Huszonegy év után, idén nyáron érkezik a Ride új lemeze

2017.04.27. 16:02, Frontrecorder

rideband.jpg

Az útóbbi években zajlik (lezajlott?) a kilencvenes évek elején csúcson lévő brit shoegaze-zenekarok nagy újjáalakulási hulláma, a nekibuzdulás eredményeként - a  My Bloody Valentine, a Swervedriver és a Slowdive után - a Ride is kiadja a maga visszatérő albumát. A júniusban megjelenő lemezről már három dal is meghallgatható.

Az 1988-ban Oxfordban alakult Ride az 1996-os negyedik albuma felvételei közben oszlott fel, a két énekes-gitáros-dalszerző, Andy Bell és Mark Gardener kapcsolatának elmérgesedése miatt. Az egykori tagok 2014 végén jelentették be, hogy 2015-ben újra koncerteznek. Eredendően ennél tovább nem terveztek, azaz új dalok nem szerepeltek a napirenden, de nem is zárták ki, hogy ismét stúdióba vonuljanak. Aztán ez mégis megtörtént, ami a gitárzenekarokkal is dolgozó elektronikus tánczenei dj-producer, Erol Alkan tweetjéből derült ki tavaly decemberben. A készülő ótódik Ride-albumról idén februárban két egymást követő napon két dalt is közzétett a zenekar, a napokban pedig egy harmadikat is. Az Erol Alkan produceri felügyeletével készült, elektronikával rétegzett, június 16-án érkező Weather Diaries című visszatérő lemezhez a lendületes felütést a karcos Charm Assault adta meg:




Ezt követte a Ride korai dreampopos hangzását idéző, éterien hullámzó Home Is A Feeling:




A legfrissebb beharangozó dal az élénken pulzáló All I Want:

 
a lemez dallistája és borítója:

01. Lannoy Point
02. Charm Assault
03. All I Want
04. Home Is a Feeling
05. Weather Diaries
06. Rocket Silver Symphony
07. Lateral Alice
08. Cali
09. Integration Tape
10. Impermanence
11. White Sands

ridecover3.jpg

Címkék: ride
https://recorder.blog.hu/2017/04/27/huszonegy_ev_utan_iden_nyaron_erkezik_a_ride_uj_lemeze
Huszonegy év után, idén nyáron érkezik a Ride új lemeze

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5912458593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása