Itt a Cseh Tamás Program – Magyar küldöttség a Tallinn Music Weeken (HOTS - Nemzetközi jelenlét)

2017.05.09. 17:00, rerecorder

tmw01_sinco.jpg

A Tallinn Music Week a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb showcase-, azaz bemutatófesztiválja. Az ezernél több európai delegált egy héten át tárgyalt, hallgatott előadásokat és beszélgetéseket és nézett bemutatókoncerteket. A résztvevők között a legnagyobb küldöttséget a magyarok adták: a 44 fős delegáció kiutazását a Cseh Tamás Program támogatta. A két fellépő zenekar a Blahalouisiana és a Kéknyúl volt.

A Tallinn Music Week jelentőségét jól mutatja, hogy maga Kersti Kaljulaid, az észt köztársasági elnök nyitotta meg a rendezvényt. A Cseh Tamás Program által létrehozott magyar könnyűzenei exportmárka, a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes a groningeni Eurosonic és a ljubljanai MENT után idén harmadszor küldött nagyobb delegációt nemzetközi fesztiválra.

A TMW programjával párhuzamosan megrendezett Songwriters’ Camp nemzetközi dalszerzőtábor résztvevői közé Molnár Tamást (Anti Fitness Club, Jetlag) hívták meg a fesztivál kurátorai.

A magyar küldöttség fogadást is adott, amelyen száz külföldi vendég vett részt. A fogadás akusztikus minikoncertjei, magyar ételspecialitásai, borai és pálinkái, no meg a Kiégő Izzók speciális vizuálja komoly sikert arattak.

fotó: sinco

A RECORDER IS JELEN VOLT A KÜLDÖTTSÉGBEN, ÍME A BESZÁMOLÓNK A FESZTIVÁLRÓL. 


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/05/09/itt_a_cseh_tamas_program_magyar_kuldottseg_a_tallinn_music_weeken_hots_nemzetkozi_jelenlet
Itt a Cseh Tamás Program – Magyar küldöttség a Tallinn Music Weeken (HOTS - Nemzetközi jelenlét)
süti beállítások módosítása