Időtlen – A Roxy Music-életmű

2017.05.28. 19:00, rerecorder

roxy-music.jpg

Ha már sikerült interjút készítenünk Bryan Ferryvel, akkor itt az ideje a popzene egyik legnagyobb hatású zenekarának, Ferry Roxy Music nevű együttesének a Magyarországon alig tárgyalt életművét is áttekinteni. Az 51. Recorder magazinban megjelent Diszkográfia következik.

Mindig izgalmas elképzelni, hogy milyen hatása lehetett egy lemeznek a megjelenésekor, amennyire csak lehet, belehelyezkedni az elképzelt korabeli körülményekbe és olyan füllel hallani a zenét, mint amikor az adott évben először feltette a tűt a befutóbarázdára egy akkori zenerajongó. 1972-ben, a Roxy Music indulásakor a progresszív rock uralkodott, de a leginkább előremutató lemezeket véletlenül sem a Yes és társai készítették. Az újdonság a glam rock volt, a T. Rex és David Bowie az előző évben fejlesztették ki a stílust, ami 72-ben törte át a mainstream falát, de úgy, hogy közben a Ziggy Stardust frissességével minden korabeli zenét felülírt. (A lemezek a címekre kattintva hallgathatók.)


Roxy Music (1972)

1_rm.jpgCsakhogy a Bowie-lemezzel egynapon (1972. június 16-án) megjelent egy másik LP, ami dekadenciát, disszonanciát, impresszionizmust, bizarrságot kevert még a Ziggynél is szokatlanabbul – szabad szellemű, tiszta artrock volt, elitizmus helyett játékosan. Kereteket kitágító (főleg a B-oldal), úttörő lemez, ami megjelenésekor tényleg nem hasonlíthatott semmire, abból az évből csak a németek (Neu!Can, Faust) csináltak ennyire semmiből jött jövőzenét, de ők sem a pop határain belül. A Roxy Music ráadásul a múlt zenei stílusait figurázta ki, cicomázta fel és fejlesztette tovább debütjével, és ez épp csak a bimbózás időszaka volt karrierjében. Ferryék két hónappal a bemutatkozó nagylemez után adták ki első kislemezüket, a brit listán negyedik helyig jutott Virginia Plain pedig bizonyította, hogy slágerességben is az élmezőnyhöz tartoznak. A dal ráadásul szintén volt annyira friss a sokrét(eg)ű megszólalással, hogy még bő harminc évvel később is karriert tudott rá építeni a TV On The Radio. Szóval, ha fejben sikerül visszautazni 1972-be és ott tizen-huszonéves zenefant alakítani, akkor akkor ennél menőbb lemezt nemigen hallgathatunk.


For Your Pleasure
(1973)

roxy-music-for-your-pleasure.jpgA címnélküli Roxy-debüt azonban tényleg nem az életmű csúcsa. Szolid egyenetlenségei mellett még nem jut rajta elég szerep a két nagy zenei agy közül a társasághoz kicsit később, afféle hangzásemberként szintetizátorokon és egyéb hangkeltőkön csatlakozott Brian Enónak. Aki ezen a második albumon már hatásában is egyenrangú, sőt talán hangosabb társa a fő szerzőnek, Bryan Ferrynek, akivel a glam színpompás, exhibicionista attitűdjét is vállvetve vitték. Eno a debütön leopárd-, Ferry tigrismintás felsőben feszít, a második lemez belső borítóján viszont már Eno tolldíszes ruhája a legextrémebb (más kérdés, hogy neki ennyi játék elég is volt, hamarosan kivált a zenekarból és miközben tisztán vitte tovább korai szólólemezein az egyre hátborzongatóbb artrock-megszólalást, a rocksztárságból és a külsőségekből ez alatt a bő egy év alatt elege is lett). A For Your Pleasure a múlttal leszámoló, a jelenbe feltartóztathatatlanul megérkező és a jövőt felmutató zenekar lemeze. A slágerek (Do The Strand, Editions Of You) és még néhány, fél lábbal a glamben trappoló dal a rétegzett hangszerelésével Bowie-nak is példát mutatott, de a lemez szokatlanabb szerzeményei, az egyértelműen Can-ihlette, kilencperces The Bogus Man, az elszállt címadó szám és a hátborzongatóan megkomponált és szép In Every Dream Home A Heartache a rockzene hagyományos struktúráit tágították látványosan.

BRIAN ENO SZÓLÓMUNKÁSSÁGÁRÓL ITT ÍRTUNK.

Stranded (1973)

stranded.jpgEno tehát már a harmadik lemez felvétele előtt távozott, de hatása itt még bőven tetten érhető. A billentyűs-énekes Ferry mellett így nézett ki a megmaradt kemény mag: Phil Manzanera, aki gitárját sokszor a korabeli rockhősöknél is kíméletlenebbül nyűtte, Paul Thompson, aki a német motorik-grúvtól a későbbi diszkólüktetésig bármit profin hozott és Andy Mackay oboás-szaxofonos, aki meg a nem túl divatos hangszereket emelte be a hangképbe a lehető legtermészetesebben. A basszusgitáros minden eddigi lemezen más volt, így ezen a harmadik albumon is, de az ekkor csatlakozott John Gustafson és az Eno helyére érkezett Eddie Jobson billentyűs-hegedűs a következő három LP-re stabilizálták a szextett felállását. Szóval a Stranded a márciusban kijött második lemez után még ugyanaz év őszén elkészült, és nem is vártak sokat a kiadásával. Mintha Ferry bizonyítani szerette volna, hogy a közben szintén ekkor szólódebütáló Eno kiválása nem jelentett veszteséget. És valóban nem, Eno szerint ez a zenekar legjobb munkája. A dalok némileg egyszerűsödtek, a Roxy szélső pontjai közeledtek egymáshoz, a Music kiegyenlítettebb lett, a klasszicizáltabb megszólaláshoz pedig az öltöny társult, mint innentől meghatározó viselet, de a struktúrák még kellően megbabonázók, váratlanok, Ferry pedig nagyot lépett előre énekesként (Antony azaz Anohni is sokat tanult tőle). A Psalm, az A Song For Europe és a Mother Of Pearl a zenekar legjobbjai közé tartozik, de persze általában az egész lemez is.

roxy-music-for-your-pleasure-gatefold.jpg


country_life_original_588f98843f79f.jpgCountry Life

(1974)

Az LP, ahol a Roxy Music végképp Roxy Music lett. Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb, mint az előzőek, sőt. Az első három a csúcslemez, ezen és innentől inkább a magabiztosan uralt saját megszólalás miatt lehet efféle beérkezésről beszélni. Ilyen értelemben persze ez is tökéletes dalgyűjtemény. Hangulatában, témájában, tempójában a zenekar legegységesebbje. Ezzel együtt mégis változatos rockalbum, amelyen Ferry végképp a magabiztos Casanova szerepébe lépett. És persze épp itt az ideje a borítókról is ejteni egy-két szót: Ferry tudatosan a csajait vagy a „lehetett volna” csajait tette címlapokra, amivel egységes borítósort kreált – ezen például a Can-gitáros lánya az egyik modell.

A LEMEZBORÍTÓ TÖRTÉNETÉT MÁS IZGALMAS BORÍTÓKKAL ITT ÍRTUK MEG.


Siren (1975)

siren.jpgEzen pedig mintha Kylie Minouge lenne a címlapon, de persze nem, Jerry Hall az, a frontember akkori nője, Mick Jagger későbbi neje. A Roxy eddigi legegyszerűbb, legegyenesebb vonalú kiadványa ez, a sikerdalokon hallatszik, hogy beindult a diszkókorszak (a Love Is The Drug a zenekar legtökéletesebb slágere), a szerzemények spektruma ismét változatosabb, viszont az érzés, hogy ezeket a felvételeket hallottuk már kicsit eredetibben is, egyre erősebb a lemez végére. Ám ha azt nézzük, hogy bő három év alatt öt ennyire kiváló nagylemezt összehoztak, akkor egy szavunk sem lehet. Ferry is úgy érezte, hogy beteljesült az együttes hivatása és bár az Egyesült Államokban épp ekkor kezdtek befutni, a lemez turnéja után véget vetett a Roxynak, hogy szólókarrierjére koncentráljon. (A Viva! című 1976-os, de három év anyagából összeállított koncertlemez dokumentálja, hogy élőben is erős volt a zenekar – a korong ettől még nem kiemelkedő, az 1977-es Greatest Hits viszont az egyik legjobb best of, főleg, hogy a Virginia Plain mellett rajta van a másik csak kislemezes dal, a szintén briliáns, még enós, 1973-as Pyjamarama.)


manifasto.jpgManifesto

(1979)

Ferry szólózása azonban nem hozta a várt sikert, így viszonylag hamar visszatért a Roxy Music, a poptörténet egyik első fontos zenekari comeback-je volt ez. Még akkor is, ha maga a lemez már nem annyira számít kimagaslónak. Leginkább a negyedik-ötödik Roxy LP-k minőségi párlata, erős new wave-hatásokkal – Ferryék a Talking Heads-től az Ultravox!-on és a Simple Minds-on át a teljes new romantic iskoláig (Japan, Duran Duran, Adam And The Ants, Spandau Ballet, ABC) rengeteg korabeli előadóra hatottak, de a visszatéréssel azt is bizonyították, hogy a fiatalokkal is tartják a lépést.


roxy-music-1980-album-flesh-and-blood.jpgFlesh + Blood

(1980)

A zenekart ekkoriban jelentő Ferry-Manzanera-Mackay-Thompson négyesből azonban erre az albumra a dobos már kiesett, és a trió még több sessionzenésszel vette körül magát – a címadó dalban például már csak Ferry szerepel az alapítók közül. Amúgy is, olyan mintha ez az ő sajátutas kiadványa lenne, a szólólemezeire jellemző feldolgozások is nagyon furán türemkedtek be először egy Roxy LP-re (Byrds újromantikban?). Három-négy, még az előzőnél is new wave-esebb dal megmenti a korongot a teljes kudarctól, de nem érdemtelenül ez a legkevesebbre értékelt albumuk.


NAGYON ÚJROMANTIK - AZ AVALON MINT AZ EGYIK LEGJOBB BÚCSÚLEMEZ.


avalon.jpgAvalon (1982)

A hanyatlás folyamatát azonban a poptörténet egyik legjobb zenekara vissza tudta fordítani és Ferryék az egyik legjobb búcsúlemezt is képesek voltak összehozni. Ezután ugyanis nagyon bölcsen feloszlott az amúgy is eléggé csonka zenekar. Az Avalonon azonban újra egységes a trió és a megszólalás is. A leginkább a Japan-féle melankolikus, pasztelles new romantic-kal rokon a zene, annál némileg szofisztikáltabb, AOR-osabb, de végig kifogástalan dalokkal teli az LP.

A zenekar a turnét követően még egy fura koncert EP-t adott ki (The High Road, 1983), rajta Ferry-szólódal, esetlen Neil Young-feldolgozás és a John Lennon előtt tisztelgő kislemezes Jealous Guy-átdolgozás élő változata, de az életművet ezután már csak a szórványos válogatások és élő felvételes kiadványok gyarapították, főleg miután 2001-ben újra koncertezni kezdtek. Néhány pillanatra felmerült, hogy lesz új lemez is, netán Brian Eno is visszatér, de ezen a perfekt életművön alighanem csak sebet ejtett volna bármilyen ilyen irányú kísérlet. Az alkalmi turnézásoknak aztán 2011-ben vetett véget Ferry, aki azóta az előző oldalakon tárgyalt szólókarrierjére koncentrál.

Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2017/05/28/idotlen_a_roxy_music-eletmu
Időtlen – A Roxy Music-életmű

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4812545883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.