„Sivatag, csak kifordítva” – XIXA-interjú

2017.03.20. 13:07, rerecorder

20789-xixa_hires3.jpg

A Giant Sand két jelenlegi, a Calexico egykori tagjait (valamint Bob Dylan dobosát) tömörítő XIXA az arizonai Tucson sajátos zenei színteréből is kiemelkedik. A saját megnevezése szerint sivatagi noirt játszó zenekar stílusában ott kavarognak a latin ritmusok, az időtlen desert blues, a chicák és a grindhouse-filmek hangulata – némi pszichedelikus rockkal nyakon öntve. Március 26-i Dürer Kert-es koncertjük apropóján a két alapítóval, Gabriel Sullivannel és Brian Lopezzel beszélgettünk.

- Született tucsoniként mikor éreztétek először, hogy a térségnek van egy különleges varázsa?

Gabriel: Születésünk óta érezzük, azt hiszem.


- Hogyan fedeztétek fel magatoknak a chicákat?

Brian: Volt egy válogatáslemez, a Roots Of Chica, ami kézről kézre járt a baráti körünkben, az volt az első találkozásunk a stílussal és hamar eldöntöttük, hogy mi is ilyen zenét akarunk játszani. Alapítottunk egy feldolgozászenekart, a Chica Dustot, amivel csak klasszikusokat játszottunk. Aztán persze elkezdtünk saját számokat írni, amik azért szintén erősen táplálkoztak ebből a folklórból. Eltelt öt-hat év, most pedig itt tartunk – a Chica Dustból XIXA lett.

Gabriel: Régóta ismerjük már egymást. A Chica Dust megalakulásakor még csak négyen voltunk, a tagok jöttek-mentek, de hamar megvolt a jelenleg is zenélő hat fő. Ekkor éreztük azt, hogy minden a helyére került.


xixa_lp_1.jpg- Számomra a XIXA egyik fő jellemzője, hogy az egészet átszövi egy nagyon jellegzetes esztétika, ami kiterjed a klipeken át a koncertek díszletétől a borítókig mindenre.

Gabriel: Szerintem Briannel egy jó ideje már erre tartottunk, csak nem fogalmaztuk meg magunknak. De az már az első XIXA-dalok után nyilvánvaló volt, hogy a zenénknek van egy nagyon sajátos esztétikája, a hangzásunk nagyon „vizuális”. Szóval hamar bevontuk az egyik kedvenc művészünket, Daniel Martin Diazt, aki tökéletesen megértette, mit szeretnénk, mi a banda lényege és segített felerősíteni az egészet átszövő titokzatos kultuszérzést. A lemez borítója pedig egyfajta kiindulópontja lett annak, amit élőben csinálunk. Szerintem a XIXA esztétikája tökéletesen tükrözi a sötétebb, rejtettebb oldalát az otthonunknak, a gyökereinknek és a zenénknek.


- Meséljetek az utóbbiról!

Gabriel: Úgy képzeld el, mint a sivatagot – csak kifordítva.


- A XIXA mellett játszottatok még a Calexicóval is és tagjai vagytok a szintén helyi altrockos/altcountrys Giant Sandnek. Mit gondoltok, mennyire hat ki ez a zenétekre?

Brian: Úgy öt-hat éve játszunk a Giant Sandben is. Howe Gelb (a zenekar alapítója – a szerk.) olyan volt számunkra, mint egy mentor. Nemcsak arra tanított meg minket, hogy hogyan vezessünk egy zenekart, hanem arra is, hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni magunkból és a másikból. Nem csak zenei értelemben köszönhetünk sokat neki. Persze arra is rájöttünk, hogy mit nem akarunk csinálni. Tényleg nehéz megfogalmazni, mennyire fontos tapasztalat mindkettőnk számára a Giant Sandben eltöltött idő. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy e nélkül nem lennénk olyan jó zenekarvezetők, mint amilyenek most vagyunk.


- Hogyan jött a Tinariwen-taggal, Sadam Iyad Imarhannal közös kollaboráció ötlete?

Gabriel: Sadamot is a Giant Sand révén ismertük meg. Úgy 2015-ben több olyan fesztiválon játszottunk, ahol a Tinariwen is fellépett, így ismerkedtünk meg velük. Sehogy nem tudtunk kommunikálni egymással, de amikor előkerültek a gitárok és elkezdtünk játszani, hirtelen mindenki elmosolyodott. Az utolsó ilyen alkalommal egész nap a backstage-ben ültünk a menedzserükkel és megtudtuk tőle, hogy a banda hamarosan Phoenixben koncertezik. Ekkor találtuk ki Briannel, hogy Sadam játszhatna az egyik számban. Egy klasszikusabb, akusztikus dalt képzeltünk el. Szóval úgy egy héttel később leautóztunk hozzájuk, találtunk egy csöndes szobát a fesztivál területén és második nekifutásra már fel is vettünk mindent. Nagyon gyors és nyers volt az egész folyamat, pont ahogyan szeretünk dolgozni.


- Számomra közös a két zenekarban a törekvés, hogy megzenésítsétek a környezeteteket.

Brian: Szerintem vannak a világon olyan helyek, amelyek úgymond rád erőszakolják magukat. A sivatag, a maga klímájával és tájaival… próbálhatod ellökni magadtól vagy nem azzá válni, de a sivatagi táj egy olyan agresszív és alattomos környezet, ami elől nem lehet elmenekülni. Egyszerűen kihat arra, aki vagy és amit alkotsz. Mindegy, hogy a Szahara vagy a Sonora-sivatag, a részeddé válik.

xixa.jpg


- A biográfiátokban azt írjátok, hogy a tucsoniak számára a latin zene nagyon meghatározó, meséljetek erről!

Brian: Tucson csak tizenöt percre van a mexikói határtól, szóval a lakosok közül sokaknak vannak dél-arizonai vagy mexikói gyökerei, engem és Gabrielt is beleértve. De az egyik tag például Agua Prietából származik. Mexikói és latin zenét hallgatni annyira természetes volt, mint a mexikói-amerikai gasztronómia, művészet és így tovább, része az identitásunknak. Normális számunkra, mint a Coca-Cola.


- Tervek, álmok, rémálmok?

Gabriel: Világuralom! Emellett készül az új lemez is, egész januárban dolgoztunk rajta itt Tucsonban. Emellett a mostani turnén talán visszanyúlunk majd a korábbi számainkhoz is így, hogy együtt leszünk és közösen tudunk reflektálni rá. A lemezfelvétel egy nagyon átmeneti időszak. Gondolj bele, éveket töltesz azzal, hogy összefogd valami nálad nagyobb dolog összes aspektusát, a borítótól kezdve a stíluson át magukig a számokig. Szóval néha jó egy kicsit hátralépni és úgy vizsgálni a végeredményt.

interjú: Kollár Bálint


a XIXA koncertje március 26-án, vasárnap lesz az A38 szervezésében a Dürer Kertben, Facebook-eseményoldal


a XIXA tavalyi albuma: 


a Bloodline klipje: 


a XIXA élőben: 

Címkék: magazin rec050 xixa
https://recorder.blog.hu/2017/03/20/_sivatag_csak_kiforditva_xixa-interju
„Sivatag, csak kifordítva” – XIXA-interjú
süti beállítások módosítása