz való hozzáállása. Egy berlini rajongónk Budapesten járt és írt, hogy nem lesz-e a fesztiválon a Little Cow, mert ő imádja és Németországban ez nagyon jelen van. Utánanézett a Sziget, hogy ki is ez a Little Cow, majd leesett nekik, hogy az a Kistehén. Így kerültünk Berlinből a Szigetre.


BERLINI KISTEHÉN KONCERTBESZÁMOLÓ ÉS FOTÓGALÉRIA.


Nagy kerülő
volt!

Nagy kerülő! Akkor kicsit úgy gondoltam, hogy ennek a magyar valóságnak nem is szeretnék a részese lenni és szorosabbra szerettem volna fűzni a külföldi szálakat. Az szerettem volna, ha mindent a külföldi koncertszervezőkön keresztül intéznek. Nem voltam akkor jó véleménnyel az üzletközpontú magyar fesztiválszervezésről. Most már azért jobb a helyzet. Főleg amiatt, hogy manapság vannak igazán jó fesztiválok, mint például a Bánkitó vagy a Kolorádó. Rockzenekarként külföldön nem biztos, hogy el tudtak volna adni minket akkor, viszont ez a világzene és rockzene keveréke segítette a zenekart. Amerikába is így kerültünk el. Ott pedig hirtelen nagy lehetőségekhez jutottunk. Játszottunk például a Joe’s Pubban, ahol előttünk Sinéad O’Connor lépett fel, és ahová még David Letterman zenei producere eljött és tárgyaltunk is arról, hogy fellépjünk a Letterman Show-ban. Nagyon közel voltunk, hogy ott álljunk. Szóval hirtelen nagyon sok ilyen lehetőség jött. Emlékszem másnap egy New York-i stúdióba mentünk dalokat felvenni. Először csak dobokat rögzítettünk és lenyűgözött a stúdió hangzása. Ekkor azt éreztem, ha erről szólna az elkövetkezendő tíz-húsz évem, az óriási lenne. Ezt egymásnak sem tudtuk igazán átadni. Csak vigyorogva néztünk egymásra. Magyar zenekarként több ilyen turnét és azt az érzést megélni, hogy iszonyú közel kerülsz, ahhoz, hogy bekerülj ebbe a körforgásba, egészen izgalmas élmény. Aztán amikor kezdtük azt hinni, hogy ezekről a külföldi turnékról fog szólni a zenekar élete, akkor nem sikerült visszamennünk egy harmadik koncertsorozatra az USA-ba. Ezek a turnék nagyon komoly befektetések és harmadikat már nem tudtuk finanszírozni. A másik gond pedig az emberi oldalon volt. Az akkori zenekartársaimnak teljesen mások voltak a prioritásai, mint nekem. Nem akarták ezt a nemzetközi karriert annyira, mint én. Ez egy iszonyatosan melós dolog. Egyik este fellépsz egy olyan helyen, ahol óriási tömeg van, a másikon pedig egy kis kocsmában, ahol vannak húszan. Hiába mondtam nekik, hogy még egy-két év és bejön, nekik a kis foci itthon jobban kellett.


Ezután jelent meg a 2008-as Ember a fán. Ez a lemez személyességével és persze akusztikusabb, kamarapoposabb, intimebb, valóban melankolikusabb megszólalásával komoly váltást hozott a korábbi lemezekhez képest és végül váltást hozott a zenekarban is. Miért érezted azt, hogy szüksége van a Kistehénnek egy ilyen lemezre?

ember_a_fan.jpgIlyen melankolikus dalok már a korábbi lemezeinken is szerepeltek. Ez mindig is része volt a repertoárunknak csak nem ennyire koncentráltan, mint ezen a lemezen. Emlékszem azon a télen nagyon nagy hó volt és csak ilyen dalokat írtam. Ezeket a dalokat a valceres, keringős ritmusalap erősen összefogja és egyszerűen akartam készíteni egy ilyen albumot. Ez egy speciális szóló jellegű lemeznek készült, ezért is neveztem el magunkat Kollár-Klemencz Laci És A Kistehén Melankólikusoknak. Ekkor ez az akkori felállás végét jelentette. A kreativitást egy óriási szabadságnak élem meg, ami azt is jelenti, hogy éppen azt veszek fel lemezre, amihez leginkább kedvem van. Ilyen szempontból Beck a minta vagy éppen Regina Spektor, akik a maguk melankóliájával benne vannak a poprock körökben. Számtalan fesztiválon voltunk a Kistehénnel, ahol ők ott voltak. De ezek nyitott szellemiségű fesztiválok voltak. Manapság elképzelhetetlennek gondolom, hogy a Voltra elhívjanak a Rengeteggel (Kollár-Klemencz László tavalyi szólólemeze – a szerk.). Sokkal szűkebb és strukturáltabb a szervezés.


