Videopremier! Ethnofil: The Edge (Live at Kuplung)

2016.12.30. 12:00, Frontrecorder

ethnofil_1.jpg

Az egri gyökerű, nyolctagú, zenéjében etnofolkot, fúziós dzsesszt és mai hiphopos-elektronikus hangzásokat szabad folyással ötvöző Ethnofil várhatóan jövő év második felében jelentkezik új albummal, melyről egy tételt még ennek az évnek a végén megmutatnak, koncertvideó formájában. Premier!

A készülő anyagról ez sorban már a harmadik live ízelítő, a tavaly ősszel a Fehér hang session keretében bemutatott Amarant és az idén tavasszal a Szimpla Kertben rögzített Weaving élő verziója után. A zenekar egyébként rendszeresen koncertezik az album munkálatai közepette; idén szeptemberben Hollandiában és Franciaországban turnéztak és többször játszottak Berlinben is. Saját elmondásuk alapján "az egyik legfontosabb dolognak tartjuk, hogy a zenénk minél szélesebb és színesebb közönséghez eljuthasson. Ennek a folyamatnak az egyik legizgalmasabb része, hogy nemzetközi vizeken is kipróbálhatjuk magunkat. Úgy tűnik, hogy a külföldi közönség abszolút vevő erre a kulturális, pszichedelikus kirándulásra, és szerencsére a legtöbb helyen visszavárnak bennünket az első élmény után. Tavasszal újabb európai körre készülünk, aminek a törzsét francia klubkoncertek adják majd."

Ez pedig akkor az Ethnofil The Edge című finom pszichedéliában úszó, triprockos lüktetésű dalának Kuplungban felvett élő videója:  

Címkék: premier ethnofil
https://recorder.blog.hu/2016/12/30/videopremier_ethnofil_the_edge_live_at_kuplung
Videopremier! Ethnofil: The Edge (Live at Kuplung)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1512083373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása