A teste inkább börtön – a Dope Calypso ajánlja a PWR BTTM lemezét

2017.05.21. 11:50, rerecorder

unnamed_10.jpg

Második lemezének május 12-i megjelenése előtt a PWR BTTM queerpunkduó az év egyik nagy befutóesélyese volt, az előre lehozott kritikák 2017 legjobb albumai közé sorolták a Pageant-öt. Aztán a kiadás előtti napon a páros egyik felét szexuális zaklatással vádolták meg és példátlan gyorsasággal kihátrált mögülük a menedzsmenttől kezdve a zenésztársakon, a kiadókon és a médián át a rajongókig mindenki. Az elfogadásról éneklő, koncertjeit safe space-ként prezentáló zenekar végül több napos hallgatás után tagadta a vádakat. Különválasztható-e az alkotó az alkotástól? A ma este a Nagy-szín-pad! nyolcas döntőjében szereplő Dope Calypso (nyitóképen) két tagja, Sarkadi Miklós énekes-gitáros és Kelemen László gitáros-vokalista vállalkozott két vélemény megfogalmazására.

pwr_bttm_pageant.jpgPWR BTTM: Pageant

Kiadó: a Polyvinyl Records volt eredetileg, elvileg mostanra dobták őket

Megjelenés: 2017. május 12.

Stílus: queerglampunk


Sarkadi Miklós (énekes-gitáros) kritikája:

01. Silly: Oké, szódával elmegy, de egy fikarcnyi nyomot sem hagy bennem. Olyan gayparade AC/DC-cover szerűség, ami leírva jobban hangzik, mint ami.

02. Answer My Text: Mintha a They Might Be Giants a Weezerrel játszana. Geek uncsi középtempós punk, a klasszikus idegőrlően szétpontozott „játékos” refrénből halk verzébe átlépésekkel. A dobosnak lassan itt valahogy a kezét törném a cineken.

03. LOL: Eddig a legpotensebb, a ballada formátum ellenére. Ok, megjött amitől tartottam, a Bob Mould-módba kapcsolás. Meg egy kis operaária, ami valamiért nem fáj. No, eddig ez a legjobb dal.

04. Won’t: Ugyanaz. Quiet/loud/quiet, kurva idegesítő Alanis Morissette-es férfi (?) érzelmekkel, meg kis korai Lou Reed-es fúvós hangszerpark, csak ott jól sül el, itt meg nem.

05. Now Now: No, ez jó végre. Szellős, játékos és jó ritmikájú. És itt a hegedű is végre ad is hozzá valamit. Eddig ez a legjobb.

06. Sissy: Ezek az akusztikusan induló dalok jól állnak. Jó az ének is. Uram add, ne jöjjön be a wall of sound-gitár!!!! Basszák meg, bejött:(((((((((( Ok, 30%-ot esett a dal, mégiscsak ez a refrén. A végén megmentik.

07. Pageant: Oké, egyre több Berlin éra Lou Reed-hatás gyün itt, szinte látom ahogy a producer magyaráz a hangmérnöknek, mit akar. Amúgy szép dal, csak nem tudom, a körítés miatt, vagy magától. Amúgy ebben mi a fene a punk címke? Ha az a pár gitárkvint, pont az cseszi el.

08. Oh Boy: Ez is szép dal, aztán ez is dagályosságba fullad, kezdem unni a lemezt.

09. New Trick: Oké, Weezer-punkos dalocska, uncsi, pontozós gitár, surfdob.

10. Wash: Mostanra teljesen meguntam, de ez amúgy nem lenne rossz dal, csak már nem megy le a torkomon, és megint minden dagályba fullad, de legalább röviden.

11. Kids Table: Ez is játékos, They Might Be Giants-es cucc, simán elmegy cuki dalnak, és itt végre működik a hömpölygő dagályosság, meg az operaária is.

12. Big Beautiful Day: Olyan mint a címe, a Dinosaur Jr. és Bob Mould a Jóbarátokban vendégszerepel, részegen táncikálós kiszámítható poppunkdal.

13. Styrofoam: Biztos van valami helyi kifejezés rá, hogy valamiért a New York-iak mindig azt hiszik, folkos dalokat is kell írniuk. Mondjuk „yepp, another NYC folcorrect song.” Amúgy hótt felesleges.


A DOPE CALYPSO 2014-TŐL HÁROM ÉV ALATT HÁROM EGÉSZEN KIVÁLÓ LEMEZT KÉSZÍTETT, A TAVALYI MEGJELENÉSEKOR SARKADI MIKLÓSSAL LEMEZTÁSKÁZTUNK.


sinco_dopecalypso_170509durer_17.jpgMeglepően jó pillanatokban bővelkedő, néhol meglepően bensőséges, csak sajnos néha a dagályosságba fulladó lemez, amiből ha kivennénk a Weezer- és Bob Mould-féle poppunkelemeket, akkor még jobb albumot gyárthatnánk – már ha meglennének a hangsávok. Pár gyengébb dalt kirakva is sokat javult volna az összkép. Külön hatalmas pacsi a producernek, aki félig-meddig egy korai Lou Reed fémjelezte, intellektuális glam-éra albummá hangszerelte az egészet (ha volt valaha ilyen egyáltalán) (volt, Christopher Daly – a szerk.), teletűzdelve a dalokat – néhol kicsit sajnos feleslegesen – olyan, manapság életidegen dolgokkal, mint a fuvola vagy az áriázgató operaénekesnő-szerűségek.

Ahol szépen lépcsőzetesen építkezik a hangulat, ahol a pátoszon átüt a játékosság, és ahol nem akarják a refrént tök felesleges torz gitárokkal megúszni (oké, a Big Beautiful Day kivételével, mert az működik), és ahol nem a halk/hangos/halk-effektus van túljátszva, ott megy minden, mint a karikacsapás.

Aki igazán jót akar magának, a Now Now című daltól hallgatja a lemezt – egyébként nagyjából az is a legerősebb felvétel – különben pont a közepére, a legjobb részeknél unja meg az egészet. Én ehhez mondjuk kő proli vagyok, nekem az egész túlontúl lassú, és sokkal magasztosabb, mint azt bármitől is elvárnám.

Ha a kolumbiai dzsungelben kellene (szex)ragadozókra vadásznom, biztosan nem erről az albumról válogatnék be dalokat a „Columbian predators mixtape” kazimra. Márpedig ugye az énekesről a híreket olvasgatva nem az ugrik be, hogy a tűzlépcső tövében folyatja könnyeit az akusztikus gitárjával, miközben gyűrött kéziratos versei a farzsebében.

A punk címkét kicsit tépjük le róla, így jobban értelmet nyer az egész – én mindenképpen elővenném még később, mert van benne valami, ami megfogott, de ha jól sejtem, a zenekar körüli botrányok miatt ezt a lemez online sem lesz olyan könnyű meghallgatni. Annyira viszont nem jó, hogy emiatt krokodilkönnyeket hullajtsak.

pwrbttm_andrewpiccone_3a57311.jpg


Kelemen László (gitáros) kritikája:

sinco_dopecalypso_170509durer_04.jpgRögtön lelövöm a poént az elején: szerintem a Pageant, ha nem is parádés, de jó lemez. Ezen az albumon vannak nagyon klassz zenei megoldások, rettenetesen nagy ívek és klisék is, ami mondjuk szerintem nem olyan nagy baj, mert szerethető az egész, főleg második hallgatásra. A szövegek a témákból adódóan sokszor nagyon hatásosan, sőt gyakran elég szívszorítóan mondanak oda dolgokat, már persze az erre nyitott és megértő zenehallgatóknak. 

Az is biztos, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy ez a lemez mondjuk akárcsak a MAHASZ Top 40 ezerbe beférne Magyarországon. Hiszen, amíg itthon azzal vagyunk elfoglalva, hogy a gender studies szak indulására azzal válaszolunk, hogy családtudományi szakot indítunk, addig ne legyen sok reményünk a tekintetben sem, hogy egy queer perspektívát bemutatni igyekvő zenekar bármekkora teret tudna szerezni magának a magyar médiában. Marad az, hogy streamingoldalakról énekli Liv Bruce, a PWR BTTM egyik fele a fülünkbe a záró Styrofoamban, hogy számára a teste inkább börtön, mint a jóérzés és boldogság megtestesítője. Vagyis, hogy ugye lassan már ez sincs, merthogy a május 12-i megjelenésre szánt lemezt gyakorlatilag mindenhonnan visszavonták, a kiadó és a bookingügynökségek is kihátráltak a PWR BTTM mögül, amikor a lemezmegjelenés előtti napokban a zenekar másik felét, Ben Hopkins-t szexuális zaklatással vádolták meg a Facebookon és a Twitteren.

pwr-bttm-new-album-pageant-big-beautiful-day-stream-1487083206.jpgTehát az van, hogy van egy aktuális és szerintem nagyon fontos témákat megéneklő zenekar, mondanivalóját szépen, okosan és jól csomagolja, zeneileg körülveszi remek megoldásokkal, színes és abszolúte hallgatható (aka rádióbarát) formában, majd a duó másik felét Ben Hopkins-t meggyanúsítják, hogy több emberrel is erőszakoskodott és az NPR, a Noisey vagy a Pichfork által is lényegében istenített formáció emiatt a megszűnés szélére sodródott.

Nyilván hatezer km távolságból nem tudom megítélni, hogy mi történt, vagy, hogy egyáltalán megtörtént-e, amivel meggyanúsították a zenészt, de az biztos, hogy majdnem példátlan, hogy egy előadó mögül ennyire rövid idő alatt, ennyire határozottan hátráljon ki mindenki. A legszomorúbb az egészben az, hogy egy ígéretes zenekar, egy jó lemezzel egy eddig kvázi szubkultúraként kezelt témát tudott volna behozni a populáris kultúrába, így viszont várhatunk tovább arra, hogy ez a perspektíva és megközelítés eltaláljon a megfelelő emberekhez a megfelelő helyekre, a megfelelő formában.

Kiemelkedő dalok a lemezről: Now Now, Sissy, Pageant, Kid’s Table.


a ma esti Nagy-szín-pad elődöntőben a Dope Calypso és a Konyha zenél, Facebook-eseményoldal


a lemez: 


a PWR BTTM élőben: 


Dope-szólófotók:
Sinco
Dope-zenekari fotó:
Edőcs Kati

https://recorder.blog.hu/2017/05/21/a_teste_inkabb_borton_a_dope_calypso_ajanlja_a_pwr_bttm_lemezet
A teste inkább börtön – a Dope Calypso ajánlja a PWR BTTM lemezét
süti beállítások módosítása