Goldenfeszt 2016 – Itt vannak a legjobb magyar zenei fesztiválok

2016.11.30. 17:00, Recorder.hu

gf2016_dijak_650.jpg

(X) Fesztiválozó nép vagyunk, és most már díjakat is osztunk. Idén november 29-én először adott át szakmai zsűri díjat a magyarországi fesztiváloknak.

A magyar piac Európát tekintve is erős és színes fesztiválkultúrával rendelkezik, szakmai alapon bíráló díja mégsem volt eddig. Pedig ez nemcsak a fesztiválszervezőknek fontos, egy díj megmutatja a trendeket a fesztiválbizniszben, és a fesztiválozókat is aktivizálja a téli hónapokban. A nagy európai fesztiváldíj mellett - ez a European Festival Awards, amit többek között a Sziget és a VOLT Fesztivál is elnyert már -, sok nemzeti díj is létezik, mint az Irish Festival Awards vagy a portugál fesztiváldíj.

A Goldenfeszt magyar fesztiváldíj már 2012 óta létezik, de kezdetben csak közönségdíjat adott át, aztán 2014-ben a zeneipari képzéseket szervező Majdnem Híres Rocksuli beszállt, és szakmai díjakat is osztott. Idén sikerült az NKA és a Cseh Tamás Program pályázatán támogatást szerezni, így egy szakmai zsűri döntése alapján az Akváriumban zártkörű, szakmai díjátadón születtek meg 2016 legjobb magyar fesztiváljai.

A díjak

Szakmai díjat három kategóriában osztottak: kisfesztiválok, közepes méretű fesztiválok és nagyfesztiválok kerültek a zsűri elé. Három közönségdíj is volt, a legtöbb közönségszavazatot begyűjtő fesztivál Közönségdíjat kapott, és a fesztiválok kisebb színpadjain fellépő zenekarok a felfedezettnek járó díjat kapták, illetve a magyar fesztiválok nagyszínpados zenekarát is díjazták a szavazatok alapján.

Mivel sok magyar fesztivál nem közöl látogatottsági adatokat, a fesztiválokat a Facebook-oldaluk lájkolóinak száma alapján kategorizálták a szervezők. Ezer és tízezer lájkoló között versenyeztek a kisfesztiválok, tízezer és hatvanezer lájkoló jelentette a közepes méretű fesztiválokat, efölött pedig a nagyok közé kerültek a rendezvények.

A szakma

A zsűri négy delegáltból állt. A Majdnem Híres Rocksuli adta az elméleti hátteret. A zeneipari rendezvények dolgozóit, a roadokat, turnémenedzsereket, hangosokat, fényeseket tömörítő Road Vasárnap Brigád tagjai is bíráltak. A média szavazatait összegyűjtve, a zsűriben a Recorder képviselte a zenei újságírókat. Az MHRS még a nyár folyamán önkéntes bírálókat szervezett a fesztiválokra, akik fesztiválozóként értékelték a rendezvényeket. És persze a közönség szavazatai is számítottak.

Kik nyertek?

A közönség díjazottjai közül az év fesztivál felfedezett zenekara a Blahalouisiana lett, 2016- ban a magyar fesztiválok zenekara az Irie Maffia lett, a fesztiválok közönségdíját pedig a S.U.N. Fesztivál vihette haza.

A S.U.N. Fesztivál két szervezője átveszi a díjat:

gf2016_sun_650.jpg

A legjobb kisfesztivál: UbikEklektik Összművészeti Fesztivál

Talán a Zebegényben szervezett fesztivál volt az első itthon, amihez adománygyűjtő oldalon keresztül szedték össze a pénzt. A fesztivál nem egyszerűen a szórakozás helye, hanem játék a valósággal. Minden fesztiválozót egy-egy törzsbe osztanak, akik maguk is részt vesznek a fesztivál programjában, az alkotásban. A szervezők év közben is mozgatják a két fesztiváltörzset, akik együtt alakítják a saját történetüket, most télen is lesznek rendezvények. Csúszkáló valóságok, ez az UbikEklektik szlogenje, ami tökéletesen fedi a fesztivált.

Az UbikEklektik Összművészeti Fesztivál ötletgazdái:

gf2016_ubikeklektik_2016.jpg

A legjobb magyar közepes méretű fesztivál: Fishing On Orfű

A line up, vagyis a fellépőlista nagyon fontos egy fesztiválon, de nem minden. A gyakorlatilag csak magyar fellépőkkel dolgozó Fishing esetében mondhatnánk, hogy ezeket a zenekarokat év közben többször is láthatjuk, ha akarjuk, de a közeg, a környezet, amibe belehelyezik a magyar zenekarok krémjét, mégis az egyik legfontosabb fesztivállá tette az orfűi rendezvényt.

A Fishing On Orfű is gazdagabb lett egy díjjal:

gf2016_fishing_650.jpg

A legjobb magyar nagyfesztivál: Sziget Fesztivál

Az országimázson túl itthon a nagyobb fesztiváloknak nehéz versenyezni a Sziget európai mércével mérve is brutális méreteivel, fellépőlistájával és logisztikájával. Most vitték is a díjat, de pont valamivel feljebb a Fishing On Orfű példája bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen. Amíg külföldön egyre nagyobb respektje lett a Szigetnek, itthon sokáig inkább cikinek számított, mert drága a sör, meg nem jön a Red Hot Chili, aztán a külföldön utazgató honfitársak rájöttek, hogy Kazahsztántól Mexikóig egyetlen modern magyar dolgot ismernek és szeretnek a fiatalok a világban, ez pedig a Sziget. A gigafesztiválok esszenciája itthon, 2016-ban a legjobb magyar nagyfesztivál lett.

A Sziget Fesztivál főszervezője nyáron elhunyt kollégájának, Dan Panaitescunak ajánlotta a díjat:

gf2016_sziget_650.jpg

https://recorder.blog.hu/2016/11/30/goldenfeszt_2016_itt_vannak_a_legjobb_magyar_zenei_fesztivalok
Goldenfeszt 2016 – Itt vannak a legjobb magyar zenei fesztiválok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9412012150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása