gka_2_1.jpg

A pécsi lapszámunkban (REC049) és fókusztémánkban, annak feltörekvő pécsi kezdő 11-et bemutató sorozatában szerepelt a Gézakékazég, de tavaly a Recorderen volt második albumuk, a Mint azok a fák premierje is, sőt a lemezhez tartozó dalok klipjei is nálunk debütáltak. A sort nem törjük meg az album egyik legjobb, legfülbemászóbb szerzeményének, a Hétvégi lányok címűnek a hangulatvideójával sem.  

A Gézakékazég a tavalyi lemez után, év végén újra az 1996-ban zenekart alapító gitáros szerzőpáros, Dömötör Géza és Pál András duójára fogyatkozott, de néhány így adott koncert után most újra alakul a ritmusszekció és közben összehoztak egy újabb videót is, a tavalyi LP egyik legjobb dalához. A frontember mesélt a klip megszületéséről: „Nem feltétlenül így terveztük, de eléggé ütemesen készülnek klipjeink a tavalyi lemezünkhöz. Egy újabb fél év elteltével mozgóképpel is megmutatjuk az album egyik legérdekesebb dalát, a Hétvégi lányokat. Szerettük volna még decemberben megfuttatni ezt a számot, de végül úgy alakult, hogy mással kellett foglalkoznunk: a ritmusszekció ugyanis búcsút intett a zenekarnak. Bánatunkat inkább dalírásba fojtottuk, így kicsit parkolópályára került a video. Decemberben, egy hideg hétfő estén aztán kimentünk Pécs főterére forgatni, felvettünk mindenféle adventi fényeket, lányokat, ahogy a színházból csinos ruhákban mennek hazafelé. Gondoltam, ezt szépen összevágom és kész is az anyag. De az élet ezúttal is közbeszólt, ugyanis leégett a gépem vinyója, így sajnos odavesztek a felvételek. Ismét parkoltattuk a Hétvégi lányokat, egészen múlt vasárnapig, amikor reggel úgy ébredtem, hogy ma megcsinálom a klipet, mert pont ráérek. Napközben szabadon felhasználható videókat szereztem, este pedig felmentem a hegyoldalba Andrishoz, majd további odaillő képsorokat kerestünk és összevágtuk, tényleg meglett egy nap alatt. Egyszerű koncepció mentén haladtunk, legyenek a klipben felhőtlenül boldog, majd pedig elgondolkodó lányok, hogy rímeljenek a dalszövegre a képek. Egy féktelen bulit a másnapi magányos lazulás követ.”

És hogy mi várható a Gézakékazég körül? „Ami a zenekart illeti, alakul az új felállás, lassan van egy fél lemeznyi új dalunk, meglátjuk, mit hoz az év. Még az is lehet, hogy a Mint azok a fákról is csinálunk újabb klipet, mert túl sok számot szeretünk róla.”


és akkor a Hétvégi lányok eltalált klipje: 


a Gézakékazég Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/03/21/klippremier_gezakekazeg_hetvegi_lanyok
Klippremier! Gézakékazég: Hétvégi lányok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6112357869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.