Megvan, ki lesz Freddie Mercury a róla szóló filmben

2016.11.06. 18:53, Frontrecorder

ramimalek.jpg

Egy évek óta húzódó szereposztási mizéria végére került pont: megvan, ki játssza Freddie Mercury-t a róla készülő filmben: a Mr. Robot tévésorozat főszereplője, Rami Malik. Már címet is kapott a Queen 25 éve halott frontemberéről szóló film - igen, pontosan az..

Eredetileg Sacha Baron Cohen alakította volna Mercury-t, ám a brit komikus és a zenekar még élő tagjai (pontosabban a gitáros Brian May és a dobos Roger Taylor) nem tudták összeegyeztetni az elképzeléseiket; előbbi egy 2013-as interjúban erről úgy beszélt, hogy míg ő egy bevállalós, korhatáros filmet képzelt el, addig a zenészek finomított és kikozmetikázott verzióban gondolkoztak. Cohen azzal sem tudott azonosulni, hogy a Queen-tagok filmtervében a sztori nem ért véget Mercury halálával, hanem bemutatta volna azt is, hogyan birkózott meg a frontember elvesztésével a zenekar, a komikus szerint viszont a nézők erre nem lennének vevők. Cohen kiszállása után egy másik brit színész, az 1980-as születésű Ben Whishaw neve merült fel, de nem ő lett a befutó, a film gyártója,a  Fox/Regency ugyanis most bejelentette, hogy az instant kultusz-státuszt kivívó amerikai tévésorozat, a Mr. Robot főhősét alakító Rami Malik kapta a szerepet (a moziban eddig leginkább az Éjszaka a múzeumban-filmekből ismerhettük). Malik egyébként egyiptomi szülők gyermeke, ez azért fontos/érdekes, mert Mercury sem angol, hanem perzsa eredetű indiai - párszi - családba született. A Mercury-önéletrajzot az X.Men-filmekkel befutott Bryan Singer rendezi, Anthony McCarten forgatókönyvéből, és a címe is megvan, ezt kitalálni mondjuk abszolút no brainer volt: naná, hogy Bohemian Rhapsody. Mama, óóóó...

Címkék: queen rami malek
https://recorder.blog.hu/2016/11/06/megvan_ki_lesz_freddie_mercury_a_rola_szolo_filmben
Megvan, ki lesz Freddie Mercury a róla szóló filmben

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8811935043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.