Törésvonalak mentén ezer irányba – 1996 3. rész: hiphop és elektronikus zene

Húsz éve a popzene. A poptörténeti körforgás húszéves periodicitását követő megemlékezéseinkben öt éve 1991-re, négy éve 1992-re, három éve 1993-ra, két éve 1994-re, tavaly 1995-re csévéltünk vissza, a Recorder friss, negyvenhatodik számának fókusztémájával pedig 1996-ra. 1996 stabil és erős volt a zenében, az ipar, köszönte, rendben volt, a stílusok között a tánczenék burjánzása jelentette a frontvonalat, a háttérben pedig a rock és a dance egyre hangsúlyosabb keveredése készítette elő a következő éveket. 1996 kronologikus idővonala és pop-rock összefoglalója után az év legfontosabb hiphop- és elektronikus zenei történéseit összegezzük.

Szintén hagyományos módon 1996-os bulit is tartunk, november 18-án a Beat On The Bratben, Facebook-esemény.

Hiphop

Az 1994 óta tartó kreatív kiteljesedés 1996-ra elképesztő méreteket öltött a hiphop hazájában, nemcsak ami a szédületes változatosságot – mennyiséget és minőséget – illeti, de területi szinten is: a műfaj végérvényesen bevette és feltartóztathatatlan erejénél fogva egyesítette az Államokat. A két fő bástya persze maradt az East Coast és a West Coast, amelyek évek óta eszkalálódó „háborúja” (főként a Bad Boy és a Death Row kiadók összefeszülése) 1996-ban gyilkos véget ért: szeptemberben Las Vegasban autós merényletben meghalt 2Pac (fél évvel később ugyanígy vesztette életét The Notorious B.I.G.). Az amúgy New York-i születésű kaliforniai rapper az év elején kijött All Eyez On Me albummal (rajta többek közt a gigasláger California Love-val) gyakorlatilag elfoglalta a hiphop trónját – 1996 vitathatatlanul az ő éve volt (Makaveli néven is készített egy albumot, ami már a halála után jelent meg), indulhatott a legendagyártás. 2Pac és Biggie nyomában dívott a maffiózó-stíl, ami mégiscsak csillogóbb és szalonképesebb, mint a Mobb Deep által dokumentált ijesztő gengsztervalóság: ezt a pózt hozta második – és az elsőnél kereskedelmileg többszörösen sikeresebb – albumán Nas (It Was Written), vagy debütalbumán Jay-Z (Reasonable Doubt).
Ha már figyelemreméltó debütálások: míg Li’l Kim és Foxy Brown (akik egymástól nem messze nőttek fel Brooklynban) bemutatkozó albumainak látványos sikerére nagyban rásegített a mellbedobás, addig az Ultramagnetic MCs-tag Kool Keith első szólólemeze (Dr. Octagonecologyst) teljesen őrült sztorijával (főszerepben egy Jupiterről származó gyilkos hajlamú időutazó nőgyógyásszal), szürreálisan bizarr, pornográf szövegeivel és elszálltan absztrakt zenéjével sokkolt, és ugyan nem keltett komoly feltűnést, ám demószerű első albuma (Infinite) ahhoz elég volt, hogy az Interscope lecsapjon Detroit motorszájú rap battle-veteránjára, Eminemre. Az Interscope alá tartozó Death Row a Makaveli-lemez mellett Snoop Dogg második albumával is leakasztott egy number one-t, de a cégen belül támadt zavar (a vezér Suge Knight zsarolási ügyei) miatt a Tha Doggfather alulteljesített. Akik viszont másodikra jócskán nagyobbat dobtak (művészileg és kereskedelmileg egyaránt): az OutKast (az ATLiens) és a Fugees (The Score).  Ez az év fontos állomás volt egy akkor 19 éves feltörekvő chicagói beatmaker számára is, aki először olvashatta hivatalos lemezen a nevét: Kanye West.

ÉS EZEK VOLTAK 1995 LEGFŐBB TRENDJEI A HIPHOPBAN, ILLETVE AZ ELEKTRONIKUS ZENÉBEN.

Elektronikus zene

1996-ra az elektronikus zene területén kialakultak a fő törésvonalak, melyek aztán ezer irány(zattá) repedhettek tovább (ez a mai napig tart); nézzük csak a hangsúlyosabb mozgásokat. Az 1994-ben megindult triphop két évvel később már a másodvonalnál tartott Angliában, ezen belül is hódított a női énekes stíl (elsőlemezesek: Sneaker Pimps, Archive, Lamb és izé, Morcheeba), a zsáner – azon túlmutató – időtálló mesterművét viszont egy amerikai, DJ Shadow alkotta meg az Endtroducing…..-gal. A triphoppal rokon downtempót húzta a brit és amerikai (Thievery Corporation: Sounds From The Thievery Hi-Fi) mellett a bécsi iskola (a Kruder & Dorfmeister DJ-Kicks-mixe), valamint a franciák dzsesszes-bólogatós headz-elektronikája (DJ Cam: Substances). A franciák house-ban ugyancsak elsőrangúan hozták a kifinomultat (Étienne de Crécy: Superdiscount, vagy a Cassius előzményeként működő Motorbass-től a Pansoul), de ha kellett, a dögösen primkót is (mondjuk a Daft Punk-tagok kiadói); küszöbön volt a French touch-robbanás. (Az álfrancia Les Rythmes Digitales – a brit szuperproducer Stuart Price – első kislemeze szintén ’96-os.)

Átérve a nyersebb, zsigeribb tánczenék territóriumára, ebben az évben már nagy erősséggel földrengetett a big beat (amely ekkor még nem volt akkora böszmeség, mint pár évvel később); tódultak az új belépők (Propellerheads, Death In Vegas, Bentley Rhythm Ace, az USA-ból a Crystal Method, többek közt), megjelent az első Fatboy Slim-album (Better Living Through Chemistry), no meg „összecsapott”a két titán, a Chemical Brothers és a Prodigy, akik egyaránt két-két bombasztikus kislemezzel dörrentettek oda (előbbiek: Setting Sun és Block Rockin’ Beats, utóbbiak Firestarter és Breathe), berobbantva a big beatet az amerikai fősodorba (tánczenei irányzatok közül elsőként). A törtütem-alapú zenék egy kevésbé dorbézolós ágon is fejlődtek tovább; 1996-ban nu skool breakz-re keresztelték az újiskolás breakbeatet Rennie Pilgrem és Adam Freeland londoni bulijai nyomán. A szaggatott, szökdécselős ritmusú 2step garage-ből ezzel egy időben a jungle-re jellemző morgós basszusokkal boostolva fejlődött ki egy újabb, nyersebb és keményebb szubzsáner, a speed garage (melynek prototípusa a Sneaker Pimps: Spin Spin Sugar című dalának Armand Van Helden-remixe). Apropó, jungle/drum’n’bass, ebben a műfajban ’96 buzzwordje az atmoszferikus volt (LTJ Bukem: Logical Progression; a Lost In Space Drum'N'Bass-válogatás), és nagyot mentek az amerikai r&b/hiphop-slágerek mulatós dnb-remixei (Woo Hah!! Got You All In Check, No Diggity, I Got 5 On It, Ready Or Not). Mindeközben kommersz síkon a eurodance első hulláma épp lecsengett (lesz még rosszabb), így Robert Miles Childrenjével megnyílt az út a dream trance előtt.

Forrai Krisztián