A hazai synthwave-színtér már tavaly is erős jeleket küldött, de 2016-ban egyértelműen az egyik trend volt itthon és ezt más nem is koronázhatná meg szebben, mint a 2015-ös Hungarian Synthwave Allstars! című első rész után a Hungarian Synthwave Allstars Compilation Volume 2! És akárcsak a tavalyi színtérválogatás, a mostani gyűjtemény is 100%-ban jótékony célt szolgál – a lemez teljes bevételét egy súlyosan halmozottan sérült budapesti kisfiú gyógyulására, illetve rehabilitációjára szánják a résztvevők. Segíts synthwave-vel!
Gábor Zoltánt, a Hungarian Synthwave Allstars szervezőjét kérdeztük a projektről, aki The Neon Droid néven maga is részt vesz előadóként is a kompiláción.
- Milyen volt a fogadtatása az első albumnak?
- Nyilván bármennyire is szeretném, nem mondhatom azt, hogy világhírű-elsöprő sikere volt, hiszen azért ez egy rétegműfaj és nem mainstream zene, bár manapság már egészen mélyen megtalálhatóak a mainstream zenében is a stílus egyes elemei. Mivel reklámok és egyéb nagy és drága promóciós csatornák nélkül indítottuk el a projektet tavaly, így nem tudunk milliós letöltésekről beszámolni. Ugyanakkor a várakozásainkat maximálisan felülmúlta az album sikere, hiszem teljesen amatőr produkcióként majdnem 1000 letöltést értünk el. Szerencsére sok online és offline médium számolt be az albumról, rengeteg megosztást kaptunk, készült több rádióriport és újságcikk is a projektről, sőt a Stenk zenei blog tavaly nekünk adta a 2015 legjobb arcai különdíjat!
- Mennyire volt sikeres az első albumhoz kapcsolódó gyűjtés?
- Mivel nemzetközi vonalon is sokat promóztuk az albumot, így lehetőségünk nyílt majdnem 700 Eurót gyűjteni az album első kedvezményezettjének, egy súlyosan rákbeteg lengyel kislánynak. Ez jóval több, mint amire számítottunk és nagyon örültünk, hogy ennyi embert és ennyi pénztárcát tudtunk megmozgatni egy jó ügy érdekében. Idén is valami hasonlóra számítunk.
- Mennyiben változott a magyar synthwave allstars egy év alatt?
- Nagyjából a tavalyi csapat jött össze, de idő közben ráakadtunk néhány új gyöngyszemre is: a Third Key Broken, a Low Contrast illetve a Hotter Than December lesznek az albumon újként bemutatkozó „allstarok”, és reméljük a közönség is elismeréssel bólogat majd a zenéjüket hallgatva. De visszatérnek a régi „nagy nevek” is, mint Quixotic, Lazerpunk!, a Retröxx, az 80 Strange Robots vagy Megahit.
- Mesélnél kicsit a mostani album kedvezményezettjéről?
- Idén Varga-Kürtösi Táltosnak, egy ötéves budapesti kisfiúnak szeretnénk annyi pénzt gyűjteni, amennyi csak lehetséges. Táltos korai szülés után életfunkciók nélkül jött világra és az újjáélesztés után kiderült, hogy súlyos agykárosodást szenvedett oxigénhiány miatt. Az idegrendszeri károsodás következtében súlyos mozgássérült és súlyosan halmozottan sérült lett. Jelen állapotban nem tud ülni, állni, sem járni, sem beszélni. Továbbá igen agresszív formában ismét kiújult Táltos epilepsziája. Táltosra két állapotjavító ortopédiai műtét vár, ami után egy komoly és hosszú rehabilitációs program veszi kezdetét, amit a család – a gyermekét egyedül nevelő édesapa – már nem tud finanszírozni. Ezeket a műtéteket, illetve az utánuk következő rehabilitációs programot szeretnénk megfinanszírozni Táltosnak. Ez ügyben pedig tisztelettel szeretnénk kérni mindenkit, aki egy kicsit is tud, segítsen nekünk ebben, cserébe pedig egy garantáltan színvonalas elektronikus zenei albumot tudunk felajánlani.
Megkértük a HSA-szereplőket, hogy néhány mondatban nyilatkozzanak a saját dalaikról. Honnan, kitől inspirálódtak a készítéskor, milyen hangulatot szerettetek volna átadni?
Terminal Danger: Az új anyagot nagy mértékben a Kraftwerk inspirálta, szerintem át is jön a hangulata. Kicsit más hangzásvilág, mint az eddigiek, de azért a retro vonal megvan benne.
Low Contrast: Öt percre egy teljesen más korban találod magad és inkább úgy érzed, hogy legszívesebben a 80-as évek világában maradnál. Ehhez inspirált a GTA: Vice City, Jan Hammer és FM-84.
Envo Miközben állítgattam az egyik szintetizátor paramétereit, összejött egy olyan hangzás, ami egy az egyben a régi TV szignálok hangulatát juttatta eszembe. Ezt próbáltam meg keverni egy pörgősebb, ütemesebb alappal.
Retröxx: Splatter: Már a cím is a régisulis horrorfilmeket idézi. Zeneileg a pörgősebb, metálosabb hangulatot lőttük be. Abszolút éjszakai darab.
Retröxx: Antagonist: Szerettük volna ötvözni a nyolcvanas évek űr-hangzását a rock zenével és a kicsit progresszív-house hangzással. Végül egy heroikus autósüldözős nóta lett belőle.
Megahit: Nagyjából így képzelem el, amint egy Vector W2 volánja mögött zúzol végig egy retrofuturisztikus Budapest lézerhálós Andrássy útján, miközben a szélvédőn a neonlámpák csillognak az éjszakában. Vajon lehet valami ennél »nyolcvanasévekebb«?
Gridscape: A korábbi HSA albumra viszonylag kísérletezgetős számokat írtam, most viszont a változatosság fenntartása érdekében inkább a stílusban konzervatívabbnak számító, "Miami naplamentében sportkocsival száguldozó" hangulatot próbálom meg elkapni a zenémmel. A gitárokhoz eredetileg egy közepesen jó szoftveres megoldást használtam, amit később lecseréltem egy sokkal jobb opcióra: a TEHER zenekarból ismert Gémes Norbira. Nem bántam meg!
BPStudio: Egy kiegyensúlyozott zenét szerettem volna írni. Elkapni azt a pillanatot, amikor valaki ugyan gyorsan száguld, mégis lelassul körülötte a világ, teret és időt adva a gondolatok szabad áramlásának. Megfelelő sebességgel (88Mph?) akár még a 80-as évekbe is visszajuthatunk.
80 Strange Robots: A zenénkben ötvözni szerettük volna a 80-as évek tini- és sci-fi filmjeinek klasszikus hangulatát. Felidézve gyerekkorunk pillanatait, a szám elején rögtön egy iskolarádió bejelentkezésével találkozhatunk.
The Neon Droid: Mivel az elmúlt kilenc hónapot Máltán töltöttem így kézenfekvő volt, hogy egy búcsúszámot írok a máltai utam végére. A Goodbye Paradise Bay című számommal a kedvenc máltai tengerpartomtól búcsúzom, ahova már a tél is beköszöntött, így ez valamennyire szomorkás szám lett számomra.
A Hungarian Synthwave Allstars második albuma ma, december 8-án jelenik meg és vásárolható meg az alábbi Bandcampről: https://hungariansynthwaveallstars.bandcamp.com/
"Segítsetek, hogy segíthessünk! A csapat és Táltos nevében hálásan köszönök minden kedves felajánlást!"
Zoltán
-The Neon Droid-
és akkor a nagyon szuper második rész, amely szépen bemutatja a hazai synthwave-színteret:
lemezborítók: Miklósy Krisztián alias Quixotic
https://www.facebook.com/hungariansynthwave/
80 Strange Robots:
soundcloud.com/80-strange-robots
80strangerobots.bandcamp.com/releases
www.facebook.com/80StrangeRobots
twitter.com/LunaPapa1980
lunapapa1980.tumblr.com
instagram.com/80strange_robots/
www.last.fm/music/80+Strange+Robots
---
BPStudio:
soundcloud.com/bpstudio
bpstudio.bandcamp.com
www.facebook.com/bpstudiomusic
twitter.com/bpstudio_bp
bpstudiomusic.tumblr.com
instagram.com/bpstudiohu/
www.mixcloud.com/bpstudio/
bpstudio.hu
---
Envo:
soundcloud.com/envo
envo.bandcamp.com
www.facebook.com/djenvo
instagram.com/djenvo/
www.mixcloud.com/Envo/
---
Gridscape:
www.youtube.com/user/TaZaRNRS
gridscape.online
www.facebook.com/gr1dscape/
gridscape.bandcamp.com
soundcloud.com/gridscape
twitter.com/TaziNRS
www.last.fm/music/Gridscape
---
Hotter Than December:
soundcloud.com/hotterthandecember
www.facebook.com/hotterthandecember/
---
Lazerpunk!
soundcloud.com/lazerpunk
lazerpunk.bandcamp.com
www.facebook.com/Lazerpunk
www.youtube.com/user/lazerpunkmusic
lazerpunk.tumblr.com
instagram.com/lazerpunkofficial
---
Low Contrast:
soundcloud.com/skyflash
www.facebook.com/skyflash.dj
www.beatport.com/artist/low-contrast/548320
www.youtube.com/user/djskyflash
www.instagram.com/skyflashmusic/
---
Megahit:
soundcloud.com/megahitrw
megahit.bandcamp.com
facebook.com/megahit.retrowave
megahit.xyz
---
The Neon Droid:
soundcloud.com/the-neon-droid
neondroid.bandcamp.com
www.facebook.com/theneondroid/
twitter.com/TheNeonDroid
neondroid.tumblr.com
www.youtube.com/c/NeonDroid
---
Quixotic:
soundcloud.com/quixoticsnd
thequixotic.bandcamp.com
www.facebook.com/quixoticmusic
twitter.com/quixoticsnd
www.youtube.com/user/Quixoticsnd/videos
quixoticsnd.tumblr.com
instagram.com/quixoticsnd/
www.mixcloud.com/quixoticsnd/
---
Retröxx:
soundcloud.com/retr-xx
retroxxwave.bandcamp.com
www.facebook.com/retroxxwave
---
Third Key Broken:
soundcloud.com/third-key-broken
thirdkeybroken.bandcamp.com
www.facebook.com/thirdkeybroken
www.youtube.com/channel/UClE1L5qThfe4PBjAcw8e22g
---
Terminal Danger:
soundcloud.com/zbaproductions
terminaldanger.bandcamp.com
www.facebook.com/terminaldanger
twitter.com/TAEMMusic
www.youtube.com/channel/UCXO3to6x9lxby2r9avl-igQ
---