Magyarradar és klippremier! NB: Annyi minden

2017.02.22. 19:00, rerecorder

nb.jpg

NB, azaz Kívés Gergő szólista rapperként 2012 óta söpri be az elismeréseket, de első mixtape-jének, a 2015-ös NB1 Mixtape-nek már a zenekarrá formálódás igényével futott neki. Az öttagú NB hiphopegyüttes idén tavasszal adja ki bemutatkozó LP-jét, amit egy nyárias hangulatú, 'így jöttem'-klippel vezetnek fel. Premier!

Megalakulás éve: 2015.

Honnan: Szentendre.

Tagok: Kívés Gergő (mc, zeneszerző-frontember), Péterffy Lili (ének), Sütő Gábor “Wakacorp” (DJ), Kiss Péter (gitár), Fekete János “Jammal” (dob, beatbox).

Stílus: Hiphop.

Hatások: Gramatik, Sub Bass Monster.

Kiadók: AM:PM music.

Történet: 2015 előtt az NB zenekar egyszemélyes hadseregként járta a hadak útját Szentendrén. A 2013-as Talentométeren a hiphopkategória győztese lett, a következő évben a Hiphop.hu-n a legnépszerűbb feltörekvőnek számított és még szintén abban az évben a Ki Mit Tube?-versenyen a legkedveltebb hiphop-videó is az övé volt. A 2015-ös első mixtape-nek azonban már kiadójával való együttműködésben zenekarrá manifesztálódott formában vágott neki. Az NB azóta öttagú formációként ad koncerteket és készíti debütáló LP-jét.

_p111900.jpg


Megjelenések: NB1 Mixtape
(2015 karácsony), Belépő lemez (2017 tavaszán érkezik majd).

Küldetés: Olyan zenét csinálni itthon, mint még senki, újszerű gondolatokat átadni.

Jövőkép: Amerre visz a sors, igyekszünk természetesnek, NB-nek maradni.

Mellékprojektek: Mindenki alkot és zenél egyedi utakon is, de most ezen a zenekaron van a legtöbb hangsúly.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Friss zenekarként még csak most jön a java, de azért büszkélkedhetünk, hogy egyből Cseh Tamás Program által támogatottak lettünk.


és akkor a friss videó, amelyről ezt mesélte a Recordernek a frontember: "a klip története szimbolikusan az NB formáció sztorija. Egyedül vágunk neki a nagybetűs életnek és utunk során csatlakoznak hozzánk, akikkel egy csónakban evezünk, jelen esetben ezek mi lennénk"


nyitókép: Wlcsek András

az NB Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/02/22/magyarradar_es_klippremier_nb_annyi_minden
Magyarradar és klippremier! NB: Annyi minden

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2412282595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása