Már alig maradtak jegyek a 10. Fishing On Orfűre!

2017.05.10. 10:05, prerecorder

fishing_1.jpg

A jubileumi Fishing On Orfű a folyamatos újításokról ad hírt. Magyarország egyik legkedveltebb fesztiváljának szervezői nemrég bejelentették, hogy hivatalosan is családbarát fesztivállá válnak, továbbá külső helyszínek programjaira is fény derült. Ezért sem meglepő, hogy a jegyek kilencven százaléka már elkelt!

A tíz éves fesztivál idén is folytatja misszióját, amely egy kiváló fesztivál megvalósítása mellett az is, hogy Orfű falu pezsgését is fokozza. Ezt új, külső programok szervezésével igyekeznek beindítani. Idén első alkalommal hoznak színházat és színtiszta folk, valamint világzenét Orfűre a szervezők. A Fonó Budai Zeneházzal közösen létrehozott Fonó Zeneudvar az orfűi malomudvar területén kerül kialakításra. Itt olyan előadók fognak fellépni, mint Lajkó Félix, Dresch Mihály Quartetje, a Parno Graszt, a Zoord, a Góbé, a Cimbaliband, valamint a kiváló szólólemezzel elődrukkolt Kollár-Klemencz LászlóA Fonó Zeneudvar azonban nem csak a koncertekről szól. Délutánonként szabadegyetemi előadásokkal, majd családi koncertekkel találkozhatnak az érdeklődők.

Az új színházi helyszín, a FOO Színházkert programja a legizgalmasabb független színházi előadásokból szemezget. Fellép Mácsai Pál a legendás Azt meséld el, Pista című Örkény-estjével, itt lesz Kern András egyszemélyes előadása, A kellékes, megtekinthető a Mucsi, Scherer, Thuróczy nevével fémjelzett A fajok eredete, valamint a szintén a Kapa-Pepe párosra épülő, Katona Lászlóval kiegészülő Nézőművészeti Főiskola, de fellép a L’art pour l’art Társulat és a Baltazár Színház is hoz egy üde komédiát (Fiúk, lányok) Orfűre. Szalai Kriszta egyszemélyes hajléktalan-drámája (Maradjunk annyiban) után beszélgetés is lesz, valamint a helyiek képviseletében fellép a JESZ társulata A helység kalapácsával.

Ezek mellett a fesztivál atyja, Lovasi András bejelentette, hogy a Fishing On Orfű lett az első családbarát fesztivál. Ezt már régóta tervezik a szervezők, amely idén meg is valósul. A fesztivál alapítója Skrabski Fruzsinával, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom vezetőjével közösen működtetik majd az orfűi Medvehagymaházban a Fishing új gyerekhelyszínét, a Gyermekbirodalmat. Izgalmas programokkal, kézműves foglalkozásokkal, zenés gyermekszínházzal várják a kicsiket és szüleiket.

Mára már kultikussá váltak a fesztivál sör- és fröccstúrái, amiket a magyar zenészek szoktak vezetni. A Quimby dumagépének, Varga Líviusznak már be is telt a túrája, de még számos választási lehetőség van. Olyan zenekarokkal és zenészekkel lehet túrázni, mint a Punnany Massif és a Mary Popkids tagjaival vagy éppen Lévai Balázzsal és Kispál Andrással. És ez még mindig nem minden: fesztivál line up-jához nemrég négy további zenekar csatlakozott: a Mongooz And The Magnet, a Sexepil, a Jordán Adél és a Puszi és a FIXI 4

Minden további részlet a fesztivál oldalán, Facebook-oldalán.


a jubileumi fesztivál hivatalos himnuszát Bérczesi Robiék, azaz a Hiperkarma írta:

https://recorder.blog.hu/2017/05/10/mar_alig_maradtak_jegyek_a_10_fishing_on_orfure
Már alig maradtak jegyek a 10. Fishing On Orfűre!
süti beállítások módosítása