Mint a kirakós rég elveszett darabja – Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts) az új Beach House-ról

2017.07.31. 09:51, rerecorder

20272899_10212407839727640_2027237459_o.jpg

A Beach House az állandóság zenekara és ehhez a megbízhatósághoz hat kiváló nagylemez tartozott eddig. Most itt a hetedik, amelyik az évek során összegyűlt kiadatlan, itt-ott elszórt, a stúdióalbumokra nem illeszkedő dalokból áll össze. A Mayberian Sanskülotts kvartettben is ott az állandóság: eddigi három lemezanyaguk szintén egyaránt remek és az ő dalaik is melankóliából felemelők. Csordás Zita frontember elmélkedett a B-Sides And Rarities-ről – neki különben nemsokára szólólemeze jelenik meg, de a Sanskülotts is elkészült a következő LP anyagával, hamarosan fel is veszik azt és ezúttal nem kell majd négy évet várni rá. A friss, 54. Recorder magazin Profül rovatos cikke következik.

beach_house_b_sides.jpgBeach House: B-Sides And Rarities

Kiadó: Bella Union / [PIAS]

Megjelenés: 2017. július

Stílus: dreampop


Aki hallott már valaha Beach House-lemezt, az biztosan érzi azt az egységességet, amit nevezhetünk egysíkúságnak is, vagy akár egyfajta koncepciózusságnak, ahogy azt maga a zenekar is megemlíti az új lemez sajtóközleményében.

Mintha egy kiállítás anyagát válogatnánk – ami nem illeszkedik a látványba, azt nem tesszük bele, akkor sem, ha az épp egy jól sikerült darab.

Véleményem szerint a B-Sides And Rarities nem szenved hiányt fülbemászó, Beach House-os értelemben vett szívszorító slágerekből, mint amilyen az album első dala, a Chariot, ami szerintem akár a 2012-es Bloomon megjelent Wishes párja is lehetne. Bár első hallásra csak a megszokott Yamaha PS-30-as szinti imádnivalóan egyszerű hangzása és a szintibe beépített dobalapok monotonitása cseng össze azon felül, hogy ugyanazon két ember alkotta dalokról van szó, mégis mindkét szerzemény ugyanolyan akaratlanul és eszközeiben visszafogottan himnikus, hogy az agyamban nem tud nem összekapcsolódni a kettő.

A lemezt tovább hallgatva elérkezünk a hazafelé gyalogláskor végtelenítve pörgethető, varázslatos, két percig húzódó befejező taktusokat magukba foglaló dalokhoz, mint például a Baseball Diamond. Amikor először hallgattam a 2015-ös Depression Cherryt, az egész egy kellemesen álomszerű, a saját életem filmjéhez remekül illő aláfestő zenének tűnt, kivéve egy dalt, a PPP-t, amit a mai napig sem tudtam megunni. Annyira tragikus, annyira elgondolkodtató, annyira szép, hogy egyszerűen egyből az egyik kedvenc számommá vált. A Baseball Diamond esetében valami hasonlót éreztem. Egy koncertről éjszaka hazafelé hallgatva a kocsiban ugyan minden dal képes felértékelődni, de ennek ellenére is olyan volt, mintha végre megint a saját világomba kényelmesedve gondolkodhatnék el mindenen, amin egyébként már képtelen vagyok, valaki más világán keresztültekintve.

beachhouse-2017-promo-02-shawnbrackbill.jpg

Ez az érzés tulajdonképpen bármelyik Beach House-dalt vagy -lemezt hallgatva el tud kapni. Nem is kell túl messze mennünk, a B-Sides következő száma, a lemezverziótól eltérő Norway egészen hasonló hangulatot áraszt. Nagyon szeretem azokat a zenéket, amikre magányos, megállás nélküli világkörüli gyalogtúrába tudnék kezdeni. Ez a dal pont olyan.

A fentebb említett, kőből faragott szinti ridegnek tűnő nyolcbites hangjai minden esetben képesek egy végtelenül romantikus atmoszférát szülve belesimulni a dalok jellemébe. A túlvilágiságot nyomokban sem képviselő hangszerek összességében egy olyan univerzumba vezetik a hallgatót, amiben csak álmaiban járt. A harmóniák zenetörténeti értelemben vett romantikus klasszikusokat idéző vezetése és az eleinte fel sem tűnő, okosan elrejtett, egyáltalán nem hivalkodó zenei megoldások tökéletesen ellensúlyozzák a szintetizátor jellegéből fakadó merev esetlenséget. Kész is a tökéletes dreampop.

INTERJÚNK A BEACH HOUSE LÁNYÁVAL ÉS FIÚJÁVAL.

A jéghegy csúcsa természetesen Victoria Legrand (szerintem) csodálatos hangja. Egy jéghegyé, aminek a melegségétől ő maga nem, de én minden alkalommal elolvadok.

Összegezve ez a lemez olyan, mint a kirakós rég elveszett darabja. Minden a helyére került. B-oldal ide vagy oda, mindent összegez, amiről a Beach House szól, és ugyan a duó szerint ezek a dalok nem illettek rá eddigi nagylemezeikre, remekül megtalálják egymást ezen a válogatáson.

Véletlen? Nem hinném.

Csordás Zita
nyitófotó: Sinco


a Mayberian Sanskülotts legközelebb augusztus 5-én, most szombaton játszik Budapesten, az Ellátóházban, Facebook-eseményoldal


és a friss Beach House-lemez: 

tictac650.png

https://recorder.blog.hu/2017/07/31/mint_a_kirakos_reg_elveszett_darabja_csordas_zita_mayberian_sanskulotts_ajanlja_az_uj_beach_house-t
Mint a kirakós rég elveszett darabja – Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts) az új Beach House-ról
süti beállítások módosítása