Albumpremier! Black Nail Cabaret: Dichromat

Másfél év után jelentkezik új albummal a dark szintipopban jeleskedő Black Nail Cabaret. A Dichromat egyúttal az első, amit a zenekar új felállása jegyez, a We Like To Suffer című dalt már bemutattuk róla, most pedig itt a teljes lemez.

A Black Nail Cabaret Árvai-­Illés Emese és a Tarr Zsófia duójaként indult és működött nyolc évig, a billentyűs kiválásával pedig szembetűnően átrendeződött a zenekar képe; igaz, a személycsere nem volt váratlan, és gyakorlatilag házon belül megoldódott  "Bevallom, az elválás gondolata nem ért meglepetésként, benne volt a levegőben, hogy Zsófi már más irányba akar menni" - idézi vissza a különválás körülményeit Árvai-Illés Emese. "Nem volt közöttünk feszültség, csak már egy jó ideje nem volt jelen számomra, sem a dalírásban, sem a színpadon, kevés volt a közös pont, legalábbis zeneileg. Az viszont meglepett, hogy ő állt elő a dologgal először, és büszke vagyok rá, hogy kiállt magáért, biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű. Nem volt szó azonnali hatályról, de úgy döntöttünk, jobb, ha a harmadik album előtt történik, minthogy fel kelljen készülnie olyan dalokból, amelyekkel nem tud azonosulni. Így volt a leghelyesebb." Tarr Zsófia helyére Árvai Krisztián lépett, a BNC "csendes harmadik tagja", aki a háttérben, producerként segítette a zenekart. Teljes jogú taggá avanzsálása kézenfekvő és minden szempontból ideális megoldás volt, tulajdonképpen hivatalossá vált az énekesnő és a producer között eddig is jól működő munkakapcsolat. "Felmerült pár név, akik esetleg szóba jöhetnek és talán benne lennének, de mai fejjel nem is értem, miért gondolkoztunk a Krisztiánon kívül másban.. Régóta van a BNC közelében, ismeri a dalokat, néhányat ó írt, ő volt a producer, ő keveri a koncerteket, ráadásul logisztikailag is ez a legegyszerűbb, egy helyről utazunk. Annyi, hogy mostantól kilép a nyilvánosság elé. Nyilván az előző lemezeken is több dalban jelen volt, mint papíron, hiszen hallja, min dolgozom éppen, mindig ad tippeket, tanácsokat, vagy kérdőre von - amit aztán vagy megfogadok, vagy nem, mert baromi makacs tudok lenni. És ez fordítva is igaz: én is hallom, ő mit csinál, és mikor előáll egy ultra jó riffel, amit utána ő lehet, hogy skippelne, nyaggatom, hogy vegyük fel, és váltson itt meg ott akkordot, meg van rá szövegem satöbbi, és meg is van egy dal skicce."

2016 tavaszára Emesének már annyi dalkezdeménye gyűlt össze, hogy elérkezettnek látta az időt az új album elkészítéséhez, és ez a BNC átalakulását is katalizálta. "Márciusban az asztalra csaptam, hogy ne húzzuk az időt, csináljuk meg az új lemezt, mert szeretném befejezni a sok dalkezdeményt. (Zsófinak is volt a tarsolyában, a Descent, ami később a We Like To Suffer single-re került fel, mint 'b-oldalas' dal.) Természetesen most is átküldtem Zsófinak pár demómat a korábbi hónapok folyamán, de eléggé elfoglalt volt abban az időben, illetve már nem érezte magáénak ezeket a dalokat, úgyhogy a legtöbbet egyedül vagy Krisztiánnal fejeztem be. A Therapy volt az egyetlen dal, amire volt ötlete, így alakult ki a felvétel vége. Krisztiánt konkrétan felkértem, hogy dolgozzon velem, mert szükségem volt egy partnerre, aki inspirál, akivel ötleteket cserélünk, ez hiányzott a dalíráshoz. Neki ez amúgy sem volt új, hiszen néhány általa írt dal már felkerült a korábbi lemezre." Az addigi zenésztárs távozása ugyanakkor komoly változást hozott, nemcsak a lányzenekar imidzset illetően. "Sokan asszociálnak már most arra, hogy ez a lemez más, mert a Zsófi már nem tagja a csapatnak. Ez igaz is, meg nem is. Ha valamiért más a BNC, akkor az azért van, mert mi más irányba indultunk el, és mi akartuk, hogy más legyen. A dalok java részét eddig is mi írtuk Krisztiánnal, szóval ez nem újdonság. Másfelől viszont, igenis hatással van Zsófi távozása mind a zenére, mind a hozzáállásunkra. Amikor dalokat írtam, Zsófival a fejemben írtam őket. Máshogy gondolunk a zenére, így, hogy nem két nő van a színpadon, más a színpadi technika, máshogy fognak megszólalni a dalok élőben. Eldobtuk azt, hogy "csajbanda", ami azért valahol körülleng egy projektet, és annak megítélését. Régen nekünk is nagyon fontos volt, hittem benne, hogy a BNC-ben csak nők lephetnek színpadra, mert mennyire király már az a sok ösztrogén energia, aztán szépen lassan elengedtem. Annyira mások vagyunk emberileg, úgy értem, mindenki ezen a földön, a feminin és maszkulin vonások teljesen random keverednek férfiakban és nőkben, és végre fel merjük vállalni. Már nem számít, milyen neművel dolgozol együtt, a lényeg az inspiráció, és a hasonló mindset, ami a közös munkát előremozdítja."

Az új lemez technikailag is új megközelítéssel készült: "Jóval több vasat (értsd: szintit) használtunk, mint az előző lemezeken, ennek köszönhetően - az én fülemnek legalább is - karcosabb, analógabb hangzású lett ez a lemez. Elég szép példányokat szereztünk be az elmúlt időszakban, ami a geart illeti, bővítettük kicsit a stúdiófelszerelést, illetve Krisztián folyamatosan építi a moduláris szintijét, amit már szintén felhasználtunk ezen az albumon. Sok demót dolgoztam ki hirtelen a tavasz folyamán, amiket aztán Krisztián összerázott, hogy úgy mondjam, ami a keverést, és a helyenként az általam használt keverhetetlen hangszíneket illeti, de többségében megmaradt a demók eredeti feelingje, és ez tök jó. Krisztián szerzeményeibe viszont egyáltalán nem szóltam bele, csak szerkezetileg, ahogy jött rá a szöveg. Van pár dal, ami pedig közös gyermek, én az elejét, Krisztián a végét csinálta, vagy én a demót, Krisztián meg a végső, lemezre került verziót."

A lemez címét pedig így bontja ki a Black Nail Cabaret: "A dikromácia színtévesztést jelent. A dikromaták a három fõszín egyikének érzékelésére képtelenek. Ez átvitt értelemben remekül visszaadja jelenlegi nézőpontunkat, illetve ironikusan a színektől való szándékos, szó szerinti tartózkodásunkat - még ha nem is mindegyiktől. A BNC most különösen színvak. Közvetítek gondolatokat, érzéseket, amik a valóság általam torzított verziójának lenyomatai, dichromatikus lenyomatai, ha úgy tetszik. Hiányzik belőlük egy szín a teljes skálához, egyébként ő majdnem teljesen hiteles, de csak majdnem, hiszen az én szűrőmön keresztül jön. Nem objektív, csak az én valóságom, de talán vannak, akik tudnak majd vele azonosulni."

Árvai-Illés Emese a friss album dalait is kommentálta.

Sister Sister

"A team több tagjának ez a kedvence a lemezről. Ez volt talán legelőször és leggyorsabban kész az új dalok közül, és több a vas benne, mint a szoftver, ez talán a karcosságán is hallatszik. Nem emlékszem, milyen indíttatásból, de a családon belüli erőszakról született a dal, azon belül is a szexuális zaklatásról, aminek terhét nem minden lélek képes egy egész életen át cipelni."


CO

"A szén monoxid, amit naponta belélegzünk, átvitt értelemben. A legjobb méreg a hétköznapok feszített tempójú egymásutánja, ami nagyon szépen le tudja taposni az összes pozitív energiát. Egy kanál CO a reggeli kávéba, nem számít, megyünk tovább, és úgy teszünk, mintha minden oké lenne. Azután született, hogy kiolvastam Stanley Donwood Household Worms című rövid novellákból álló könyvét. A legdepresszívebb könyv, amit valaha olvastam, eszméletlen szóképekkel. Teljesen lehoz az életről."


Therapy

"A dal végsó formája egészen máshogy szól, mint a demo, amit elkészítettem, ez Krisztiánnak köszönhetõ. Nekem ez a dal amolyan Röyksopp-ihletésű volt, és Krisztián rakott bele egy nagy adag retro-érzetet, ami nekem kilencvenes évek és mondjuk az OMD, Zsófi záró szintidallama is ezt erősíti (ez volt az utolsó dal, amiben Zsófi közreműködött). Ez tetszett, úgyhogy maradt. A szöveget pedig magamnak írtam, emlékeztetőként, a dialektikus viselkedésterápia egyes elemeiről, illetve arról, hogy próbáljak jelen maradni a pillanatban."


Freak Of Fancy

"Nekem személyes kedvenc, szerintem mókás dal. Hosszú idő óta az egyetlen, amit vidámnak mondanék, amolyan szarkasztikusan vidám, pofonegyszerű darab. Az OMD-idézet véletlen is, meg nem is, mert mihelyt belejátszottam, gondoltam, hogy ismerős valahonnan, és rá egy órára beugrott, hogy ez majdnem az Enola Gay, ha nem is egy az egyben. De meghagytuk, mert poén, ráadásul imádom a dalt, szóval akár tisztelgésnek is betudható."


We Like To Suffer

"Beszélgettünk a dalszövegről egyik barátommal, és azt mondta, hogy neki ez burkoltan a migrációról szól, ami számára és másoknak is elég aktuális téma. Ilyen széles aspektusból bele sem gondoltam ebbe, de különbözőek vagyunk, és nem láthatunk be a függöny mögé, hogy mi zajlik mások életében; hogy kínlódtak, hogy eljussanak valahova, illetve most milyen a helyzetük. Aki nem akarja elfogadni a segítséget, azon nem lehet segíteni. Nem számít, hol vagyunk, megteremtjük magunknak ugyanazokat a körülményeket; a tragédiánk követni fog, ahogy a depressziónk, vagy rossz szokásaink is. A dal zenéje egyébként Karády-feldolgozásnak indult, de mivel nem kaptuk meg az engedélyt a jogtulajdonostól, született belőle eredeti szöveggel egy új BNC-dal."


Decay Avenue

"Nagyon ment a dalcímválasztás ezen a lemezen. Bár most is ennyire menne, épp megint új dalokon ügyködünk, és pont 'címadó válság' van. Ez egy drámai szám, mind szövegben, mind dallamban, és néha azon tűnődöm, vajon túlmegy-e egy bizonyos határon, de hát akkor így éreztem, ennyire voltunk szentimentálisak, szóval ez így van jól. Szintén több a vas, mint a szoftver, ami Krisztiánnak köszönhető. Én csak annyit tettem hozzá ehhez a dalhoz, hogy nyaggattam, vegyük fel – amit amúgy is szoktam, mikor hallok tőle egy jó témát."


Minor Panics

"Szintén egy eléggé szentimentális dal, ami annyira beszippantott felvétel alatt, hogy szimplán elsírtam magam, és tartanom kellett húsz perc szünetet, mielőtt újra nekiálltam. Nem vagyok annyira a szerelmes dalok híve, de ez mondjuk pont az. A címmel próbáltam kompenzálni azt, hogy mekkora érzelmi cirkusz van odabenn abból, ha pár napig távol van az, aki fontos nekünk. Ez is hasonlóan alakult a Therapy-hoz: elkészült egy demo részemről (amiből a verzék meg is maradtak), amihez Krisztián hozzárakta a saját ötleteit."


Lower The Shutters

"Ezt egy olyan embernek írtam, akit valahol kedvelek, viszont valahol irritál, ahogy finoman kérkedik a tehetségével és művészetével. Valaki, akitől sokat tanultam és hálás vagyok érte, de valahogy mindig degradálónak éreztem azt, ahogy hozzám áll – aztán lehet, hogy az egész csak a fejemben van így és az állandó szorongásomnak köszönhető. Ezt próbáltam meg lezárni, kizárni ezzel a dallal."


Session

"Egy képzeletbeli Breath Play-szeánsz. Valós eseményeken alapulva. A dalban valóban van egy torzított hörgés, amik vagdosott minták abból, ahogy épp fuldoklom egy üveggel a számon."


Orgasm

"Összefoglaló a szexről. Nem is magáról az aktusról, hanem mindenről, amin odabenn keresztül megyünk előtte, közben, és utána, meg arról, ahogy mozgatja a világot, ahogy hatalmat ad, és ahogy hatalmat elvesz. A zene teljes mértékben Krisztián, a kedvenc dalom tőle."


Comfort Zone

"A Therapy-n kívül az a dal, amiben végre használtuk a Krisztián által épített (és azóta is folyamatosan épülö) moduláris szintit. Azon kívül van benne egy Freddie Krueger easter egg horror fanoknak, minden különös indíttatás nélkül, csak mert pont eszembe jutott, és odaillett. Akkor született a szöveg, mikor végre egyszer pár órára megszabadultam az összes geartől, mint okostelefon, laptop, satöbbi, és kiültem egy szimpatikus fa alá. Akkor gondoltam, írok egy emlékeztetőt magamnak, hogy ezek az igazán fontos pillanatok, amikor a lényeges gondolatoknak lehetőségük van megtalálni."


Soon

"Az iPad appok és a vasak násza, ilyen születik, mikor Krisztián tesztelgetős hangulatban van. Nekem ez a dal egy Beksinski-rajz, vagy egy tengerből kiemelkedő hatalmas szellemhajóról, vagy Charon csónakjáról a Styxen. Mindig is vizuálisan volt meg a fejemben, és minden sample, amit hozzátettem/tettünk, ebből a képből ered."

a BNC január 13-án mutatja be a friss albumot a GMK-ban az Ultranoire társaságában, Facebook-eseményoldal

és akkor a Dichromat című szuper harmadik pop noir/synth noir Black Nail Cabaret-album (amely a kiadó, a Basic Unit Productions oldalán meg is vásárolható): 

fotók: Raphael Preston

BNC-oldal
BNC-Facebook-oldal