Dalpremier! The Matter: Marteenah

2016.12.09. 15:30, rerecorder

the_matter_readthesigns.jpg

A 2015 őszén - Mushu Israel énekes-basszusgitáros vezetésével - alakult Mushu trió már első, Uncle Tom című dalával bejutott A Dal verseny döntőjébe (és ott szépen is szerepelt), aztán négyfőssé bővült és sűrű koncertezések közben idén nyáron nevet váltott, és már The Matterként adták ki friss, Get Out című Amerika-ihlette dalukat a Lone Waltz Records-nál, amit most követ egy újabb dalpremier, ami már a hamarosan érkező hatszámos Tempo Tantrum EP-t vezeti fel. Premier!

matter_borito_a0135671220_10-2.jpgA Mushu vezette The Matter december 16-án adja ki első EP-jét a Lone Waltz Records-nál Upor András produceri felügyelete mellett. Az anyagon helyet kap majd az ősszel debütált Get Out mellett még négy másik szám, na meg ez a Marteenah című pörgős indierockos-indieblues-os friss, most debütáló szerzemény. Meséljen is róla Mushu: „A Marteenah-t leginkább egy western-komédia zenéjeként tudnám elképzelni. A dalt egy olyan nő ihlette, akivel nagyon közel állunk egymáshoz, mondhatni szülő-gyerek kapcsolatban vagyunk. Egy időben sokat mesélt az életéről és mindig azonosulni tudtam azokkal a szituációkkal, amikben valaki más, az életébe beleszólva üvöltötte a nevét és a saját félelmeiből táplálkozva úgy hitte, hogy jobban tudja Marteenah dolgát. Szerintem ez egy mindennapi, teljesen emberi jelenség, hogy ellenállással találkozik az ember és egy nagyon erős lélekre, jellemre vall hogyha nem enged a sok megtévesztő, vagy akár bátorító hangnak és mindennek ellenére a saját útját választja, nyugodtan és eleganciával. És ezt teszi Marteenah.”

Mushu Israelt kérdeztük a jövő héten érkező EP-ről is: „December 16-án, pénteken érkezik a zenekarunk első EP-je, a ‘Tempo Tantrum’. Már egy éve nagyon szorgosan ápoljuk ezt a kiadványt, de szerintem mind nagyon büszkék vagyunk a végtermékre. Az elmúlt évben írt jobb dalainknak izgalmas interpretációi vannak a lemezen. Bandcampen pedig már a mai naptól előrendelhető, azaz aki ma megveszi már le is töltheti a Get Out és a Marteenah című dalokat.”


a zenekar 2017. január 6. mutatja mejd be élőben az EP-t, a Gozsdu Manó Klubban (vendégek: Meteo és Carson Coma), Facebook-eseményoldal


a Marteenah című friss és fülbemászó indie-blues (a zenekar Bandcamp-oldalán már előrendelhető az EP): 

a dal szövege:

Martina, what was I thinking when I fell for you?
Because I knew you were someone I just couldn't outdo.
People ask me "Mushu, aren't you afraid it won't last?"
I said "I'd rather risk the future than regret my past."

Martina, beware! He's a wanted man!
He's the salesman of sin, with a 12 year plan!
He'll tear you loose and he'll sell your soul!
And you'll be caring for his children till you're 60 years old!

You'll be caring for his children till you're 60 years old!
You'll be caring for…Martina
Martina, believe me I've repented now.
I've been given to the Lord by a sacred vow. (Hallelujah!)
I'll raise those children like a decent man would.
Yes I've given up my evil. I've given up for good.

I don't believe you but I won't reject.
I've got my own private interests that I'm edging to protect.
You shouldn't have left me all those years ago.
Now you're coming back for more, but I told you so!
Martina, you're something else.


nyitókép:
Misota Dániel
The Matter Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/12/09/dalpremier_the_matter_marteenah
Dalpremier! The Matter: Marteenah

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5312036773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása