Mit tettek a kínaiba ezek az oroszok?

2016.12.08. 16:02, Frontrecorder

teslaboy.jpg

Amikor beülünk egy "egzotikus" étterembe, főleg ha az kimondottan autentikus hely, egy kicsit más világban találjuk magunkat (nyilván ezért is ülünk be). Az a kínai étterem viszont, ahol az orosz Tesla Boy új klipje játszódik, egészen őrült módon elvarázsolt hely, ahol nagyon-nagyon fura dolgok történnek.

A moszkvai Tesla Boy az utóbbi évek nu-disco-hullámán lovagolva elsősorban a zeneblogok körében népszerű. A 2008-ban indult formáció előképe egy évtizeddel korábbról a Les Rythmes Digitales, nemcsak a hasonló, fényesre polírozott retró diszkós-szintipopos zenéjük miatt, de mert itt is egy ember köré épül a produkció; ő az énekes-billentyűs-dalszerző-producer Anton Szevidov (aki mellett jelenleg egy basszusgitáros és egy dobos zenél). A Tesla Boy eddig két albumot adott ki, az utóbbi megjelenése, 2013 óta EP-kkel és single-ökkel bővítik diszkográfiájukat, vicces nevű saját kiadójuk, a Gorby égisze alatt, maradva a jól bejáratott zenei úton, ugyanakkor megbízhatóan magas minőségben. Legutóbb idén nyáron jelentkeztek egy EP-vel, melyről a Circles című dal kapott most klipet.

A kisfilm a The Geat Wall nevű kínai étteremben játszódik, ide tér be egy fura, meglehetősen ápolatlan figura, Szergej, aki Tinder-randira érkezett, és miközben randipartnerét várja, bizarrabbnál bizarrabb dolgok esnek meg vele. Többet nem mondunk a klipről, látni kell, de annyit még megjegyeznénk, hogy ebben van a legjobb - az egysnittes OK Go-klipek paródiájának is beillő - éttermi asztalon végigvezetett lánckoreográfia, amit eddig láttunk. Ja, mert hogy ez egy táncklip, melyet Denna Thomsen koreografált (ő többek közt Siával is dolgozott) és Ryan Patrick rendezett. Íme tehát, a Tesla Boy abszurd új videoklipje:


ami egyébként az előzménye a Nothing című dal márciusban bemutatott kisfilmjének, melynek főszereplője a Szergejjel randizó lány, Anna:


a Circles-t is magába foglaló, Moses című EP:

Címkék: tesla boy
https://recorder.blog.hu/2016/12/08/mit_tettek_a_kinaiba_ezek_az_oroszok
Mit tettek a kínaiba ezek az oroszok?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6912032943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.