Itt a Cseh Tamás Program: „Ekkora pluszforrást még sosem kapott a hazai könnyűzene” – Bajnai Zsolt, a CsTP Ideiglenes Kollégiumának vezetője

2017.07.31. 09:16, rerecorder

cstp_bajnaizsolt03.jpg

A júliusban megjelent pályázatokkal elindult az NKA Cseh Tamás Program negyedik évada. A következő hónapokban további kiírások is megjelennek. Az előző három évről és a folytatásról Bajnai Zsolttal, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetőjével beszélgettünk.

Hogyan értékeli az elmúlt három évadot?

Őszintén remélem, hogy az üres adathordozók után szedett jogdíjakból a kollégium rendelkezésére bocsájtott közel 2 milliárd forint nemcsak jó helyre került, de a szakma minél nagyobb részét szolgálva és jövő érdekében is hasznosult. Ezt persze részben a következő évek igazolhatják. Az azonban biztos, hogy ekkora pluszforrást, ilyen célzottan még soha nem kapott a hazai könnyűzene. Lehet, hogy tévedek, de a kollégium vezetőjeként azt érzékelem, a CSTP-nek köszönhetően elindult vagy láthatóbbá vált a szakma összetartása, közös gondolkodása, ügyek mellé állása. Szeretném azt hinni, ez részben annak is köszönhető, hogy az elmúlt három évben legalább másfélezer szakmabelivel dolgoztunk együtt. Ha pedig hozzátehetek valami személyeset is: hatalmas élmény volt ez a három év, mert ennyi nagyszerű, pozitív gondolkodású, szeretetre méltó emberrel még soha nem dolgozhattam.


Az eddigi tapasztalatokból okulva lesznek változások a program működésében?

Annak köszönhetően, hogy a szakma jelentős része valamilyen módon kapcsolódik a Programhoz, folyamatosan kapunk visszajelzéseket. És mivel a CSTP nem egy kész projekt, bármikor finomíthatjuk vagy bővíthetjük. A Hangszert a kézbe roadshow-ja megmutatta, hogy a könnyűzenei oktatással hangsúlyosan kell foglalkoznunk. Ugyancsak figyelmet kellene fordítanunk azokra a zeneiskolai zenekarokra, amelyek fontos utánpótlás-nevelők, és az azokat vezető pedagógusok emberfeletti munkával építik évről évre újjá a bandákat. De megkerülhetetlen lesz, hogy a településeket rávegyük valamiféle könnyűzenei koncepciók kidolgozására, ami nemcsak az oktatásnak, de a próbálási és fellépési lehetőségeknek is jót tenne. Ezek egyébként olyan ügyek, amelyeknél az NKA többi kollégiumával együttműködhetünk, és akár közös pályázatokat is kiírhatunk. Mindezektől függetlenül folyamatosan jönnek a három év alatt megszokott pályázataink. Hamarosan megjelenik az előzenekari, ősszel pedig a nemzetközi piacra lépést támogató kiírás. Érdemes lesz alaposan átolvasni őket, mert ha nem is jelentős, de apróbb változás mindegyikben lesz.


A legnagyobb érdeklődés és a legtöbb vita jellemzően a pályakezdő produkciók támogatását kíséri. Itt lesz változás?

cstp_bajnaizsolt01.jpgA nyertesek „feladataiban” és a támogatás mértékében nem, a kiválasztásban viszont igen. Egyrészt két éve segítjük az egységes, megyei tehetségkutatók kialakulását, így ettől az évtől ezek nyertesei – amennyiben szabályos pályázatot nyújtanak be – automatikusan meghívást kapnak a meghallgatásra. Aminek a zsűrije idén már nem rotációban hallgatja meg a kollégium által kiválasztott formációkat, hanem minden ítész minden produkciót megnéz, és így dönt. Ez azt jelenti, hogy kevesebb kollégát kérünk fel zsűrizni, nekik viszont minimum három napjukat elviszi majd a meghallgatás.


Az elmúlt év talán legnagyobb sikere a Hangszert a kézbe volt. Lesz folytatása?

Az a cél, hogy a következő évadban minden megyeszékhelyre eljusson a program. A költségvetésünkben az idei öt állomás költségvetését látjuk, aminek szervezésére hamarosan kiírjuk a meghívásos pályázatot. A 2018. első félévi, még hiányzó hét helyszínhez szükséges pénz forrását azonban elő kell teremtenünk. Mivel azonban úgy tűnik, hogy az első nyolc helyszín 24 ezer látogatója sokakat meggyőzött a Hangszert a kézbe fontosságáról, optimista vagyok.


A CSTP Feszt megnyitóján Balog Zoltán miniszter határozott ígéretet tett a program folytatására. Ugyanakkor az NKA elindította a Halmos Béla és az Imre Zoltán Programot is. Létezik olyan, hogy “CSTP-modell”?

A jövőre 25 éves NKA történetében ez egy régi modell, ami mindig akkor került elő, ha a megszokottól eltérő forrásból jutott az Alap plusz pénzhez, és ezt az általános gyakorlattól kicsit eltérve, egy-egy jól meghatározható ügy köré csoportosítva szerette volna elosztani. Fontos, hogy ezek a Programok nem az állandó kollégiumoktól, azaz a nagy művészeti ágaktól vonnak el pénzt, lehetőséget, hanem azokat kiegészítve vállalnak át feladatokat. A CSTP az elmúlt években talán csak abból a szempontból lett modell, hogy megmutatta: ha egy szakma össze tud fogni, egy ügy mellé oda tud állni, akkor az a politika, a politikusok számára is fontossá válhat. Aminek olyan eredménye lehet, hogy immár a negyedik évadnak futhatunk neki, és újabb 625 milliót fordíthatunk a hazai könnyűzenére.


cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/07/31/itt_a_cseh_tamas_program_ekkora_pluszforrast_meg_sosem_kapott_a_hazai_konnyuzene_bajnai_zsolt_a_cstp
Itt a Cseh Tamás Program: „Ekkora pluszforrást még sosem kapott a hazai könnyűzene” – Bajnai Zsolt, a CsTP Ideiglenes Kollégiumának vezetője
süti beállítások módosítása