„Nem hordhatsz egyszerre töviskoszorút és babérkoszorút” – Interjú Dévényi Ádámmal

Dévényi Ádám, az egyik legkiválóbb magyar dalszerző-előadó december elején hunyt el, hosszú betegség után. A hetvenes évek eleji folkszíntérről indult előadó dalai a nyolcvanas években a Rolls és a Bikini átdolgozásaiban, átirataiban lettek országos slágerek, ő pedig szóló-, színházi és filmes munkássága mellett számos lemezen és formációban alkotott kimagaslót. Élete utolsó interjújának - egy teljes életműinterjú, ami az MTA Zenetudományi Intézet számára készült - rövidített változatával emlékezünk a nagyszerű dalszerző-előadóra, aki cikkünk címében édesapját idézi. "Apám mondása volt, hogy: „Nem hordhatsz egyszerre töviskoszorút és babérkoszorút.” Nem tudom, ez mennyire igaz, de megnyugtató."

„Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, magánkirándulás keretében. Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, kibelezett kőbányák üregében. A 12 844, a 12 845, a 12 846-os számú atombunker alatt visszhangzik a léptem. Ez itten éppen az ígéret földje, az elnök, s a főtitkár szűk értelmébe préselem hitem. Bezárom az agyam, a kulcsot eldobom, elfelejtem magam. Eltűnök, nyomtalan. Közeli helyeken, dombokon, hegyeken. Vörösek a fények és barnák az árnyak. Érzem, az erdőben valakik várnak. Zöld transzparensekkel intenek felém az ágak.”

- Mire gondoltál, amikor ezt írtad?

- Akkoriban Farkasréten laktam. Séta közben tulajdonképpen csak leírtam a környéket, amit láttam. Benne van a dalban a hidegháborús légkör, az a fajta keveredés, amikor a természetbe belecsúszik a történelem, merthogy voltak ott még atombunkerek is. A fák meg mintha már csak valamiféle zöld mozgalom részeiként tüntetnének.

- A Bikini együttes előadásában egészen más hangulata van a dalnak, nemcsak a részben más szöveg, hanem a hangszerelés miatt is. Mit szólsz ehhez az feldolgozáshoz? Hogy indult a zenekarral a kapcsolatotok?

- Eleinte nem teljesen voltam boldog ezzel a dologgal. De aztán rájöttem, hogy azok a dalok, amiket maximum száz embernek éneklek el egy akusztikus koncerten, nem hangoznak túl jól egy rockzenei előadáson, tehát végül is megértettem, hogy át kell írni őket. Egyébként azt láttam, hogy úgy ollózzák össze ezeket a dalokat, mintha montázst csinálnának. Van olyan számuk például, ami három különböző dalomból van összegyúrva. De, hogy az elején kezdjem, ez az ötlet Trunkos Andrástól jött. Vele régóta ismertük egymást, még a folk műfajban kezdtünk zenélni a hetvenes évek elején. Sokszor találkoztunk, általában megmutattam neki, miket csinálok. Aztán András kiment a Kolindával Párizsba, majd amikor visszatért, D. Nagy Lajossal megalakította a Rolls együttest. Az Adj helyet slágerlistát is vezetett az ő feldolgozásukban. Aztán amikor a Rolls feloszlott, D. Nagy átment a Bikinibe, és magával vitte ezt a számot. A Mondd el című ’87-es lemezükön még csak ezzel az egy, a ’89-es Közeli helyeken pedig már hét dallal szerepelek.

a Rolls feldolgozásában az Adj helyet:

- Az Adj helyet D. Nagyék féle verziójába a Kínai forradalom című dalodból vett sorok is bekerültek, átírva. Az eredeti szám végén van egy furcsa halandzsa szöveg is, amit érdemes lenne megfejteni. Volt valamilyen konkrét kiváltó oka a dalnak?

- Na jó, ennek a politika. Az Adj helyet számot egészen pontosan az ihlette ’81-ben, hogy bemondták a rádióban, Jaruzelski átvette a hatalmat Lengyelországban és hadiállapotot hirdetett. Erre megírtam a Szolidaritás két dal között-et. Ez két dal, az első része az Adj helyet, a második a Ne legyek áruló. A „mint Kínában a forradalom” sort Trunkosék átírták arra, hogy: „mint félelemben a színpadon”. A folytatás már egyezik: „fejem a lábam közt, ülök a nyakamon, homokkal teli a szám, szép vagyok, mosolygok rám”. Elég legyen annyi, hogy eredetileg az a rész Mao Ce-tung feleségének, Jian Quingnak a politikájára utalt. A kódfejtést pedig rád bízom. Szerepe van benne egy magnószalagnak és a visszafelé időnek is, de én ezzel inkább a légkört akartam érzékeltetni. Térjünk vissza inkább oda, hogy Trunkos úgy gondolta, az előző szöveg ’82-ben nem menne át a rostán, ráadásul a közönséget talán nem érdekli annyira a kínai forradalom, mint engem. És ebben igaza lehetett.

- Az év dalszerzője díjat 1998-ban főleg a Bikini által játszott dalokért kaptad?

- Nem tudom, hogy pontosan melyik dalokért, engem az is meglepett, hogy egyáltalán szóba kerültem. Jó szerzők voltak mögöttem, például Bereményi, Bródy, Hobo és remélem a KFT-ből valaki, de a sorrendet nem tudom.

- Eredetileg népzenei és versmegzenésítéses vonalon indultál el Geltz Péter osztálytársaddal, gitár és ének felállásban. Kik hatottak rátok?

- Elsősorban a Kolinda a bolgár népzenével. Kamondy Ági és Zsigmondi Ági remekül játszották a bolgár asszonykórust, és a zenekar instrumentális számai is nagyon jól szóltak. Miattuk tanultam meg kavalon játszani, amit később remekül tudtam használni a színpadi zenéimben és a lemezeken is. A Kolindán kívül még Vas János „Panyiga” oltott be a népzenére, ő nagyon jól énekelt török és zsidó dalokat is. Péterrel már tizennégy-tizenöt évesen együtt zenéltünk. Akkoriban rengeteg fesztivált rendeztek, felléptünk több vidéki városban, és havonta háromszor-négyszer SZOT-üdülőkben is. Ott mi voltunk az esti program. Az étterem végéből énekeltük a népies ihletésű dalainkat. Aztán megismerkedtem Császár Tamás grafikussal, aki mindig nagyon kritikus volt, és lökögetett afelé, hogy jobban játsszak. Vele József Attila-műsort raktunk össze. Tamás szerintem mindig nagyon didaktikusan szavalt, de ez, főleg abban a korban, kifejezetten jól passzolt egyes versekhez. Ekkor kezdett rám hatni az a lelkiség, ahogy a József Attila szövegekhez hozzá lehet állni. Mivel úgy gondolom, hogy ő a magát talán legjobban sajnáló költő, de ezt olyan magas szinten sikerül megfogalmaznia – például Karóval jöttél-ben –, hogy azt úgy minden ember magára veszi. Persze az ő verseinek a megzenésítése nagy divat volt akkoriban, szinte az összes akusztikus együtteshez elért a Medvetánc vagy a Kései sirató. De azt követően, hogy Latinovits meghalt, ráadásul hasonlóképpen, mint József Attila, úgy döntöttem, hogy inkább nem éneklem többet a szövegeit, annyira pózzá merevedett az emléke. Mintha mindenki vele akart volna azonosulni. Geltz Péterrel amúgy, aki később színész és koreográfus lett, ezután még sokáig játszottuk a mi népballadás stílusú számainkat. Minden hangszer érdekelt minket, amit be tudtunk építeni egy kétfős zenekarba. Még Sándorfalvára is képesek voltunk elmenni citeráért ahhoz Budai Sándorhoz, aki az akkor méltán sikeres Rózsa Sándor-sorozat zenéje miatt lett népszerű. Feldolgoztuk például A nagy hegyi tolvaj-t és a Talpra magyar-t, utóbbiból jó nagy botrány lett.

a Délelőtt tíztől című korai szerzemény és felvétel: 

- Nagyobb, mint amikor tizenöt évesen eltanácsoltak a Ki Mit Tud? tévés döntőjéből? Elmondanád, hogy ez hogy történt?

- ’72-ben indultam a Weöres Sándor Diáknoteszéből vett Volnék, mint Tinódi Lantos Sebestyén című vers saját megzenésítésével. Tovább is mentem volna budapesti elődöntőről, de részint a vers erotikus tartalma és az életkorom miatt ez úgy látszik túl nagy nehézségekbe ütközött volna az országoson. Visszatekintve, szerintem is botrányos lett volna ez egy tizenöt éves fiútól, ráadásul négy akkordnál nem volt több a dalban. Egyébként Sanyi bácsival nem sokkal később találkoztam egy házibuliban, ahol ő a maga módján kifejezte, hogy utálja, ha megzenésítik. Azt hiszem arra gondolhatott, hogy ezek a versek magukban is zenélnek. Ezért többet nem is próbálkoztam velük. A tévés szereplés viszont gyorsan összejött, 1973-ban Geltz-cel egy Csoóri Sándor-verssel léptünk fel. Emellett megzenésítettem Müller Péter néhány szövegét. Ő gyerekkori barátom, aki már tizenhét évesen teljesen érett verseket írt. A hetvenes évek közepén az egyik Székesfehérvári Dalostalálkozón például az ő Bejegyzések az Elvarázsolt Kastélyhoz címzett vendégfogadó panaszkönyvébe című versfüzérét adtam elő.

- Visszatérve a népzenére: a Vízöntőből miért távoztál olyan hamar?

- Elég fiatalon, tizennyolc évesen kerültem be az együttesbe, a már említett Vas János „Panyiga” hívott meg oda. Óriási megtiszteltetés volt, mivel hihetetlen jó zenészekkel játszhattam, többek között Róbert Györggyel és Lengyelfi Miklóssal. Vonzott az együttes szellemisége is, mivel a Vízöntőben szerintem érezni lehetett azt az alulról jövő, népies gyökerű spontaneitást, ami egyáltalán nem a szélesebb közönségnek szólt, ellenben kisebb körben nagyon hatott. A hetvenes években egyébként is volt egy felfutása az eredeti parasztzenének. Akkoriban többen rájöttek, hogy azon a népzenén kívül, amit unásig tanultunk az iskolákban, van egy olyan réteg, amit nem ismerünk, pedig sokkal izgalmasabb. Visszatérve a Vízöntőre, az is kihívás volt benne, hogy megkértek, ne csak gitározzak az együttesben, hanem széki brácsázzak is. Végül is, ugyanúgy akkordozós hangszer. Valahogy ez is sikerült, és elég sok fellépésre jártunk. De aztán hárman kiléptünk az együttesből, főleg azért, mivel addigra a Vízöntő a Novák Ferenc vezette Bihari Néptáncegyüttes kísérőzenekarává avanzsált. Vagyis koreografált darabokhoz kellett hozzárakni a népzenét, és táncházakat csinálni. Engem ez már kevésbé érdekelt. Inkább játszottam volna még a Kolindához hasonló betyárdalokat és versmegzenésítéseket. Utána beszálltam egy másik folkzenekarba, a Vasmalomba. Velük az én szövegeimet, Nagy László-versmegzenésítéseket és balkáni népzenét játszottunk. Nehéz volt dalszöveget írni erre a hardfolk stílusú zenére.

- A hangzásvilág vagy a ritmus miatt?

- Igen, ez a műfaj nem feltétlenül passzolt jól a szövegeimhez, és a páratlan ritmus sem volt egyszerű, de azért megszülettek olyan számok, mint a Hentes vagy a Lyuk a zászlónk közepén, amik nagyon jól szóltak népzenei háttérrel is. Ezek persze megint kicsit politikus dalok. Mindemellett külön öröm volt, hogy a zenekari szünetekben kamara hangzással is előadtuk a dalokat Soós Balázs nagybőgőssel. Mindig gondoltam, hogy kéne mellém egy Paul McCartney és szerintem ő az.

Kivilágos virradatig: 

- 1986-ban, a Postássy Júliával készült Nincs kegyelem című lemezen nem saját dalokat, hanem a két világháború közötti sanzonokat énekeltek. Ez az időszak miért érdekelt? Jobb ötletnek tartottad ezt a zenei irányt, mint a saját dalok terjesztését?

- A nyolcvanas évek elején volt egy elég rossz korszakom, ráadásul fellépés is kevés akadt, és emiatt is el voltam kenődve. Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha hátat fordítanék az addigi próbálkozásaimnak, és csinálnék egy olyan műsort, ami bárokban szólna jól, az lenne a közege. Inkább magamnak akartam bebizonyítani, hogy például a sanzonoknak a giccs jellege nem is, hogy megbocsájtható, hanem érthető, sőt, érzelmet megváltóak ezek a számok. Elmondtam a tervemet Trunkosnak, mire ő azt felelte, hogy bárokban zenélni hülyeség lenne, csináljak inkább egy lemezt. Átnéztem több száz régi kottát a Széchényi könyvtárban. Olyan dalokat akartam énekelni, amik valahogy a szívről szólnak. Van, ami kicsit túlírt ebből a stílusból, olyan, hogy szinte már csöpög, de szerintem a dalok többségének ez jól áll. A Dal a szívről-nek például olyasmi a szövege, hogy „a szívemet, ha kivehetném, a szekrényembe betehetném, átkötném sok színes szalaggal, hogy több fájdalmat ne fakasszon”. Nem beszélve azokról a szövegekről, amik a nyolcvanas években is jelentettek valamit. Például az Egy nap a világ, ami szerintem a hidegháborús hangulatban sokatmondó volt. Tehát az album ötlete személyes dolgokból jött, de biztos, hogy benne volt a levegőben ez a keserédes érzés. Trunkos pedig rögtön elment az ORI-ba, beszélt ott a fontos emberekkel, és elintézte, hogy legyen egy ilyen lemez. Megdöbbentő élmény volt számomra, amikor a megjelenése után a Szívemben bomba van szerzőjének, Walter Lászlónak az özvegye eljött hozzám, és nagyon boldog volt, hogy egyszer csak előkerült ez a dal. Elmesélte, hogy a férje milyen sikeres operettszerző volt, aztán elvitték munkatáborba, és miután visszajött, már nem írt semmit, csak valami bárban zenélt.

- A többszólamú szintetizátorkíséret azért mégis jellegzetes nyolcvanas évek. Elég érdekes bája lett így a daloknak.

- Nem az én ötletem volt, de hamar kibékültem vele. Az volt a baj, hogy az Omega stúdiójában, ahol a felvétel készült, volt vagy tíz szintetizátor. Bevetettünk mindent.

- Könnyű volt megjelentetni a lemezt?

- Nem volt annyira könnyű. Trunkos András szerint Bors Jenő azt mondta, hogy amíg ő itt van, addig a Dévényi nem fog énekelgetni. Végül valami egészen alacsony fizetéssel sikerült kiadni. Julival is jól elbántak így, nevetséges összeget kaptunk érte, és még olyan abszurd kitétel is volt, hogy az arcképünk csak a borító hátoldalára kerülhet. Így is jelent meg a lemez, valami sírkőszerű felirattal az elején, és hátul harmincas évekbeli ruhákban a rólunk készült képek.

Szívemben bomba van: 

- A Makám Anzix című albumán szereplő A Don-kanyar felől dalt is ez a korszakod ihlette?

- Nem. És az, hogy az az én szerzeményem, teljes félreértés. Krulik Zoltán (a Makám vezetője - a szerk.) ötlete volt, hogy énekeljem el az ő dalszövegét ezen a háborús tematikájú albumon, de úgy tűnik, sikerült annyira magamévá tennem a dalt, hogy velem azonosítod. Egyébként én is úgy éreztem, hogy jó az a hideg, jó az a sötét.

- A kilencvenes évek alkotói szempontból számodra a színházi közeget jelentik? Akkoriban színházi zeneszerzőként is dolgoztál, és a zenés estjeid is jól megtalálták helyüket a Katona Színház Kamrájában és a Stúdió K-ban egyaránt.

- A kilencvenes években tényleg teljesen lefoglalt a színház, lekerültem a Csiky Gergely Színházhoz Kaposvárra. Ott rögtön olyan szerzők darabjaihoz írhattam zenét, mint például Brecht vagy Shakespeare és olyan elsőrangú rendezőkkel dolgoztam, mint Ascher Tamás, Babarczy László vagy Zsámbéki Gábor. Ráadásul kiderült, hogy abban a színházi világban egész jól ismerik, sőt, szeretik azt a Nincs kegyelem lemezt, aminek én néhány dalát elég kínosnak éreztem, illetve nem gondoltam volna, hogy megtalálták a közönségüket. Kaposváron olyan ismeretségeket szereztem, amik mostanáig is kitartanak. Ott volt színésznő például Börcsök Enikő is, akivel Simán Tóth Éva ismertetett össze. Velük és Soós Balázzsal együtt zenélünk az Adj helyet című kazettán [1990, E Records], ami szerintem a mai napig a legjobb albumom. A Katona Színház Kamrájában már együtt adtuk elő a dalaimat, amiket azután a Stúdió K-ba is átvittünk. Itt már Jordán Adéllal, Szabó Annie-vel és Pereszlényi Erikával is együttműködtünk. Szerintem ez volt a színházi zenélés legjobb korszaka. Például, ha most csak a zenéim megszólaltatásáról beszélek, végig úgy éreztem, hogy kell mellém egy női énekes. Kaposváron ismerkedtem meg Karsai Edinával is, aki három dallal is szerepel a ’94-es Mindennapi Éjek cd-n. Közben folyamatosan dolgoztam színházi zeneszerzőként mesejátékokban és színdarabokban egyaránt. Megcsináltuk többek között a Vízkeresztet, a Május 35-öt, az Ózt, amit aztán Nyíregyházára is elvittünk. Hozzájárult ehhez a színházas időszakhoz az is, hogy a ’90-es évek eléggé megkavarta a fellépési lehetőségeket, mivel a helyek akkoriban specifikálódtak egyes stílusokra. Tehát egy szórakozóhelyen csak kizárólag ilyen vagy olyan zene mehetett, és ez eléggé megbonyolította a keresést. Nem működött már az, hogy elmentünk egy üdülőbe vagy egyetemekre, és ott a terem hátsó részét egyszerűen színpaddá tettük. Viszont a színházi terep nagyon jól megfelelt ezeknek az akusztikus műsoroknak. Talán ezért is volt az, hogy nem is hajszoltam annyira a lemezkiadást. Igaz, hogy a Szabadság miatt zárva és az Abszint című albumaim kijöhettek volna, ha nem fuccsol be egy svédországi lemezkiadó, ahol próbálkoztunk a préselésével.

Belemerülök az éjszakába: 

- Az Átmeneti Kabát zenekart már a nyolcvanas években kitaláltátok Trunkossal, mondván, minden, amit együtt csináltok, onnantól „átmeneti kabát”. Mégis egész jól kitart, mivel azóta már a negyedik formációtok működik ezen a néven. Korábban Rolls- és Beatrice-tagok is játszottak az együttesben, majd jöttek a jazz-zenészek – Mohai testvérek, Muck Ferenc – az utolsó felállás pedig szintén elég eklektikus, blues, british pop és a jazz zenészek játszanak benne. Az Olyan jó című, 2008-ban megjelent lemezetek mennyiben folytatója a korábbi megszólalásmódodnak?

- A régi közönségemnek egy része az akusztikus gitáros, szövegközpontú előadásaim után nem szerette ezt a nagyzenekari megszólalást. Viszont szerintem olyan jó zenészek kerültek az együttesbe, hogy nekem ők mindig újabb lökést adtak. Ráadásul tőlem egészen távoli zenei világból érkeztek, Szöllösy Kati a British popból, Mezőfi István a blues-ból, Fenyő Fruzsina, Kézdy Luca, Mazura János, Mohai Tamás és Tóth Tamás a jazzből. Ezért is volt izgalmas velük játszani, mivel észrevettem, hogy a saját stílusukra formálják a számokat, és valami egészen újat hoznak ki belőlük. Emiatt nyugodt szívvel, részben rájuk is hagytam a hangszerelést. Játszottuk olyan régebbi dalaimat is, mint például a Bírom, a Jelen, a Kínai forradalom és az Ugyanúgy, de készültek olyan új számok, amiket direkt erre az elektronikus-akusztikus felállásra írtam. Például a Nem ért meg, az Újjászületés és a Neked se könnyű talán el sem készült volna, ha ők nincsenek. Havonta legalább egyszer felléptünk a Gödörben. Mindemellett pedig a Nyitott Műhelyben továbbra is játszottunk Soós Balázzsal a megszokott, bensőségesebb kamarahangzással. Ott kialakult egy törzsközönségünk, ami több mint tizenöt éven át kísért minket.

az Átmeneti kabáttól a Jelen: 

Pár évvel később viszont úgy éreztem, hogy elfogyott körülöttem a levegő. Már a kilencvenes évek közepén írt Belemerülök-kel is úgy voltam, hogy kell ez a magyaroknak? Még ezt kelljen hallgatni? Hallgassák ezt a svédek meg a norvégok. Írtam még dalokat, de már hozzátettem, hogy teljesen rendben van, ha nem akarják elénekelni ezt vagy azt a számot. Ebből az időszakból egyik kedvenc számom a Koldusdal volt, ami szintén lehetne pol-beat, mint egy aktuális, szociografikus látlelet. Egyébként mi sem éltünk jól, a feleségem sem tudott fotós és vágóként elhelyezkedni, valahogy megéltünk a jogdíjakból, de egyébként meg nem. Teljesen abszurd, reménytelen helyzet volt. Végül 2012-ben kimentünk Spanyolországba takarítani. De alig pár hónap után hazajöttünk, mert hamar kiderült, hogy náluk sem jobb a helyzet. Két hétig, mint majom a farkának, úgy örültem ennek a kis szobának. Itt ültem, és mindent néztem és hallgattam, amit csak tudtam. De egyre kevesebb dalt írtam, talán amiatt is, mert úgy éreztem, hogy ehhez a mai helyzethez nekem már semmi közöm, mintha eltávolodtam volna attól, hogy magaménak érezzem. Aztán arra is gondoltam, hogy ezeknek a magyaroknak mekkora mázlija van. Hát hogy lehet egy ilyen szép városban élni? Annyira kellemes és kényelmes itt a Duna-parton.

interjú: Szabó Kata
fotók: Mester Olga (kivétel fiatalkori kép: Suzan Farkas, piros inges fotók: Kelemenné Fekete Éva)

Az interjú hosszabb, lábjegyzetekkel is ellátott verziója hamarosan az MTA Zenetudományi Intézet honlapján lesz olvasható.

Koldusdal: 

Nehézségek koncertfelvétel: 

Vigyázz rám, vigyázz élőben Börcsök Enikő és Soós Balázs közreműködésével:

és végül a kiváló, 1990-es "Adj helyet" kazetta: