Itt a Morrissey fiatal éveiről készült játékfilm előzetese!

2017.07.02. 17:11, Frontrecorder

morrissey_5.jpg

Morrissey 2013-ban írta meg az önéletrajzát, idén pedig önéletrajzi film készült róla: pontosabban a fiatal éveiről, első zenei próbálkozásairól. Az England Is Mine Angliában augusztus 4-én kerül mozikba, mutatjuk az előzetesét.

Mark Gill első nagyjátékfilmje Morrissey életének korai, hetvenes évekre eső szakaszát követi végig, a gyerekkorát, majd zenei újságíró éveit és kezdő zenei szárnypróbálgatásait, azt az időszakot, amikor a zenefanatikus, kívülálló fiatalember a helyét keresi mind az életben, mind Manchester zenei életében. A filmben Morrissey családtagjai mellett feltűnnek akkori életének kulcsfigurái, akik meghatározták zenei pályája indulását: a zenész-képzőművész Linder Sterling, a Ludus jazzpunk zenekar frontembere, hősünk közeli barátja és afféle mentora ( a Black Mirror sorozatban feltűnt Jessica Brown Findlay), Billy Duffy gitáros (Adam Lawrence), akinek két rövidéletű punkzenekarában is énekelt, és természetesen Johnny Marr (Laurie Kynaston), akivel később megalakítja a Smiths-t. Mozt a feltörekvő skót színész, Jack Lowden alakítja, akit Christopher Nolan hamarosan bemutatásra kerülő második világháborús drámájában, a Dunkirkben is láthatunk. Íme az England Is Mine előzetese:

és a film plakátja:

engalndismine.jpg

https://recorder.blog.hu/2017/07/02/itt_a_morrissey_fialal_eveirol_keszult_jatekfilm_elozetese
Itt a Morrissey fiatal éveiről készült játékfilm előzetese!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2612636357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.