Premier! Christopher Waver: Chronon EP

2017.04.04. 12:00, Frontrecorder

pressshoot.jpg

2070-re az emberiség ráun a zenére, a hangoktól pedig retteg, mert a kormányok pusztító fegyverként használják azokat. Legalábbis Christopher Waver friss EP-jének története szerint, de szerencsére az is jól végződik, mivel egy tudós visszemegy 2017-be és mindent rendbe hoz - chillout elektronikás, kozmikus-pszichedelikus szintifunkkal. Premier!

1_front.jpgAz AGAVOID zenekar producer-basszusgitárosa, Huszár Kristóf tavaly ősszel jelentette meg Christopher Waver alteregója bemutatkozó albumát, egy tudományos-fantasztikus konceptlemezt, mely egy olyan jövőben játszódik, amelyben a lakhatatlanná vált Föld helyett az emberiség új bolygó terraformálásába kezdett. Az itt hallható EP ezt a fantáziát görgeti tovább, de meséljen róla maga az alkotó. "Ezek a számok a nagylemez megjelenése környékén kezdtek manifesztálódni, majd a tél folyamán fejeztem be, és kötöttem össze a szerteágazó ötleteket. Megint összefüggő egészként értelmezendő anyagot akartam létrehozni, viszont a nagylemezzel ellentétben, ahol úgymond dj mixtape-szerűen voltak összekötve a számok, itt sokkal kisérlezezőbb váltásokat alkalmaztam. Sokkal változatosabb anyag lett, nagyobbak az érzelmi kilengések. Ami a szimopszist illeti, a nagylemez története után sok-sok évezreddel később vesszük fel a fonalat, amikorra a bolygó eljutott az emberi intelligencia szintjére, és az emberek leállították a terraformálást. Ez szépen lassan ahoz vezetett, hogy a világuk hanyatlásnak indult. Ebbe a világba születik bele egy időkutató tudós, aki olyan messzire megy a kutatásában, hogy képes lesz átlátni a tér és az idő folyását a bolygó által szerzett tudása az  'időgépével' (lásd a borítón). Hatalmas árat kell fizetnie ezért a képességéért: ahhoz, hogy megmentse a bolygót, egy végtelen időhurokba kell zárnia magát." Ez a bizonyos tudós közben arra is rájön, hogy az emberek száműzték az életükből a zenét, amitől szomorúak és depressziósak lettek, hősünk ezért tanulmányozza azt a kort - egész pontosan a 2017-es évet -, amikor a zene még élvezetet jelentett, az újonnan megszerzett tudása alapján pedig maga kezd zenét készíteni, hogy visszaadja az emberiség életkedvét.

Christopher Waver új, idegeket kisimító és valóban maximálisan kedélyjavító hatású EP-je alább streamelhető, ma este pedig a Lärm-ben élőben is meghallgatható.

 

az EP teljes szinposzisa angolul:

i_the_geologist_outro_copy.jpgii_what_happened_to_us_copy.jpgiii_irreversible_flux_copy.jpgiv_chronon_copy.jpgv_the_geologist_copy.jpg

A kiadványhoz készültek poszterek is, itt megszerezhetők.

https://recorder.blog.hu/2017/04/04/premier_christopher_waver_chronon_ep
Premier! Christopher Waver: Chronon EP
süti beállítások módosítása