Lemeztáska - ELO

2017.06.23. 12:45, Frontrecorder

 

redred.jpg

Az Irie Maffia zenei vezetője, Élő Márton a nagy családjától függetlenül is igen aktív: a 2010-es évek eleje óta készít afrikai beütésű tánczenét ELO néven, 2015-ben pedig a ghánai MC-producerrel, M3NSA-val alakított közös formációt. A mai afropopot kurrens EDM-hangzásokkal keresztező RedRed néhány hete jelentkezett új klippel, az élő zenekari felállás a nyáron fellép néhány itthoni fesztiválon, ma viszont a világ legnagyobb nyári zenei fesztiváján játszik, igen, a Glastonbury-n (a környezetvédelmi fókuszú Green Futures helyszínen, éjfélkor). A mérföldkő esemény apropóján ELO sorba veszi zenei fejlődésének mérföldköveit.

Első zenei emléked

Olyan 3-4 éves koromból vannak az első zenei emlékeim. Volt egy lemezjátszónk és egy kis gyűjteményünk otthon, ezeket a lemezeket én nagyon szerettem fejhallgatóval hallgatni, mikozben babráltam a játékaimmal. Kifejezetten emlékszem arra a meleg, puha hangulatra, amit ez a délutáni program jelentett. A lemezek, amiket hallgattam szintén nagyon belém ivódtak. Leginkább Eddy Grant Going For Broke albuma volt a kedvencem. E mellett Sebő Ferenc Macska indulója és egy perui folklemez még, konkrét emlék. Ezt utóbbit később, dj-ként is használtam, de sajnos egyszer Párizsban ellopták tőlem, igy a címét már nem tudom, pedig zseniális lemez volt.


Első lemez, amit saját pénzből vettél

Mivel legkisebb gyerek vagyok, leginkább a két nővéremtől lecsapoódó zenék jutottak el hozzám, így nem nagyon kellett vásárolnom. Az idősebb nővérem lemezei által ismertem meg a Beatles-, Rolling Stones-, Michael Jackson-vonalat, a fiatalabb nővérem barátnői pedig Doors-, Bob Marley-,meg Nirvana-kazettákkal láttak el. Azért vettem cd-ket is később, de hogy melyik volt az első, azt nem tudom. Mivel már voltak cd-írók akkoriban, viszont gy eredeti cd 5000 forint körül volt, nem a vásárls volt a jellemző, inkább cserélgettünk.
Az első bakelit, amit már mint dj-jelölt vettem, egy Funki Porcini single volt.


Zene, ami zenélésre inspirált

A Carmina Burana. Gyerekkoromban hat évig kórusban énekeltem, a legtöbbet a Carmina Buranát adtuk elő a
Zeneakadémián, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ezek hatalmas élmények voltak


Hatások a pályád indulásakor

Mire elkezdtem dj-zni, addigra már nyakig benne voltam a budapesti partiéletben. Leginkább a Tilos Rádió körüli partik és műfajok domináltak nálam, olyan előadók, mint a Massive Attack, a Freestylers, Aphrodite,az Asian Dub Foundation, az Apollo 440, a Mint Royale. De nagy hatással volt rám a reggae már akkor is; a Szellemkutya betétdalaként az Armagideon Time, illetve a Tilosból jól ismert Bam Bam voltak meghatározó trekkek

 

Hatások a RedRed indulásakor

Leginkább a ghánai pop, ami a 2010-es évek legelején kezdett teljesen elkülönülni az amerikai hiphop-hangzásól. Előtte is ment a highlife, de ekkoriban tört be az azonto irányzat. Ezek az azonto-slágerek inspiráltak leginkább, meg persze az aktuális hangzások; EDM, bassline house, trap és a többi.


ELO MAGA IS BELEKÓSTOLT  AZ AZONTO MŰFAJÁBA.


Meghatározó koncertélmény

Anderson Paak és Bruno Mars az Arénában. Amit Bruno zenekara művel zene-tánc-ének-show tekintetében, az nagyjából olyan, mint a Real Madrid, vagy a Barca fociban - elképesztő szinvonal, már-már cirkuszi attrakció.


Kedvenc magyar lemez

Fúha, sosem hallgattam magyar zenét behatóan. Volt egy Kis Erzsi-kazetta, amit még egy Tilos Maratonon vettünk közösen az osztálytársaimmal '97-'98 környékén, azt nagyon szerettem. Volt még egy Amorf Ördögök-album is, amit hallgattam, illetve pár S10 válogatás, amik szóltak nálam. Ezeken kívül nem nagyon jut eszembe sok magyar lemez


Kedvenc magyar dal

Ponza: Yo:Aiz.


Kedvenc Irie Maffia-dal


AZ IRIE MAFFIA MÁSIK FŐ ZENEFELELŐSE, HORVÁTH GÁSPÁR MÁR MEGMUTATTA A LEMEZTÁSKÁJÁT.


Kedvenc Sena-dal


SENA KEDVENC ÉS MEGHATÁROZÓ ZENÉI.


Kedvenc hiphop/rap lemez

Nem szoktam hiphoplemezeket hallgatni, inkább trekkeket. Amikor még albumokat hallgattam, nem nagyon ismertem a hiphopot. A legutóbbi két Kanye West- és Kendrick Lamar-lemezt viszont hallgattam, és ezek elég jók.


Kedvenc reggae lemez

A reggae sem album-műfaj nekem, inkább a 7"-es kislemezekről szól. De az utóbbi időben sokat hallgattam Marley-t és a Natty Dread lemez lenyűgözött, szóval legyen ez. 


ELO ÉS KRSA JAMAICAI REGGAE-ÉLMÉNYEI.


Kedvenc dancehall lemez

A dancehall pedig inkább riddim-műfaj, itt egy-egy backbeat a meghatározó, amikre kismillió énekes verzió készül, és évtizedeken át visszatérő motivumok. A Real Rock, a Stalag, a Hot Milk, az Answer, a Golden Hen a legnagyob klasszikusok és egyben a kedvenceim is. De ha kellene albumot mondanom, akkor Assassin debüt lemeze, az Infiltration telitalálat.

Kedvenc afrikai lemez

Itt sem jellemző, hogy lemezeket hallgattam volna, inkább dalokat, válogatásokat, olyanoktól, mint Mulatu Astatke, Fela Kuti, Ebo Taylor. A Putomayo Records által összeállított Mali To Memphis nagyon meghatározó, vagy mondhatnám a Ghana Soundz teljes anyagát


ELO ÉS SENA KEDVENC GHÁNAI POPDALAI.

 

Kedvenc highlife lemez

A Soundways kiadó ritkaság-válogatása (Ghana Special: Modern Highlife, Afro-Sounds & Ghanaian Blue 1968-81), nagyon eltalált dalok vannak rajta.


Kedvenc rocklemez

Az első Doors-lemez (The Doors), vagy a Nirvana MTV Unplugged In New York lemeze.


Kedvenc soullemez

A Soul Jazz Records válogatásai, mint a Saturday Night Fried Fish, a New Orleans Soul, és hasonlók.


Kedvenc global bass lemez

Az első két Buraka Som Sistema-album. 


HAZAI PRODUCEREK - KÖZTÜK ELO  - ÍGY ÉRTÉKELIK A GLOBÁLTÁNCZENE HELYZETÉT.


Kedvenc mashup

Címük nincs, white label francia ragga-hiphop lemezek, van egy egész gyűjteményem. Híres boom bap-alapok Capleton, Elephant Man, meg Bounty Killer acapellákkal

 

Minden idők legjobb lemeze

Ilyet nem tudok. Hogy hasonlitsam össze a Natty Dread lemezt Mahlerrel? Mindkettő lenyűgöző a maga nemében. De hosszan tudnám még sorolni, kik férnének ide.


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Jason Donovan: Sealed With A Kiss.


Bűnös zenei örömöd

Dögös Robi: 2 gramm.


Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Eiffel 65: Blue. Sosem birtam meghallgani. De mondhatnám Fat Boy Slim összes Zöld Pardonban kivéreztetett slágerét is.


Dal, amit bárcsak te írtál volna

A Jingle Bells. A a családomnak sose lenne többé anyagi gondja.


Zene, amitől boldog leszel

Cumbia, bármilyen mennyiségben, főleg a hatvanas évekből.


Legjobb zene romantikázáshoz

Al Green.


Legjobb zene szexhez

Modern trapes R&B.


Legjobb zene szívfájdalomra

The Dave Brubeck Quartet: Calcutta Blues.


Zene, ami elgondolkodtat

Dzsessz és komolyzene.


Kedvenc zene utazáshoz

Cumbia és funk.


Kedvenc zene relaxáláshoz/lazuláshoz


Spotify Reggae Classics playlist.


Kedvenc zene családi vasárnapokhoz

Kekeli (ELO kislánya - a szerk.) játssza a Szamárindulót a zongorán.


Kedvenc zene esős napokhoz

Kendrick Lamar.


Kedvenc zene tengerparthoz/strandoláshoz

Modern afrobeat, például Wizkid (nigériai sztárelőadó - a szerk.).


ez pedig a RedRed friss, június elején közzétett klipdala:

https://recorder.blog.hu/2017/06/23/lemeztaska_elo
Lemeztáska - ELO

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8012612935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása