Ősi instrumentumok – Tíz alaphangszer (1. rész)

2017.07.20. 13:09, rerecorder

keita_balafon.jpg

A világon sokezerféle hangszer létezik a triangulumtól a kétnyakú elektromos gitárig, amelyek látszólag nagyon különbözőek egymástól és koronként, földrajzi helyenként változnak. Miközben azonban a világ hangszerei nagyon hasonlóak egymáshoz, csupán néhány alaptípusba besorolhatóak. Íme két részben tíz, elsősorban a népzenében és a világzenében használatos instrumentum, amely fontos szerepet játszott a hangszerek fejlődésében. Weyer Balázs Világrecorder rovatának az 52. Recorder magazinban megjelent cikke.

Van a hangszereknek egy rendkívül szofisztikált osztályozási rendszere, a Hornbostel-Sachs, amelyet két osztrák-német alkotója után neveztek el. Ez a könyvtárihoz (vagy a Windows mappa-struktúrájához) hasonló rendszer. Ha már a triangulumot hoztam példaként, annak a száma a Hornbostel-Sachs-ban 111.211. Ebből az első 1-es az idiofon hangszerek nagy családját jelöli – ők azok, ahol egy szilárd test rezgése adja a hangot. A másik egyes az idiofonok közül azoknak az alcsoportja, amelyeket ütéssel, rázással, vagy reszelő mozdulattal szólaltatunk meg. A harmadik egyes jelöli az ütéssel megszólaltatottakat, mint a clave, a kasztanyetta vagy két cintányér. A triangulum pedig végezetül azok közé tartozik – egy karibi ütőhangszerrel, a dhantal-lal együtt – ahol két különböző formájú szilárd testet ütünk össze.

Miközben azonban ebben az osztályozási rendszerben többezer hangszer szerepel – és elvileg bármilyen újonnan keletkező is besorolható ide – a világ hangszerei nagyon hasonlóak egymáshoz, csupán néhány alaptípusba besorolhatóak. Szinte minden hangszert növényi vagy állati alapanyagból készítettek eredetileg: állatbőrt feszítettek fa-vagy csontkeretre (ütőhangszerek), fa alapra feszítettek ki állati belet (húros hangszerek), üreges-csöves fadarabokra fúrtak lyukakat (fúvós hangszerek). A földrajzi különbségek jóformán abból adódtak ezek között, hogy hol milyen növények és állatok éltek és voltak elérhetőek, tehát a hangszerek sokfélesége gyakorlatilag a flóra és a fauna sokféleségének felel meg. Így az elvileg kevés változó feltételből is jelentős sokszínűség keletkezett, különösen, hogy az egyes apró különbségek is nagyon sokat jelenthetnek hangzásban. Éppen úgy, ahogy a skála hangjainak szűkös kínálatából is végtelen mennyiségű zene, az ABC kevéske betűjéből pedig végtelen hosszúságú szöveg hozható létre. (Egyébként ma már léteznek a Hornbostel-Sachs-nak új főosztályai is, elsősorban a digitális hangszerekre, applikációkra, samplerekre, de ezek ma még nagyrészt a hagyományos hangszereket imitálják).

Nézzünk néhány olyan alaphangszert, amely ma elsősorban a népzenében és a világzenében van használatban, de fontos szerepet játszott a hangszerek fejlődésében.


Tar

Szitár, szetár, dutar, gitár – mindegyikben a tar nevét találjuk meg. A tar perzsa eredetű lantszerű húros hangszer, a teste eredetileg szederfából, a membránja báránybőrből készül és a térség szinte minden országában, Iránban, Azerbajdzsánban, Afganisztánban, Grúziában, Örményországban és Törökország egyes részein használják. A tar perzsa nyelven húrt jelent, ezt a szót találjuk meg tehát a gitárban, de az indiai szitárban vagy a tadzsik, türkmén, üzbég területeken használt dutarban is. A tarnak hat húrja van (pontosabban három húrpárja). Az azerbajdzsáni verziónak, amely a mugham népszerűsége miatt ma már szinte ismertebb, mint az iráni, tizenegy húrja van és kifejlesztése Mirza Sadigjan nevéhez fűződik – ez nagyjából ugyanakkor történt, amikor Darvish Khan az iráni tar öt húrjához egy hatodikat adott.  A tart horizontálisan, tehát gitárszerűen tartják, csak jóval magasabban. Testének alakja két egymás felé fordított, egy nagyobb és egy kisebb szívre (esetleg homokórára) hasonlít, hosszú és viszonylag vékony nyakkal.

az iráni tar:

tar_irani.jpg

 

az azerbajdzsáni tar: 

tar_2_azeri.jpg


Balafon

Ibn Battuta marokkói utazó 1352-ben írt úti jegyzetében szerepel már a balafon, amely egy calabash-testekből, tehát az afrikai lopótök testéből épített óriás xilofon-szerű hangszer. Az egykori Mande Birodalom fénykorára esett tehát a hangszer fénykora is – ez a korszak meghatározó volt Nyugat-Afrika zenéjében, mert a hatalmas birodalomhoz tartozott a mai Mali, Szenegál, Gambia, Elefántcsontpart, Guinea, Burkina Faso, Mauritánia déli része, Niger nyugati fele, Kamerun, Bissau Guinea és Észak-Ghána. Ez így együtt több mint egymillió négyzetkilométer. Ezért van, hogy a balafon is nagyjából ezen a területen terjedt el. A balafonnak 17-21 „billentyűje” lehet, és többféle hangolásban, méretben és regionális változatban létezik ma is. Leghíresebb játékosa manapság talán Aly Keita.

bala_comp.jpg


Ngoni

Ugyanennek a területnek és korszaknak a pengetős hangszere a ngoni és ugyanúgy Ibn Battuta beszámolói az első nyomai a létezésének. Ezt tartják sok kistestű pengetős hangszer ősének, elsősorban is a bendzsóénak. A nyugat-afrikai hangszerek és zenei hagyományok azért bírnak nagy jelentőséggel napjainkban is, mert erről a területről került a legtöbb fekete rabszolgának Amerikába, Afrikának ez a fele volt ugyanis közelebb az új földrészhez. Ezért az itteni motívumok, ritmusok és hangszerek elegyedtek a gyarmatosító európaiak zenéjével és ezekből jöttek létre olyan új műfajok, mint a blues, a szamba, a son, később a jazz és a rock & roll. A ngoni ráadásul különösen azon a kicsiny Wassoulou területen volt a legelterjedtebb, amelyet a blues afrikai őshazájának tartanak. Nyilván egyszerűbb is volt szállítani és reprodukálni is, mint a nagyobb és bonyolultabb balafont, így a ngoni nagyobb karriert csinált az újvilágban. Ma is a nyugat-afrikai zene egyik alapja, leghíresebb játékosa Bassekou Kouyate.

ngoni.jpg


Mbira

A mbira különböző neveken még a ngoninál is elterjedtebb hangszer, de ez Délkelet-Afrikából indult és jutott északabbra és nyugatabbra is. A mbira falapra erősített fémlapokból áll, és ezeket a vékony lapocskákat kell pengetni-pöckölni. Néha az egész – nagyobb tenyérnyi nagyságú – hangszert egy lavór alakú, öblös rezonátortestbe helyezik, ezt deze-nek hívják és ezzel erősítik fel a mbira hangját. Hugh Traceyt, a rhodesiai dohányültetvényesből lett nagy hatású etnográfust különösen érdekelte a jellegzetes délkelet-afrikai hangszer és rendkívül sokat foglalkozott vele. A térségben sokféle változata létezik a mbirának, de az ősforrást a shona népnek tulajdonítják, akik között Tracey is élt. Traceyt annyira lenyűgözte a hangszer, hogy saját maga fejlesztett egy azóta nagyon népszerűvé vált, európai zenészek számára könnyebben használható változatot. Ez a kalimba, amelynek hangolása jobban megfelel az európai hagyománynak és az egyik legnagyobb sikerélményt nyújtó hangszer, mert szinte képtelenség rajta nem szépen játszani. Az egyik legnagyobb hatású etnomuzikológiai könyv Paul Berliner The Soul Of Mbira című műve, amelyben leírja, hogy éveken át járt egy törzsfőnök nyakára, hogy megtudja a mbira hangolásának titkát, aki mindig el is mondta neki, de utólag, amikor megpróbálta rekonstruálni a hangszert, mindig kiderült, hogy félrevezették, mert nem akarták a titkot megosztani senkivel, ezért kamu információkkal látták el és évek kitartó munkája kellett ahhoz, hogy megbízzanak benne.

mbira.jpg


Moorin Khuur vagy lófejes hegedű

Húros hangszerek már régen léteztek, amikor a vonó megjelent, a húrokat addig csak pengették. A vonó maga úgy 1000 évvel ezelőtt jelenhetett meg, a mai tudományos álláspont szerint Közép-Ázsia lovas nomád népeinek körében és onnan terjedt aztán szét a világban, valószínűleg a selyemút kereskedelmi útvonala mentén kötve össze Európát a Távol-Kelettel. Ezt az elméletet támasztja alá, hogy a vonó szőre máig leginkább lószőrből készül és hogy technológiailag a vonó feltehetően az íjból ered, márpedig ezeknél a népeknél lószőrből és íjból is volt bőven. Mongólia területe lehetett a vonó egyik szülőhelye, a vonós hangszerek őse pedig így az kéthúros mongol moorin khuur. A moorin khuur a mongol nemzeti identitás egyik szimbóluma. A hangszer teljes neve morin toloγai tai quγur, ami azt jelenti, hogy „lófejű hegedű”, és valóban, a hangolófej általában egy lófejet ábrázoló faragásban végződik. Az egyik eredetlegenda szerint egy mondabeli szereplő, az Együgyű Namdzsil kapott egyszer egy repülő lovat, amely amikor elpusztult, akkor a gyászoló Namdzsil a bőréből és szőréből csinálta az első lófejű hegedűt. De egyébként is ezer módon kötődik a moorin khuur a lovakhoz, az egyik jellegzetes dalforma, amit játszanak rajta a magtaal, ami egy lovakat és lovasaikat dicsérő ének. A moorin khuur teste trapéz formájú, nem olyan kecses, mint egy hegedű, inkább szögletes. Nem is úgy tartják, mint a hegedűt, hanem ölben, állítva játszanak rajta.

moorin_khuur.jpg


(folytatjuk)

Weyer Balázs

https://recorder.blog.hu/2017/07/20/osi_instrumentumok_tiz_alaphangszer_1_resz
Ősi instrumentumok – Tíz alaphangszer (1. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4812675895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása