Itt az első dal Roger Waters új szólóalbumáról, és majd szétveti a hurráoptimizmus (nem)

2017.04.23. 14:14, Frontrecorder

rogerwaters.jpg

Erre nem mertünk volna fogadni: közel huszonöt év kihagyás után új szólólemezzel jelentkezik Roger Waters. A júniusban érkező Is This The Life We Really Want? első beharangozó dala a hetvenes évekbeli Pink Floydot idéző Smell The Roses.

A Pink Floyd alapítója és egykori basszusgitáros-dalszerző-énekes vezére, Roger Waters utoljára 1992-ben adott ki szólólemezt (Amused To Death)és persze az azóta eltelt majd negyed évszazadban sem tétlenkedett (írt filmezét, operát és kiadott néhány kislemezdalt a 00-ás években, ebben az évtizedben monstre turnéra vitte a The Wallt), de egy újabb album nem akart összejönni. A zenész először 2008-ban beszélt arról, hogy van néhány új dala egy lehetséges következő lemezre, aztán tavaly októberben Us+Them elnevezésű új turnéjának bejelentésekor 25%-ban új dalokat ígért, idén februárban pedig már konkrétumokat is elárult a Rolling Stone-nak. a készülő albumról. Kiderült, hogy Is This The Life We Really Want? lesz a címe és Nigel Gondrich a producere, egyúttal ő volt az, aki meggyőzte Waters-t, hogy az eredeti ötlete, egy rádiójátékszerű konceptlemez helyett sima rocklemezt csináljon. A most 73 éves Waters néhány nappal ezelőtt közzétette negyedik szólólemezének megjelenési dátumát, borítóját és dallistáját is, majd az első beharangozó dalt, mutatunk mindent alább.

A visszatéró - az előzetes információk alapján a világ jelen állásával egy cseppet sem elégedett hangú - album dallistája és titkosított szövegű jelentéseket imitáló borítója

01 When We Were Young
02 Déjà Vu
03 The Last Refugee
04 Picture That
05 Broken Bones
06 Is This the Life We Really Want?
07 Bird In A Gale
08 The Most Beautiful Girl
09 Smell The Roses
10 Wait For Her
11 Oceans Apart
12 Part Of Me Died

waterscover.jpg

A lemezről elsőként közzétett, zeneileg a hetvenes évek eleji Pink Floyd hangzását idéző, szövegében politikai és környezetvédel témájú Smell The Roses: 

https://recorder.blog.hu/2017/04/23/itt_az_elso_dal_roger_waters_uj_szoloalbumarol_es_majd_szetveti_a_hurraoptimizmus_nem
Itt az első dal Roger Waters új szólóalbumáról, és majd szétveti a hurráoptimizmus (nem)
süti beállítások módosítása