„Ilyen lehetett az élet a weimari köztársaságban?” – Mary Ocher-interjú

2017.05.04. 09:36, rerecorder

maryocher-2-photo-svenserkis-970x550.jpg

A Berlinben élő orosz-izraeli zenész-multimédiaművész Mary Ocher 2011 óta jelentkezik egyre kiforrottabb zenékkel, az utóbbi években nemzetközileg is egyre nagyobb feltűnést kelt megalkuvást nem tűrő, egyedi alkotásaival, melyek a hatalom, identitás, elnyomás témái mentén vándorolnak. Idei albuma, a The West Against The People az eddigi legerősebb az életműben – avantgárd artpop, folkos és garázsrockos elemekkel, afrikai és dél-amerikai ritmusokkal, amikhez élőben tökéletesen passzol Ocher performanszszerű előadásmódja. Ma esti, május 4-i müszis koncertje előtt beszélgettünk vele a kelet és nyugat ellentétéről, szociális érzékenységről, a Crass-ről és még sok másról.

Idén tíz éve, hogy a különböző művészeti formák töltik ki az életed. Mi jut eszedbe először, ha visszatekintesz az eddigi karrieredre, van bármi, amit másképp csinálnál?

maryocher-4-photo-svenserkis.jpgEz egy elég nagy kérdés. Igazából gyerekkorom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak, de gondolom, ilyenkor számít az is, hogy ebből mi publikus, az milyen formában jelent meg és az akkori kontextusról sem szabad elfeledkezni. Sok olyan alkotásom, amit én személy szerint nagyra értékelek alig kapott némi figyelmet, egyszerűen elsikkadt a megjelenése idején. Jó pár éve az online visszacsatolások száma alapján tudsz mérni mindent: lájkok, megosztások, kommentek és így tovább. Emiatt pedig kialakult egy furcsa dinamika – amit amúgy a Black Mirror egyik része is kritizál –, az emberek különféle stratégiákat dolgoznak ki a publicitás érdekében; legyen szó brandekről vagy vállalatokról, magánemberekről vagy közszereplőkről. Elképesztően őrült idők ezek, manapság az online platformokon mutatják be az emberek először a munkáikat és mindenki verseng pár másodperc figyelemért. Általában egy szimpla képpel lehet azonnali reakciót kiváltani; a szöveget el kell olvasni, egy szám vagy egy videó miatt pedig nem csak kattintanod kell, hanem rá kell szánnod még pár percet is az idődből. Szerintem én például visszafogtam magam klipek terén, igyekszem nem túl sokat készíteni egymás után és kombinálni őket valamilyen eseménnyel, egy turnéval vagy bármi mással, ami képes kéz-a-kézben működni az új médiával. Próbálok nem megbánni semmit. Az első albumom (a 2011-es War Songs) biztos másképp hangzott volna, ha ismertem volna azokat a technikákat amiket most, de ez is része annak a dolognak, amit életnek hívunk és egy bizonyos időszakot dokumentál.

A The West Against People megjelenésével egy időben kiadtál egy azonos című esszét is, amiben olyan témákat érintesz, mint a globális politikai helyzet vagy a kelet és a nyugat atavisztikus szembenállása.

Igen. Először a dalok – és az instrumentális részek – készültek el, az esszé inkább csak egyfajta kiterjesztése a számok témáinak, amik túlságosan sokrétűek voltak ahhoz, hogy pár sornyi dalszövegbe sűrítsem őket.

Állításod szerint nagyon belemélyedtél a kelet és nyugat fogalmába és végül arra jutottál, hogy ez a fajta felosztás nem geográfiai, hanem ideológiai alapok mentén alakult ki.

mary_west.jpgÍgy igaz. De a kutatásról és a fogalmak eredetének analíziséről bővebben olvashatsz az esszében is, online vagy az új lemezhez csatolva, kinyomtatva. Ha téged vagy bárkit érdekel ez a téma, azt javaslom, hogy azzal kezdjétek.

Nehéz direkt politikai töltetű zenét csinálni anélkül, hogy az unalomba fulladjon vagy szimplán prédikációnak hasson – hirtelen csak a Crass jut eszembe, mint kivétel. Voltak előtted ilyen téren követendő példák, idolok?

Nem igazán. Vannak protest zenék, amiket nagyon szeretek, mint az Odetta vagy Buffy Sainte-Marie  és Malvina Reynolds, de ez csak egy kis része annak, amit hallgatok. A szociális témák nem túl népszerűek mostanában, nemde? A hatvanas-hetvenes években jóval hipebb dolognak számítottak. Aztán a nyolcvanas évektől kezdve visszatért a konzervativizmus. A kurrens popzene leginkább olyan témákkal foglalkozik, mint a partizás, a berúgás, ilyen hülyeségek, amik már tizennyolc évesen sem foglalkoztattak és ez valószínűleg már nem is fog megváltozni – miközben a politikai zenét az ezoterikus „prédikálás” sarkába száműzték. Az elmúlt években viszont egyre több művész kezdett el ismét a szociális témákkal foglalkozni, nem kis részben az aktuális politikai helyzet miatt… Sokszor elgondolkodom rajta, hogy vajon ilyen lehetett az élet a weimari köztársaságban?

Furcsa számodra, hogy erős és jól artikulált politikai véleménnyel rendelkező művészként te inkább a kivételt jelented és nem a bevett normát?

Furcsa-e? Hm. Számomra úgy tűnik, hogy az emberek a politika terén nem látnak tovább annál, ami ott van előttük, ami az ő életükre is kihat – persze csak ha megvan rá az idejük és energiájuk. Sokan csak megpróbálnak boldogulni valahogy. A művészek a nagyon elkényeztetett individumok egy külön klánjába tartoznak, akik egy lábbal már az osztályrendszeren kívül állnak vagy legalábbis ezt hiszik , ami egy elképesztően privilegizált helyzet. Az empátia – amit a kapitalizmus rendszere teljesen nélkülöz – kombinálva a felerősített individualizmussal egy olyan társadalom felé vezet, aminek a tagjai mind kacsaszájjal szelfiznek nulla-huszonnégyben és magukon kívül szinte senki máshoz nem tudnak kapcsolódni.

Mit gondolsz, mennyire ver majd hullámokat a The West Against People az általad csak „komformista baloldal”-nak nevezett rétegen kívül?

Semennyire, legalábbis meglepődnék, ha így történne – de őszintén szólva nem is érdekel. Ha tudatosan próbálsz megfelelni egy bizonyos népcsoportnak, az mindent felhigít.

mary_ocher_2.jpg


Az új lemez kapcsán úgynevezett „dalrecepteket” írtál magadnak. Mesélj erről!

Semmi különös, csupán az évek során rengeteg instrukciót írtam magamnak, hogy ne ugyanúgy írjak dalokat újra meg újra. Egyes számokat bizonyos hangok köré építettem, legyen az az énekhangom, ütősök vagy más, például szintihangok, gitárriffek, ilyenek.

A dalok komplexitását és azt a tényt figyelembe véve, hogy a lemezeiden játszik a Your Government nevű ütősduó is, hogyan kell elképzelnünk a szólófellépéseidet?

Hát, szerintem a legtöbb dalom inkább minimalista mint komplex, bár úgy sejtem, utóbbi jelzővel inkább a stúdiómanipulációkra és a rengeteg különféle megszólaltatott hangszerre gondolsz. A mostani turné legtöbb állomásán nem játszik velem a Your Government, szóval a budapesti szólófellépés lesz. Az ilyen esték olyanok, mint a pőre csontok, néha már brutális mértékben kényelmetlenek. Plusz, sok hangszerváltásra készüljetek.

Nemrégiben társrendezője voltál egy, a késő hetvenes évek egyik avantgarde irányzatáról szóló mockumentary-nak, a The Sound Of Softness-nek. Ebben mi volt számodra az érdekes?

mary_ocher_1.jpgSok filmet rendeztem már, a The Sound Of Softness körülbelül negyven perces és rengeteg furcsa kontextusban vetítették már. Múzeumokban, kiállítóterekben, performansz-esteken és a témához kapcsolódó különleges filmfesztiválokon is. Próbáltam valahogy megfogni az avantgárd folk komolyságát, anélkül hogy egy tradicionális értelemben vett mockumentary-t készítenék. Ez egy komoly fikciós dokumentumfilm. Julien Binet szerencsére beugrott a projektbe és koherens egésszé rendezte azt. Kellett pár év ahhoz, hogy befejezzük és hogy mindenkivel találjunk egy interjúidőpontot: Bettina Kosterrel, Jochen Arbeittel, Dieter Moebiussal és a többiekkel…

Van még olyan dolog egyébként, amit nem valósítottál meg, de szeretnéd?

Persze, rengeteg minden! De ez mindig pénzkérdés. Szeretnék felvenni például még egy zongorás lemezt, vagy egy kamarazenekarosat, amin egy vonós szekció kísér – de ezzel arra korlátoznám magam, hogy csak olyan helyeken lépjek fel, ahol van zongora, ami továbbra is kihívás lenne, hiszen próbálok annyira flexibilis maradni, amennyire csak lehet.

interjú: Kollár Bálint


a ma esti koncert Facebook-eseményoldala


Mary Ocher friss albuma, a The West Against The People (a lemezt kísérő Ocher-kommentár/esszé itt olvasható): 



Címkék: müszi mary ocher
https://recorder.blog.hu/2017/05/04/_ilyen_lehetett_az_elet_weimari_koztarsasagban_mary_ocher-interju
„Ilyen lehetett az élet a weimari köztársaságban?” – Mary Ocher-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1912478983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.