Krautrock-legenda Faust a Cserhátban, vedd meg előre a bérleted a Tű Fokán Fesztiválra!

2017.05.15. 10:03, rerecorder

tu_fokan.jpg

A Tű Fokán Művészeti Fesztivál 2013-ban indult a Kampec Dolores-es Hajnóczy Csaba kezdeményezésére a festői Cserhátnál (Cserhátszentivánon), és egyszerre volt zenetábor és a honi fesztiválszezon egyedi színfoltja, hiszen a mindenféle kerékvágásból való kiszakadást kínálta. A 2013-as első után jó szívvel ajánlottuk a 2014-es, a 2015-ös és a 2016-os eseményt is. És ugyanezt tesszük az idei Tű Fokán fesztivállal is, amely Indiegogo-kampányt indított a fesztivál megrendezésére – azaz már most megveheted az amúgy is nagyon kedvezményes napijegyet, bérletet és majd július 5-9. között – ezúttal a szintén cserháti Garábon – megnézheted a krautrock-legenda faUSt-ot, meg sok más izgalmas produkciót!

A Tű Fokán idén átköltözik Cserhátszentivánról Garábra: azaz még beljebb a Cserhátban, a Kelet-Cserhát Tájvédelmi körzet szívében lesz a fesztivál, garantáltan az egyik legjobb helyszín nem csak Magyarországon, de az egész régióban. A július első hétvégéjét magába foglaló ötnapos, családias összművészeti eseményen a zenén túl számos más program is csábít, workshopoktól, előadásoktól az irodalmon, a színházon, a táncon át egészen a számháborúig terjed a skála, a főfellépő a krautrock egyik alapzenekara, a faUSt lesz (ők egy zenei workshopot is terveznek), de más külföldi előadók mellett számos hazai is várható az avantgárdtól a világzenén és a jazzen át a visszatérő vendégeken túl (halál;orgazmus, Presszó Tangó Libidó) a klasszikus zenéig - és persze a Kampec Dolores-ig.

Hogy az esemény biztosan így valósuljon meg, ahhoz azonban szükség van a sikeres Indiegogo-kampányra, azaz gyakorlatilag arra, hogy elővételben elfogyjon bizonyos mennyiségű jegy, tehát most rá kell nézni a nyári naptárra és betervezni július első hétvégéjére a Tű Fokánt, aztán megvenni a jegyet, bérletet, amin felül még sok minden mást (napi étkezést, plakátot, pólót stb.) is lehet előjegyezni. A Tű Fokán 2017 Indigogo-kampánya itt fut még ezen a héten!

az idei fesztivál videója: 

https://recorder.blog.hu/2017/05/15/krautrock-legenda_faust_a_cserhatban_vedd_meg_elore_a_berleted_a_tu_fokan_fesztivalra
Krautrock-legenda Faust a Cserhátban, vedd meg előre a bérleted a Tű Fokán Fesztiválra!
süti beállítások módosítása