Útelágazás előtt – 2016 a magyar zenében

2017.01.19. 18:35, rerecorder

top_hun_2.jpg

A hazai zenei élet elmúlt három-négy évének színesedéséhez, fejlődéséhez hasonlóan 2016 is hozott rengeteg újonnan felbukkant ügyes előadót, sok jó lemezt is, de egy fontos kérdést úgyszintén: honnan lesz ennyi zenekarnak tisztességes létszámú rajongótábora? A kreatív tőkefelhalmozás kellős közepén járunk, de egyúttal válaszút előtt is. A 46. Recorder magazinban megjelent évösszegző sorozatunk, a Topzenék 2016 fókusztéma pop és rock, valamint hiphop és elektronikus zenei cikkei után a magyar fejezet következik.

Szinte már unom ismételni, amit évek óta (2013, 2014, 2015) írok ezekbe az év végi összefoglalókba: 2016-ban is jó éve volt a magyar popzenének, a kreatív energiák idén is sok jó produkciót tápláltak. Továbbhíztak meglévő színterek, megerősödtek újak, a kezdőket övező érdeklődés is élénkült. Ezzel együtt mégis kicsit sok a jóból, hiszen az alulról érkezők sok dicsérhető kezdeményezés ellenére nagyon hamar falakba ütközhetnek, egy bizonyos szint felett nincs meg a közeg a továbblépésre. Az egyik út telített, a másik rögös, ráadásul igazából a közönség kezében a döntés, elindul-e egyáltalán jó magyar előadók koncertjeire, ha a rádióban sem hallhatja azokat.


2016 ELSŐ FÉLÉVÉT ÍGY ÉRTÉKELTÜK.

A pillanatok alatt (vagy hosszú évek munkájával) csúcsra jutott sztárok többnyire kényszerpályán szolgálják ki táboraikat, bár egy részükről amúgy sem tudom elképzelni, hogy valaha is elkezdenének jó popzenét csinálni. Persze akad ellenpélda is: a Quimby idei albumán nem törődött a konvenciókkal és olyan dolgokat énekelt meg, amiket dühös fiatal kezdőknek kellene. Vagy szokásához híven a Péterfy Bori & Love Band is okos és izgalmas poplemezt adott ki.

Idén a középméretűek táborában a Blahalouisiana, a Fran Palermo, a Middlemist Red és a Mary Popkids lépett még előrébb, a saját közegükben mind remek albumokkal jelentkeztek. Az évet három zenei irány határozta meg: egyrészt beérett a Lone Waltz Records munkájának gyümölcse (meg persze sok más is hozzájárult ehhez), irgalmatlanul elszaporodtak az akusztikus, indiefolkos előadók (Zanzinger, Duke Bluebeard, Upor András, Barkóczi Noémi, Apey, ARONS Land Cargo Co., Blooming Blue, Platon Karataev – ők hamarosan tuti nagyon népszerűek lesznek). Másrészt furamód lett felkapott, ám ettől független minimum érdekes az amúgy sokfelé tartó surfrockpop (Panel Surfers, The Keeymen, Skeemers, Robotok stb.). És persze nem csillapodott a garázsos, pszichedelikus indierockzenekarok előrenyomulása sem (Hello Hurricane, The nobody elses, The Luckies, The Beans, Signore Crust és tényleg még több tucat másik). De persze folyamatos az izgalmas utánpótlás (Richard Atom, Új Bála, Mike Nylons, 12z) a helyenként nem is kissé elitista elektronikus zenében, népszerűsége csúcsán a synthwave (lásd a Hungarian Synthwave Allstars Vol. 2. jótékonysági válogatást), mindig – bár mostanában egyre ritkábban – akad érdekes hiphop (Mihaszna, Szabi), és idén végképp meghatározó hatása volt az egyre szaporodó lemezkiadóknak a miniszínterek fejlődésére – itthon mintha minden ellentétes lenne a nemzetközi trendekkel. Még egy pozitív példa: elindult a kelet-közép-európai popzene-kereskedelem, a régióra fókuszáló magyar BUSH showcase-fesztivállal.

Az önmaguk szerepét legtöbbször súlyosan túlgondoló intézményesült zeneipari szegmensek viszont 2016-ban minden korábbinál unalmasabbak voltak. A mainstreamet formáló, némi jó szándék (Both Miklós zsűrizése) ellenére csapnivaló A Dal (ez alá tényleg nem megyünk) soha nem lesz jelentős. A gyorsan szerepét (té)vesztő Nagy-szín-pad! tényleg a Bohemian Betyars-t küldte Európába (a legrangosabb kontinentális showcase-re, a Eurosonic-ra), mint mutogatnivaló magyar aktualitást? A Petőfi Rádióval idéntől nemigen számolnak, akik eddig igen. Azok meg pláne nem, akik csak ácsingóznának oda – nyilván a kisebb regionális rádiók is számítanak, de ha kicsit is ügyes a színtér, akkor gyorsan gründol és kiemel magának egy alternatív rádiót, vagy ha akad egy kicsit is okos vállalkozó, akkor indít nekik egyet (a nem jelentéktelen számú másra vágyó fiataloknak, fiatal zenekarokkal). Egyértelműen ez a jövő. A Cseh Tamás Program – bár nem kikerülhetetlen, de – egyre befolyásosabb és egyre több szegletbe elér. Ugyanide kapcsolódik, hogy a „hivatalos” „magyar” „zene” sokak szerint még mindig a kiváló „muzsikálásnál” kezdődik, ahol a tökéletes hangszeres tudás és a pitchperfect ének az alap. Szerencsére ezt az attitűdöt az izgalmasabb zenei közegekben maximum kiröhögik.

A legjobb 2016-os magyar albumok felsorolására itt nincs elég hely, majd erre egy másik cikkben még kitérünk. A Gustave Tiger, a Dope Calypso, a Mayberian Sanskülotts, Barbara Stahl, EU Cannibal vagy épp a Ricsárdgír biztosan szerepelni fog rajta, mint ahogyan Németh Róbert szólóbemutatkozása is.

Végül vegyük tiszteletbeli magyarnak az inkább svéd színeket képviselő Kornél Kovácsot – az ő The Bells című szuper house-albumának sikere már tényleg majdnem beváltja Erdős Péter álmát: szinte van világsztárunk!

Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2017/01/19/utelagazas_elott_2016_a_magyar_zeneben
Útelágazás előtt – 2016 a magyar zenében

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2612138341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.