Neofolk és pantomim – King Dude és Drab Majesty a Dürer Kertben (beszámoló és galéria)

2017.05.12. 16:01, rerecorder

kingdude170420_28.jpg

A zavarbaejtően hülye nevet választó King Dude – amely a korábbi metalos múltja után neofolkra váltó Thomas Jefferson Cowgill zenekara / szólóprojektje – most járt másodszor Budapesten, hogy egy üvegnyi Jack Daniels társaságában megidézze nekünk Amerika legsötétebb bugyrait. A Király Csávó egy évvel ezelőtti A38-as fellépésére még saját előzenekar nélkül érkezett, most azonban elkísérte a szintén amerikai Drab Majesty is, ami eredetileg Deb DeMure szólóprojektjeként indult, de mára a szintis Mona csatlakozásával duóvá bővült.

A Drab Majesty a több hónapos, márciustól júniusig tartó európai körútjának elejét egyébként még a Cold Cave társaságában nyomta le, szóval akár velük is jöhettek volna hozzánk pár héttel ezelőtt, de pont a budapesti fellépés előtt pár nappal vált el a két csapat útja, hogy csatlakozni tudjanak a King Dude-turnéhoz. De lehet jobban jártunk volna, ha mi még a Cold Cave előtt csípjük el őket: a 80-as évek darkwave-jéből építkező zenéjük is jobban passzolt volna oda és esélyes, hogy a fogadtatásuk is jobb lett volna, itt ugyanis pár hardcore rajongót leszámítva eléggé hűvösen fogadta őket a nagyrészt King Dude miatt jelen levő közönség. Pedig potenciál van bennük bőven és a klipekből, promófotókról ismert, valahol egy pantomimes és egy Z-kategóriás, 70-es évekbeli sci-fi ezüstszínűre mázolt űrlakói közti kinézetet most egy adagnyi goth-csipkével is felturbózó Deb és Mona többet érdemelt volna, mint, hogy a közönség többsége távolságtartóan szemlélje őket két-három méterre a színpadtól.

kingdude170420_05.jpg


A King Dude koncert alatt azonban valószínűleg akkor sem lett volna ilyen gond, ha alapból nem miattuk lett volna ott az emberek nagy része, merthogy Cowgill annyira karizmatikus és közvetlen frontember, hogy pillanatok alatt a hatása alá került a nézősereg. A számok közt folyamatosan tartotta a kapcsolatot a közönséggel, sztorizgatott, előkerült például az A38-as koncert is, annak kapcsán, hogy mennyivel jobban bejön neki ez a klub, mármint a Dürer, mint a hajó, ahol kissé kényelmetlenül érezte magát a tévés forgatócsoport, meg főleg a sminkeseik miatt, plusz bónuszként még leállított egy verekedést is, miután valaki leütötte az első sorban támolygó, mattrészeg alakot. Később azért bevallotta, hogy habár ellene van az erőszaknak, lehet, ha más nem teszi meg, ő csapta volna le az illetőt, olyan szinten volt irritáló. Szóval nagyszerű hangulatban telt a koncert, aminek a gerincét a tavaly megjelent új album, a SEX alkotta, de igazából felölelte a teljes King Dude-életművet.

kingdude170420_34.jpg

Ami sokat változott a kezdetek óta. Cowgill a korai King Dude-lemezeken ugyanis még többnyire hűen követte a Death In June, Sol Invictus és társaik által lefektetett akusztikus gitárra és énekre építő neofolk sablonokat, később azonban egyre több máshonnan átvett elemet emelt be a zenéjébe és ez a SEX lemezen csúcsosodott ki, amelyen, habár azért végig ott van a tipikus kingdude-érzés, szinte minden számot más-más hangzás jellemez. És azt hogy a King Dude projekt egyre inkább tolódik el a szóló felől zenekari irányba, az is jelezte, hogy az előző turné triófelállása (Cowgill - gitár / ének, Tosten Larson - gitár / billentyűsök és August Johnson - dobok) mellé most bevettek még egy basszusgitárost is Lee Newman személyében. Zeneileg pedig ahogy a legutóbbi lemezen, úgy a koncerten is volt minden. Európai és amerikai folk-hagyományok, country, blues, posztpunk és a gitáros-dalszerzős költészet találkozása a Bain Wolfkind féle züllött, alkoholáztatta dekadenciával. Ez a már-már kiszámíthatatlan változatosság akkor volt a legfeltűnőbb, amikor a lassú és csendes Silver Crucifix után átmenet nélkül ugrottak neki a Sex Dungeon (USA) mocskos garage rock darálásának, ami a koncert egyik csúcspontja volt. Igaz, azért csúcspontból akadt még pár, mint például a már emlegetett Drab Majesty-kollab, a Who Taught You How To Love, amihez Deb is visszatért a színpadra. Pár dal mondjuk még így is hiányzott kicsit, mint a vicces I Know You’re Mine vagy a világ legkedélyesebb luciferiánus himnusza, a Lucifer’s The Light Of The World... habár utóbbi női feldolgozását megkaptuk levezető zenének, szóval igazából még erre sem lehet panasz.

szöveg / fotó: Frank Olivér http://infinitebeat.hu


és a fotók: 

kingdude170420_01.jpg

kingdude170420_03.jpg

kingdude170420_04.jpg

kingdude170420_07.jpg

kingdude170420_08.jpg

kingdude170420_09.jpg

kingdude170420_10.jpg

kingdude170420_11.jpg

kingdude170420_14.jpg

kingdude170420_17.jpg

kingdude170420_18.jpg

kingdude170420_19.jpg

kingdude170420_20.jpg

kingdude170420_22.jpg

kingdude170420_23.jpg

kingdude170420_24.jpg

kingdude170420_25.jpg

kingdude170420_27.jpg

kingdude170420_29.jpg

kingdude170420_31.jpg

kingdude170420_32.jpg

kingdude170420_35.jpg

https://recorder.blog.hu/2017/05/12/neofolk_es_pantomim_king_dude_es_drab_majesty_a_durer_kertben_beszamolo_es_galeria
Neofolk és pantomim – King Dude és Drab Majesty a Dürer Kertben (beszámoló és galéria)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5212501055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.