No szcéna, no menőség, csak egy poplemez – Urbán Dániel ajánlja az új Justice LP-t

Öt év után visszatért egy nagyon fontos zenekar. De vajon jól-e? A Justice egyik hazai népszerűsítője, Urbán Dániel értékeli a harmadik nagylemezt, miközben saját formációja, a Bermuda januárban várható új dalán dolgozik, ami szokatlan irányba viszi majd tovább a zenéjüket. A 48. Recorder magazin Profül cikke következik.

JUSTICE: Woman

Kiadó: Ed Banger / Because

Megjelenés: 2016. november 18.

Stílus: electropop, nudiscofunk

2007-ben, a † lemez megjelenésekor a Justice tulajdonképp egymaga indította el azt a folyamatot, aminek máig messze elérő hullámai magukkal hozták az elektronikus zene mainstreambe történt berobbanását, ami után már senki nem csodálkozott, ha a fesztiválok nagyszínpadán zenekarok helyett potmétereket tekergető és hadonászó dj-ket látott.

Számomra pedig különösen fontos szerepet töltött be a két francia, mert azon túl, hogy a Death Disco- és GangBang-bulisorozatok során Dictator & Hussar-szettekben rommá játszottuk a dalaikat, az ő egyik mellékszáluk, az általuk producerelt, és méltatlanul alulértékelt, jobbára csak „edbangeres gitárzenekarnak” bélyegzett Jamaica-lemez zsenialitásán fellelkesedve alapítottuk Mórocz Tomival a Bermudát.

A Justice-nak mindenesetre a bemutatkozó album hozott legalább két világslágert (Dance, We Are Your Friends), amelyek közül az utóbbi ma is kötelező eleme bármilyen partinak, majd a lemezzel végigturnézták a világot. A Szigetre is elért a show, ahol a fesztivál történetének talán egyik legtömöttebb buliját csinálták meg a Party Arénában, az egészről pedig A Cross The Universe címmel élő album és a hozzá tartozó, a Spinal Tap legszebb napjait idéző dokumentumfilm is készült. Rock- és klasszikmetál-elemek beemelése a zenébe, összekeverve egy kis diszkóval, bőrdzseki, barkó, villogó kereszt és megszámlálhatatlan kiszuperált Marshall láda a színpadon: a látvány és az attitűd ugyanolyan emblematikus és meghatározó volt, mint a Justice soundja.

A Justice nyomán fesztiválok nagyszínpadjára ért kalapálás Skrillex révén végképp eljutott a tömegekhez, izgalmas élét egészen gyorsan el is vesztette, így nem csoda, hogy a bemutatkozást négy évvel követő Audio, Video, Disco picit más irányba vitte a francia kettőst. A metálos kalapálás helyett a progrock elemeket vegyítették az időközben letörölhetetlen ismertetőjegyükké vált sounddal, és bár a lemez hozott két erős kislemezdalt (Civilization, Audio, Video, Disco), kócos, izgalmas, mindent felforgató jellegüket picit elvesztették.

A most megjelent Woman érkezését megelőzően nagy kérdés volt, vajon milyen irányba fordulnak, annál is inkább, mivel az elmúlt években alig vállaltak fellépést, tudatosan távol maradtak a stadionokat letaroló standard dj-zéstől. A lemezt beharangozó Safe And Sound pedig gyorsan meg is adta a választ: a 70-es évek funkja és diszkója került fókuszba, tök jó és kompakt popszámokkal. A dal formulája tulajdonképp a D.A.N.C.E.-nél bevált sémát idézi a gyerekkórussal, slapbasszussal és az egész megszólalással. A Randy is simán felfért volna a debütre, és bár félelmetes újdonságot nem hoz, a szintik, a dallam, a szabdalt vonósok és a végletekig kompresszált hangzás rögtön egyedivé és felismerhetővé teszik, és szerintem ez ma már önmagában is szép teljesítmény a teljesen uniformizált EDM-világban.

A lemezt a duó néhány apró klubbulival harangozta be, ahol teljesen simán játszották egymás után a Házibuli című film atom rágógumi dalát, egy LFO-trekket, vagy épp a karrierjüket indító We Are Your Friends eredeti Simian-féle verzióját. És ez a színesség az új albumra is igaz. Sokkal inkább hallgatós poplemez lett a Woman, semmint fesztivál/stadionelectro. És ha ezen túltesszük magunkat, akkor a megszokott hangzáson túl azért vannak kiemelkedő pillanatok: az Alakazam! zaklatott robogós diszkójában egyszerre van ott a francia elektronika teljes történelme Jean Michel Jarre-tól a megkerülhetetlen Daft Punkig, a Cross-ban pedig az első lemezük egyik csúcspontjából, a Stress-ből idéző szinti jut el egy teljesen álomszerű levezetésig a végére. A záró Close Call szintiballadájában pedig egyszerre fér meg kikacsintás a 80-as évek giccses francia filmzenéjére és a Pink Floyd megidézése.

SUSAN SARANDON ELVISZI EGY KÖRRE A JUSTICE TAGJAIT.

Ha egymás mellé tesszük a Justice három lemezét, a borítókat ugyanúgy és ugyanott uraló kereszt szép mintát ad ki. A Woman ugyan egyáltalán nem hoz gyökeres változást, végeredményben mégis egy dalközpontú, erős lemezzé áll össze. Ahogy a megjelenés kapcsán maguk is mondták: nem tartozunk igazából semmilyen szcénához, nem is nagyon járunk bulizni, fogalmunk sincs, mi a menő, de ez az egész nem is érdekes, úgyhogy most csak csináltunk egy poplemezt.

Urbán Dániel

a legújabb Justice-album: 

a Bermuda legutóbbi, nyári dala, a Hullám: