Klippremier! akkorGO!: Reklám

2017.04.04. 14:00, Frontrecorder

akkor.jpg

Ez itt a reklám helye, pontosabban a magát poszthippi-alternatív-indierock zenekarként aposztrofáló akkorGO! Reklám című, Budapesthez és a pesti lányokhoz írt bemutatkozó dalának, illetve a hozzá készült animációs (szöveg)videónak a premierje. Na nyomjuk!

akkorgo.jpgA székesfehérvári, szegedi és kápolnásnyéki születésű tagokból összeállt, Budapesten működő akkorGO! 2015 őszén alakult "egy Erzsébet körúti sötét és mocskos albérletben". A zenekar (Szalma Edvárd - ének; Kovács Asztrik - gitár, vokál; Vadovics Máté - basszusgitár, vokál; Bán Péter - dob) rögtön saját számokban gondolkodott, a zenére rásimuló magyar szövegekkel. Egy rövid, külföldi tanulmányok miatti pauza után, 2016 nyarán vett lebdületet igazán a kvartett, ekkor vették fel az első demót is a SuperSize stúdióban. Ezután jött az ötlet, hogy mindegyik dalt videóval együtt adják közre, ezek közül az első, az akkorGO! tulajdonképpeni debütálása a Reklám.  A dalról és a félig-meddig szövegvideójáról a zenekar gitárosa mesél: "A Reklám egy folyékony, önmagába forduló, lüktető nóta. Nyers erőt akartunk sugározni vele, olyat, ami a 60-as, 70-es évek rockzenéjében gyökerezik, de átjárja a kamaszkorunk összes Nirvanája is, meg mindenféle egyéb, ami kiegészíti és a saját szájízünkre formálja ezt a világot. A zenét egy ritmusosan passzoló szöveggel fogtuk össze, ami a város és a nő párhuzamára épül. A fő érdekessége az, ahogyan egymásra vetül a lány és a város, mint két projektor képe, amiket ugyanarra a falra vetítenek .A klipet főként én és Máté csináltuk,négy hónap munkája van benne, közel 4000 képet kattintgattunk el egy kölcsönkért fényképezőgéppel, hogy létrejöhessen egy színes, mozgalmas, izgalmas, már-már túlzsúfolt rajzfilmklip, ami jól kiegészíti a zenét és a szöveget."


Íme tehát az akkorGO! nyers, karcos és dögös bemutatkozó dalának jópofa kézi animációs kvázi-szövegvideója:

https://recorder.blog.hu/2017/04/04/klippremier_akkorgo_reklam
Klippremier! akkorGO!: Reklám
süti beállítások módosítása