LEMEZTÁSKA - KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ KEDVENC ZENÉI.


A Kistehén a 2010-es években a mainstreamből a sokszínű alternatív zenébe úszott vissza, ebben a folyamatban segítségedre voltak az Andersenben töltött éveid?

Igen. Viszont nem is hozzásegített, hiszen én abból a világból jövök, az vagyok én. De kiderült, hogy nemcsak az vagyok, hanem olyan is, aki el tud merülni a Szájber gyerekes világban is. Az Andersen egy nagyon alterzenekar volt. A művészi szabadság az alterben mindenek felett helyezkedik el. Az olyasvalami létrehozásának vágya, ami még nem született meg, vagy éppen új rálátást adni valamilyen szegmensre, ezek a mozgatói. Ezt próbáltam a Szájber gyerekes időszakban is megvalósítani, de az nagyon félreérthető volt. Rájöttem, hogy világosabb kódokkal kell beszélni. Amikor megváltoztattam ezt az időszakot és jobban visszanyúltam az alterhez, azt nem is a dalok miatt tettem. Ezekkel semmi bajom nem volt. Sokkal inkább azzal, amit generáltak. Pontosabban, amilyen közönséget generáltak. Nem tudtam azonosulni azzal a közönséggel, amikor lenéztem a színpadról. Ez egy durva mondat, de…


… de az ember akkor érzi jól magát, ha a társaság is olyan.

szomjas_nok.jpgPontosan. A Kistehén közönsége pedig egyre súlyosabban nem olyan volt, akikkel tudtam volna azonosulni. Ők tudtak a dalokkal, de valószínűleg kevés részük érezte azt az iróniát és azokat a finomságokat, amely a dalokban megvolt. Valószínűleg jópofának tartották és átérezték a koncertek energiáit. De ez részben pár zenészről is elmondható, hiszen köztük is volt olyan, aki nem értette, hogy miről szólnak a szerzemények. Ha az előadók és a közönségük kapcsolatáról beszélünk, nem lehet azt mondani, hogy nem számít a közönség. Inkább arról van szó, hogy nagyon jó érzés az, amikor mond valamit az ember a színpadon és erre olyan közönség nyílik meg, akikkel jól érzi magát. Ma, hogyha elmegy valaki egy nagy Kistehén-koncertre, akkor látja, hogy több generáció van együtt. Az első sorban a tízen- és huszonévesek, mögöttük a középgenerációk, hátul a nagypapák. Kicsit zavarba ejtő tud lenni, hiszen ha belegondolok, a lányom korosztálya is jár a koncertjeinkre. Amit pedig a színpadon mondok és a Kistehén közvetít, az ugyanúgy izgalmas és érdekes tud lenni számukra és az ötvenévesek számára is. Szerintem ebben van a Kistehén jövője.


Augusztus 31-én tartjátok a két és félórás születésnapi koncerteteket a Budapest Parkban. Milyen tematika mentén zajlik az este? Várhatók visszatérők a zenekar múltjából?

A Kistehén minden felállásából ott lesznek a fontosabb zenészek. Újra összeáll minden felállás. A koncerten pedig végigmegyünk a zenekar minden jelentős periódusán.

interjú: Mihályi Dávid


a Kistehén jubileumi, 15 éves szülinapi koncertje augusztus 31-én lesz a Budapest Parkban, Facebook-eseményoldal


NEM VOLT ELÉG? SZEMÉLYES WHAT THE FAQ-INTERJÚ KOLLÁR-KLEMENCZ-CEL.

a Kistehén legutóbbi lemeze, a Szomjas nők

https://recorder.blog.hu/2017/08/16/_mostanra_lett_iszonyatosan_jo_zenekar_kollar-klemencz_laszlo_kistehen_-interju
„Mostanra lett iszonyatosan jó zenekar” – Kollár-Klemencz László (Kistehén)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7912755062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása