bss.jpg

Hét év után tér vissza új albummal a Broken Social Scene kanadai indierock kolllektíva, amelynek folyton változó felállása most éppen tizenöt tagot számlál; ennyien működtek közre a júliusban megjelenő Hug Of Thunder című lemezen.

A Broken Social Scene legfrissebb sajtófotóján ebből a tizenötből csak tizenketten vannak jelen, nyilván nem lehet könnyű összetartani a társaságot, le a kalappal a két alapító, Kevin Drew és Brendan Canning előtt. Az 1999-ben indult BSS 2010-2015 között le is állt, hogy aztán újult erővel csatlakozzon be újra a színtérre. A koncertszínpadok után a stúdióba is visszatért a trupp, ennek eredménye a július 7-én megjelenő új album, mely a kiadó leírása szerint átfogó, körképszerű, pozitív hangulattal teli anyag, felvonultatva mindazt, amit amit a BSS-től megszokhattunk. A Hug Of Thunderről eddig megosztott dalok alapján ezzel nem vitatkozunk. Íme az elsőként közzétett, euforikusan hömpölygő Halfway Home:

A következő behanangozó a címadó Hug Of Thunder, melyben a BSS legismertebb alkalmi tagja, Feist énekel; elmondása szerint  a motorikus ritmusú dreampopos dal egy csendes pillanatban született, amikor Kevin Drew épp a stúdió kanapéján szunyókált. 


az album dallistája és borítója:

01. Sol Luna
02. Halfway Home
03. Protest Song
04. Skyline
05. Stay Happy
06. Vanity Pail Kids
07. Hug Of Thunder
08. Towers And Masons
09. Victim Lover
10. Please Take Me With You
11. Gonna Get Better
12. Mouth Guards Of The Apocalypse

hugofthunder.jpg

https://recorder.blog.hu/2017/05/17/vihar_oleleseben_ter_vissza_a_broken_social_scene
Vihar ölelésében tér vissza a Broken Social Scene

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3512511213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása