Elfogadható a ’10-es években – Calvin Harris és az évtized popzenéje (2. rész)

2017.07.04. 11:19, rerecorder

calvin-harris-2017-press-billboard-1548.jpg

Calvin Harris a 21. század egyik legnagyobb popsztárja, aki ebben az évtizedben jutott csúcsra – hogy csak egyet mondjunk: 2013 óta minden évben ő a legjobban kereső dj a világon. Mi a titka? Megfejtjük. Egyúttal bemutatjuk a 2010-es évek slágerlistás, rádiós popzenéjének jellemző és más nagypályás játékosait is, ha már Harris június 30-án érkezett Funk Wav Bounces Vol. 1 című új albuma olyan tökéletes apropó erre. Az 53. Recorder magazin címlapos frontcikke két részben, Harris pályájának áttekintése után a folytatásban a tízes évek popzenéjének zanzája.

A tízes évek popzenéje

Harris legnagyobb dj/EDM-huszár pályatársainál (David Guetta, Skrillex, AviciiTiestoMartin Garrix, ZEDD) sokkal változatosabb zenei közegből érkezett, talán sokkal nagyobb zenerajongó is, de az biztos, hogy gyorsabban és ügyesebben adaptálódik a folyton változó popzenei divatokhoz és biztos érzékkel válogatja a sikert garantáló közreműködőket. Na és mindegyiküknél jobb a dallamíró képessége, ami még az átalakuló slágerek korában is a legfontosabb összetevő. A tízes évek popsztárjainak világába talán csak Diplo érkezett nála szélesebb zenei műveltséggel és innovációs készséggel, nem véletlen, hogy ő is az évtizedet meghatározó figura lett. De rajtuk kívül kik még? És mik még a jellemző trendek, stílusok? Milyen a tízes évek popzenéje? Nagy vonalakban áttekintjük azt is.


Termékkapcsoló kollaborációk

justin-bieber-diplo-2016-billboard-1548.jpgA tízes évek popzenéjében részben a főbb kétezres évekbeli trendek továbbélése, mutálódása figyelhető meg. A termékkapcsoló kollaborációkban ugye Calvin Harris is élen járt. Végy egy trenddiktáló producert, faragj belőle popsztárt, adj minden új dalához egy új, csillogó-villogó tehetséget. Vagy kettőt. Vagy hármat. Harris-t nem kellett felépítenie a lemeziparnak, ügyesen magvalósította magát, aztán ügyesen diktálta, majd követte a hangzásdivatokat, de hogy éppen Florence Welch, Ellie Goulding, a Hurts, John Newman vagy most a Migos a kiszemelt vendégelőadó, abban ne legyenek kétségeink, a bevétel maximalizálása a legfőbb tényező – mindenki más esetében is.


Retro

daft_punk.jpgA retro a kétezres évek hívószava volt, és ameddig lesz popzene, mindig eladható marad a nosztalgiázás, így persze ez a trend is folytatódott. A legfontosabb irányjelző talán a Daft Punk 2013-as Random Access Memories luxuspopalbuma volt, amely egyrészt visszahozta és EDM-esítette Giorgio Morodert, másrészt részint felelős a nu-disco szintlépéséért, harmadrészt az újabb funk-hullámért is. A funkos, diszkós Get Lucky slágerdal újra csúcsra repítette Pharrellt, aki két további hasonló szerzeménnyel járult hozzá az évtized eddigi legnagyobb sikerszámaihoz és a funksoul-reneszánszhoz. A szintén 2013-as, diszkó-r&b-s Blurred Lines (Robin Thicke-kel közös) és az annak az évnek a végén megjelent szóló soulos Happy egyértelmű trendet jelölt ki, amit Mark Ronson (szintén kulcsproducer az évtizedben) Bruno Mars-szal közös boogie funkos Uptown Funkja fejelt még meg – és akkor a szintén soulos Adele-gigasikerekről még nem is volt szó. Jellemző, hogy az évtized legnagyobb slágerei közül a Blurred Lines és az Uptown Funk is plágiumügybe keveredett – a világ kezd kifogyni a felhasználható dallamokból, zenei futamokból.  Az viszont egy vicc, hogy az USA-ban a legkelendőbb kislemez a tízes években eddig az LMFAO-é. Vagyis nem vicc, hisz most mondtuk, kezdünk kifogyni az ötletekből.


Trendetlenség

taylor-swift.jpgA popzenét a trendetlenség jellemezte az elmúlt hét-nyolc évben. Mindent lehet keverni mindennel, csak találjuk meg a kivezetőt egy-egy dalból. Vagy csak ismerjünk fel legalább egyetlen hangszert a szanaszéjjel generált hangokból – és akkor a loudness warról (a technikai változásokat lekövető hangzásbeli minőségromlásról) még szó se volt, pedig ettől is hangos a kétezertízes évek! A generikus popszámok egyre jobban hasonlítottak egymásra és aki sikert akart elérni, leöntötte magát az egyenmázzal. A softrockos Maroon 5 úgy váltott elektropopra, hogy öröm volt nézni (a Moves Like Jagger, ami szintén az évtized nagy sikerszámai között van, amúgy ugyancsak soulfunkos tónusú), a Coldplay a tropical house-ba nézett be, hogy lépést tartson és az új Linkin Parkot hallottátok-e? A generikpop császára, Max Martin mindenkinél többet tett azért, hogy ne tudjuk megkülönböztetni egymástól a slágerlistás dalokat, a sikerproducer ebben az évtizedben jutott végképp csúcsra, powerpopot és electropopot házasítva gigasztárt csinált a tinipopper Katy Perryből, majd a countryénekes Taylor Swiftből is (aki ugye járt Calvin Harris-szel is).


Trendet vágás

calvin-harris-and-rihanna.jpgVolt azért néhány irány, amit követhettek a másolók: a Disclosure-féle új brit house szépet ment 2013 körül, az ebből az irányból divatossá lett deep house, nu-disco vezetett a 2016-ot uraló tropical house-ig (és a búvalbaszott slágerek generációs jelenségéig, helló Chainsmokers!), de az évtizedet leginkább meghatározó hangzás természetesen a sokösszetevős EDM, aminek Calvin Harris is kulcsfigurája. A műfaj az évtized elejétől megállíthatatlanul slágerlistaképes lett és a tömeget vonzó bulik és fesztiválok zenéi otthonhallgatós üzemmódban is nagy tömeget vonzottak. Apropó, otthonhallgatás. Emlékszünk még arra, hogy ez az évtized hozta el a streaming forradalmát, és hogy ennek köszönhetően teljesen máshogyan hallgatunk zenét, mint akár tíz éve? Vagy ez már annyira természetes, hogy olyan, mintha mindig is így lett volna? Ez a fontos változás a slágerlistákat is átalakította: a streaming-listákat vezető előadók néha köszönőviszonyban sem voltak azzal, amit a fizikai eladásokra épített hagyományos listák tartalmaztak, így előbbi beépítése gyorsan, de sokak szerint nem teljesen igazságosan történt utóbbiba – ez még a tanulókorszak, majd alakul. Mindenesetre a listák áttekintése alapján egyértelmű trend az is, hogy a női előadók előretöréséről is szólt az évtized: Rihanna kilenc (közte a Harris-szel közös amerikai női bestseller We Found Love-val), Katy Perry nyolc dallal volt No. 1 Amerikában, ezek a legkimagaslóbb teljesítmények, de Adele, Taylor Swift, Kesha is uralkodott, meg Beyoncé, természetesen, meg Solange, Nicki Minaj, Lady Gaga, Carly Rae Jepsen, Miley Cyrus, Kacey Musgraves, Ariana GrandeSia, Lorde, Charli XCX, Robyn meg a többiek.


És még sok minden más

beyonce-3.jpgMi határozta még meg ezt az évtizedet? Újabb gyerekpopsztár-generáció nőtt fel (Miley Cyrus, Justin Bieber), megismerkedtünk a mémpop jelenségével (Psy, Harlem Shake, twörk), a globalbass betette a lábát a mainstreambe, elsősorban Diplo révén (dancehall, Major LazerLean On), de itt még bőven van tér a fejlődésnek – izé, hello, 2017 nyarának latinpopslágere! A retrós soulfunk mellett pedig a föld alatt kifejlődött, innovatív 2010-es évekbeli zene, az alternatív/modern, elektronikus/lofi r&b is beköszönt a felsőligás popba The Weeknd révén, hogy az újító neosoul is jellemző legyen (Beyoncé, Solange). A nagybetűs MűvészetPopra viszont még nem érett meg a világ (halld: Lady Gaga, vagy Kanye West legújabb lemeze), a bárgyú struktúrákkal élő dalszerző-énekesekre viszont még mindig van kereslet, bár jellemző, hogy a stílus legnagyobb sztárja, Ed Sheeran is mennyire pophajlékony: idei lemeze és Shape Of You című gigaslágere tropical house-os. Ja, a rockzene az értelmezhető mainstream-szinten kipusztult. Nincs, nem is érdemes keresni (de majd egyszer úgyis újjáéled, nyugi). Ami viszont van, zeneileg is előremutató és poplistákon is újra feltűnő, az az évtized eleji megtorpanás után visszatért hiphop.


A hiphop mindent vitt

drake-2016-views-promo.jpgAz évtized egyik legfontosabb történése a hiphop előretörése volt. Ennek főhőse, naná, Drake, aki – az évtized elején még trendformáló – Kanye Westtől vette át a stafétabotot. Minden, amit csinál, szétterjedt: az ének-rap; az érzelmes / nyafogós stílus; a hűséges producertárs, Noah „40” Shabib elmosott, melankolikus alapjai. Ő a legnagyobb mémgyáros, legyen szó a Hotline Bling videójáról, vagy a YOLO-ról – sokan nem is tudják, hogy utóbbi Drake The Motto című számából jön. Előadókat lőhet ki a sztárság felé egy featuringgel, vagy csak egy Twitter-poszttal (köztük legmesszebb The Weeknd jutott); műfajokra irányítja a figyelmet, amikor védjegyszerű hangzásától elkalandozik (grime, dancehall, Afrobeats).

Kanada mellett a déli hiphop diadalmenetéről szólt eddig az évtized. Odaverő dobgépek, brutális basszusok, szintetikus hangzások: a sztriptízbárokból indult hangzás (főleg Atlantában van ezeknek komoly hagyománya) az évtizedforduló körül a slágerlistákon találta magát, az EDM-mel házasságra lépő trap felfutásával. Egy ideig a Lex Luger-féle nyers, militáns trap volt a figyelem középpontjában, aztán jött Mike Will Made-It és mindent vitt. Nála a bombasztikus alapot lebegő, elmosódó, pszichedelikus szintik ellenpontozzák. A producer 2011-ben debütált, 2012-ben áttört a Juicy J-t a csúcsra (Katy Perry majd’ kétmilliárdos nézettségű Dark Horse-ába) indító Bandz A Make Her Dance-szel. 2012-ben Rihanna is kért tőle számot, 2013-ban Miley Cyrus-nak segített átlényegülni (a Bangerz album executive producere, védjegyslágere a We Can’t Stop). A listákat egyszerre több irányból bombázta, bár az r&b-re adaptált hangzása annyira nem jellegzetes, mint a hiphopos. És nem fulladt ki: 2016 egyik legfontosabb slágeréhez, a Formationhöz ő adta Beyoncénak a popzene alapvető szabályait is felrúgó alapot, és a Mannequin Challenge-mémmel még Paul McCartney-t is meghódító Black Beatles is a legjobbjai között van (az azt előadó Rae Sremmurd duó neve Mike Will Made-It EarDrummers kiadójából jön).

A popzene befolyásolásában a déli hiphop mellé egyetlen nyugati parti előadó tudott feljönni: DJ Mustard, aki ratchetnek nevezi a fogós, laza basszusokra, tapsolós ritmusokra, minimáldallamokra és védjegyszerű „hey” kiáltásokra építő stílusát. A hiphopon belül YG-vel kötött szoros szövetséget, r&b-s számaival még magasabbra jutott a listákon. Az ő hangzása nem annyira sokszínű, hogy sokáig tarthatott volna az uralma, viszont sokat nyúltak tőle (lásd Iggy Azalea: Fancy). Azért képes még meglepő húzásokra: Rihanna csúszkáló-lebegő Needed Me-je 2016 másik nagy szabálytalan slágere volt.

future-009.jpgEzek a producerek jó, olykor nagyszerű popzenét csinálnak, a kereteket azonban leginkább a furarap képviselői tágították. Future az autotune-t művészi eszközzé emelő, a hőzöngéstől a szív megszakadásáig egy pillanat alatt eljutó ének-rapje tele van meglepő megoldásokkal és erős, emlékezetes pillanatokkal. Rengetegen nyúlják a hiphopon belül, a popzene legmagasabb csúcsairól hívják featuringre. Ugyanakkor pont a nagy sikernek belőtt Honest lett a leggyengébb albuma, és miután visszatért a gyökerekhez, újra sorra aratja a babérokat. 2017-ben a világtörténelemben először neki sikerült két különböző albummal két egymás utáni héten első helyen nyitni a Billboard albumlistáján.

Ha van ember, aki furaságban rá tud verni Future-re, az Young Thug. A valószínűtlen divatikon olykor tényleg mintha ötletszerűen ugrándozna különféle flow-k és énekstílusok között, és persze az AutoTune is kebelbarátja. Ám közben olyan erős, ösztönösnek ható popérzékenység működik benne, hogy ő is kedvelt közreműködő lett; idén például Calvin Harris is felkérte egyre: Pharrell és Ariana Grande társaságába került ez a lökött srác, aki mintha csak a saját valóságában lenne hajlandó élni.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az, aki egy klasszikus rocksztárra leginkább hasonlít mostanában: aki azt csinál, amit akar, tojva az elvárásokra, ám pont ezért imádják az emberek és kritikusok egyaránt; aki utat mutat és a rá mért feladattal viaskodik; aki nagybetűs Művész, de limonádékhoz is adhatja a nevét – az bizony egy rapper: Kendrick Lamar.


Calvin 4.0: Funk Wav Bounces Vol. 1

calvin_harris_funk_wav_bounces_vol1_1500x15001-137050013.jpgNem nehéz látni, hogy a hiphop újabb mainstream áttörése zeneileg az elmúlt hét-nyolc év legerősebb, leginkább előremutató, újszerű áramlata volt, semmi meglepő nincs abban, hogy a brit popsztárok is az amerikai szósztárokkal akarnak közösködni – és a végre slágerlistán is befutni Amerikában. A Gorillaz Humanz című friss lemezén a kritikuskedvenc Vince Staples-Danny Brown-Pusha T trió és sokan mások mellett szerepel a bolondrap helytartója, D.R.A.M. is. Aki ott van Calvin Harris június 30-án megjelent visszatérő Funk Wav Bounces Vol. 1 című lemezén, még több rapper társaságában. Például cimborájával, a legutóbbi „jelenség-rapper”-rel, Lil Yachtyval, de itt szintén szerepel az aktuális élvonal: Future, Young Thug, a Migos, Schoolboy Q, Travis Scott, Big Sean, Nicki Minaj. Meg olyan gigasztárok, mint Pharrell, Katy Perry, Frank Ocean, John Legend, Ariana Grande. Nincs itt semmi a véletlenre bízva, kérem. Harris határozott irányváltása a három évvel ezelőtti big room / edm Motionhöz képest egyrészt elég beszédes az előbbi műfaj jövőjével kapcsolatban (nyugi, minden körforgásban van, mindennek lejár egyszer az ideje), másrészt tovább egyértelműsíti, amit eddig is tudtunk. Most a hiphop a popzene. Hogy ez mennyire elfogadható? Hogy Calvin Harris mennyire beágyazott ebben a közegben? A tízes években ez nem számít. Calvin Harris teljesítménye a legtöbb mainstream popsztárhoz képest elfogadható – és ez is a tízes évek sajátossága, relativizálunk, mert azért ha az innovatívabb korszakokhoz fordulnánk viszonyítási alapért, akkor itt elég sok minden aligha lenne akceptálható.

Dömötör Endre-Rónai András (a hiphop-blokk)


a friss Calvin Harris-lemez: 

https://recorder.blog.hu/2017/07/04/elfogadhato_a_10-es_evekben_calvin_harris_es_az_evtized_popzeneje_2_resz
Elfogadható a ’10-es években – Calvin Harris és az évtized popzenéje (2. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9212639259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.