equiknoxx.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es és 2015-ös sorozat után kezdődik a 2016-os daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a mai dj: Forrai Krisztián (nyitóképen az Equiknoxx).

A 2016-os személyes kedvenc dallisták sorát Biczó Andrea nyitotta, aztán Blaskó ZsófiaCsada Gergely  és Elekes Roland volt a dj.

A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE FORRAI KRISZTIÁNNAK A - KEDVENC 2016-OS ALBUMAI.

2016 több szempontból is ramaty évem volt, részben emiatt is tobzódtam a zenei bűnös örömökben. Én minden bűntudat nélkül imádom az italodiszkót, az oldskool rave-et, a happy hardcore-t, csak idén ezek adták a kompenzáló sugar rush-hoz a fő löketet. Na meg visszataláltam a dancehallhoz, amiről néhány éve teljesen leszakadtam, de egyrészt az Élő Marcival és KRSA-val való jamaicázás hatására újra rácuppantam, másrészt valamennyire elkerülhetetlenül is, because Rihanna. Gyorsan rájöttem, hogy bármennyit változott ez a műfaj, az én preferenciám ugyanaz; még mindig a bulizós, túlfűtötten szexuális (és mint ilyen, tudom, igen, alapból szexista) dancehallra bukom. Ilyen számokból szedtem hát össze a kedvenceimet, ahol lehetett, klippel, mert ebben a műfajban úgy az igazi; a felütés még „experimentális dancehall”, de aztán belecsapunk az akrobatikus seggrázós lecsóba - csípős fűszerezésnek jutott bele egy csipetnyi EDM-izált variáns, avagy basshall -, a zárás pedig a jó munka végeztével a Work alapját adó riddim (ami ’98-as, de ezerszer inkább ez, mint ami ma lett belőle). Tiszteletem a hölgyeknek, wine yuh body gyal!


Equiknoxx: A Rabbit Spoke To Me When I Woke Up
Fox: Vacio ft. Trigganom
Gaika: Buta ft. Miss Red & Serocee
Konshens: Bruk Off
Popcaan: Never Sober
Shenseea: Loodi ft. Vybz Kartel
Vybz Kartel: Fever
Demarco: Backaz
Savage Savo: Jiggle Likkle
Equiknoxx Music: Bubble ft. Devin Di Dakta
Rocky Wellstack and Jillionaire feat. RDX: Big Bumpa Gyal
Sam Spiegel and Ape Drums feat. Agent Sasco: Mutant Brain
Aidonia: Dat A Di Ting
RDX: LOL
Ding Dong: Wul Up ft. Bravo & Boom Boom
Starface:
Bend Yuh Back ft. Boom Boom
Spice: Indicator
Teetimus: Lifestyle Rich ft. Tanto Blacks
Sail Away Riddim (prod. by Pot Of Gold) (Instrumental)


FORRAI KRISZTIÁN KEDVENC 2013-AS DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2012-ESEK ITT.

A 2011-ESEK PEDIG ITT.

https://recorder.blog.hu/2016/12/29/forrai_krisztian_kedvenc_2016-os_dalok
Forrai Krisztián – kedvenc 2016-os dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8612079545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása