Még mindig a barátaid – bloghouse-visszanéző

2017.02.19. 13:00, Frontrecorder

justice_4.jpg

Tíz éve jelent meg a Justice debütáló albuma. A francia duó nem kis részben annak az internetes zenei trendnek köszönheti a befutását; amit úgy emlegettek: bloghouse. Az elnevezést jobb lenne kitörölni az emlékezetből, az ide sorolt zenéket viszont nagyon is érdemes elraktározni/áttölteni a memóriába –azóta sem forrt így egybe indie és dance. Február 24-én prezentáljuk is a korszakot a Beat On The Bratben.

Blogokról zenét

bloghais.jpg2007 – Facebook-időszámítás előtti kor, a legendák ködébe vesző MySpace-age. A Soundcloud, a Spotify, a Bandcamp, a YouTube-csatornák, egyszóval a mostanra egyeduralkodóvá lett streaming még sehol. Ma már vicces elképzelni – annak is, aki benne élt –, hogy tíz éve a hipszterek alacsony bitrátájú mp3-ak formájában TÖLTÖTTÉK LE az új zenéket, mindenféle zeneblogról. Ez a következő rítussal járt: naponta végigklikkelték a posztokat kedvenc blogjaikon, a beágyazott lejátszóval belehallgattak a frissen kirakott zenékbe, és amelyik ütött, azt azonnal húzták le a gépükre – ami után olyan orgazmusérzés töltötte el őket, mint a legjobb szex (már ha nem kaptak file not found-üzenetet, ami elég sűrűn előfordult). Egy fokkal „kisebb”, átláthatóbb volt internet, magasabb az inger- és figyelemküszöb, kevésbe összevissza az ízlés és az érdeklődés, és a social media sem hálózta még be a létezés elengedhetetlen kellékeként az ember mindennapjait, ezért is lehetett, hogy a zeneblogok követői – miként a MySpace-felhasználók is – sokkal szorosabb, összetart(oz)óbb, és igen, valódibb közösséget alkottak. E lelkes és hangos buzz-generáló global community-nek aktív szereplői voltak maguk a zenekészítők, akik nemcsak promóciós célra használták ezeket a felületeket, örömmel és bőkezűen share-elve a cuccaikat (pont olyan szabadsággal, ahogy a Soundcloudra került ki minden, mielőtt megregulázták volna), de fogyasztóként ugyanúgy figyelték az újdonságokat, és találtak számokat a dj-szettjeikhez vagy remixereket a következő kiadványukhoz – mindennek logikus következményeként a különféle zenei stílusok ugyancsak interakcióba léptek egymással. Persze tudjuk, így születnek az internetes műfajok (a chillwave, a witch house, a seapunk, a vaporwave és a többi), ám tíz éve ez még egyáltalán nem volt magától értetődő jelenség; az akkori online közegből kinőtt és az akkori korszellemet legjobban megragadó trendet, a bloghouse-t tulajdonképpen tekinthetjük az első kifejezetten internetes zenei irányzatnak, amely azzal is kiemelkedik a sorból, hogy a lenyomata erősebb az utána következőkénél.


Stíluskavalkád felcímkézve

Amit a szegről-végről előzménynek számító electroclash-ről írtunk, az a bloghouse-ra (vagy, uhh, bloghaus-ra) is igaz: ilyen zene nincs. A borzasztó zsáner tag a blogokon terjedő elektronikus tánczenéket jelölte, tehát utólagos megengedéssel végül is találó gyűjtőfogalomként funkcionált, nagyjából fél évtizeden át, 2004-2009 között. Ez persze azt jelenti, hogy minden, ami megkapta a bloghouse-címkét, egyébként valamilyen önálló stílusba tartozott a nullanullás évek derekán, mint nu rave, French electro, fidget house, de ugyanígy belefért a DFA-féle diszkópunk vagy a pre-EDM electro-house, sőt, még a dubstep akkori, hamarosan brosteppé varacskosuló ága is. A bloghouse ernyője nemcsak az eltérő irányzatokat, hangzásokat egyesítette, de ami igazán szép, a legkülönfélébb zenehallgatókat is, akik egyforma étvággyal habzsoltak mindent, ami friss volt, felvillanyozó és táncos buliban elsüthető. Egy markánsan jellemző vonása volt azért a sokarcú bloghouse-nak: indie és a dance szenvedélyes, önfeledt, bevállalós-kísérletező románca táplálta. Ez önmagában nem számított újdonságnak, hisz’ rock és elektronika flörtje még a kilencvenes évek közepén kezdődött, és azóta is fel-fellángol, de ez a néhány év máig emlékezetesen forró – talán az eddigi legforróbb – időszaka volt viszonyuknak, a játszadozásokhoz pedig a zeneblogok (Asian Dan, Big Stereo, Discobelle, Discodust, Stoney Roads és társaik) adtak friss, izgalmas szabad platformot. Ennek igazolására elég lenne csak a 2004-es Never Be Alone-t (az újrakiadásban We Are Your Friends) felhozni, ami a Simian indierock zenekar Justice-féle remixe; máig megunhatatlan, indiebuliban és elektronikus zenei partin ugyanúgy máig működő közönségénekeltető sláger, valódi himnusz, a bloghouse origója, a„we are your friends” sora az egész éra hivatalos jelmondata lehetne, vagy tulajdonképpen úgy általában a 21. századi zenés-táncos szórakozásé (az erején még az sem rontott, hogy 2015-ben a címében kisajátította a Zac Efronnal készült buta EDM-film).

A főszereplők

mstrkrft.jpgA Justice nélkül nem lenne bloghouse, a zeneblogok nélkül nem lenne – oké, nagyon nem ugyanaz lenne a – Justice, sem az egész Ed Banger-kiadó, és a franciaelektró-hullám sem csapott volna a magasba (és szét), elindítva ezzel a sokkal nagyobb erejű újelektró-cunamit, ami úgy tíz éve végigsöpört a világon, hogy aztán a album megjelenése után röviddel lecsengjen, és átadja a helyét az újabb bloghouse-ba illeszthető divatoknak. Az időszak másik meghatározója, az egyedi, védjegyes stílusú remixekkel taroló belga Soulwax duó indierock zenekarból nőtt ki. A kanadai MSTRKRFT duó (jobbra) egyik fele a punkrockból jön, akárcsak az olasz Bloody Beetroots (lent). A Never Be Alone „mellékszereplőjének” két tagjából lett a Simian Mobile Disco – a Hustler című számuk abszolút bloghouse-klasszikus. De az ilyen szoros, direkt indie-dance összefonódásokon túl általánosan igaz volt, hogy a bloghouse-trendet főként az mozgatta, amit indie zenészek és tánczenei dj-k, producerek közösen összehoztak, közös számok, közreműködések, remixek formájában – a két tábor imádott egymással kavarni és ez kihatott a saját színtereikre is.

Közös törzsi hovatartozás

bloodybeetroots.jpgA bloghouse léte természetesen elválaszthatatlanul kötődött a zeneblogokhoz, melyek a kétezres évek kezdetén indultak virágzásnak, a tízes évek beköszöntével aztán népszerűségük, relevanciájuk és zeneközvetítő szerepük is gyorsan csökkent, mostanra már a nulla felé konvergál. Az EDM-ben azért még pont tartják magukat, illetve helyüket átvették kicsiben a mikroblogok (a vaporwave, mint trve tumblr-zsáner), nagyban az online zeneszájtok, de igazából nincs mese: a megváltozott zenefogyasztási szokások nem igénylik őket. A kétezres évek második felében viszont nagyon is fontos részét képezték a zenei ökoszisztémának, a hivatalos, corporate kiadói felszín alatti rétegek kincseinek feltáróiként, jellemzően elhivatottságból, hobbiból (ingyen), a zene szeretetéért végezve a kurátorkodást. A zeneblogok niche műfajokat, ezzel együtt kezdő zenekarokat, hálószoba-producereket felkaroló „aknamunkája” egy szerencsés pillanatban találkozott a MySpace-en keresztül az internetre szabadult és összehálózódó nyitott fiatalok tömegével, akik ingyenzenén szocializálódtak, viszont az illegális letöltés magányos módszerével szemben látványosabb, menőbb, a közös(ségi) törzsi hovatartozást erősítő csatornát igényeltek. A zeneblogok pedig tálcán kínálták a kúlabbnál kúlabb ismeretlen zenéket, amikkel fel lehetett vágni a friendeknek, természetesen free downloadként. Nyilván nem kizárólag bloghouse folyt minden ilyen oldalból, de az volt az egyik uralkodó irányvonal, a zeneblogok saját teremtménye, amely koszos, torz, mint a 128 kb/s-os mp3-ak, amiken jellemzően terjedt.

 

Hangos, majd böszme lett

Törvényszerű fejleményként a blogok áldásos tevékenységét rövid időn belül felismerték az alkotók is, egy idő után már ők küldték el a legújabb zenéiket, és ahogy egyre szélesebb lett a blogok közönsége és kínálata egyaránt, úgy nőtt a vetélkedés közöttük a fogyasztók és a „beszállítók” kegyeiért. A blogok és a zenészek kölcsönösen éltették és táplálták egymást, egyfajta szimbiózis alakult ki. A legnépszerűbb előadók legfrissebb zenéinek leközlése a leglátogatottabb – az aggregátor szájtokon, mint a Hype Machine vagy az elbo.ws a topban lévő – blogok privilégiuma lett, de mivel többségében szabadon letölthető fájlokról volt szó, ennek inkább presztízsértéke volt, a big trackeket minden blog átvette. Amikor a kiadók, A&R-osok rácuppantak a zeneblogokra és elkezdték azokról vadászni az előadókat, illetve beépítették a promóciós stratégiába őket, véget ért a jogi szürkezóna nyugalma, jöttek a levetetések, korlátozások, az elitkörön kívüli blogok az űrt a másod-, harmadvonalból töltötték fel, silányult a színvonal. A bloghouse egyre hangosabb és böszmébb lett, előkészítve a terepet az EDM-robbanásnak, majd előbb a jelentését vesztette el 2010 körül, azután a teljes kontextusát is. Pezsgő időszak volt, csupa klassz zenével és emberibb világhálóval, nem csodálkozunk, hogy tavaly óta napirenden van a bloghouse revival. Rendben, már a nosztalgia is gyorsabban pörög, de ennyi idő után csak nem kéne még visszafelé nézni, szóval hashtaghouse, valaki?


Na jó, ezt az utolsó mondatot ironikusan értettük, nagyon is ér újra elővenni a bloghouse-t, és meg is tesszük, február 24-én este a Beat On The Bratben, részletek és kedvcsináló zenék a Facebook-eseményben.


A bloghouse-hullám hátán felemelkedő, ma már sztár-dj-nek számító A-Trak 2015-ben és 2016-ban is készített egy mixet a legnagyobb bloghouse-favoritokból, nagyszerűen összesűrítve ezt az eksztatikus zenei érát:

https://recorder.blog.hu/2017/02/19/meg_mindig_a_barataid_bloghouse-visszanezo
Még mindig a barátaid – bloghouse-visszanéző

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4312269920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.