A felkelő pop ereje – A japán zene tíz sarkköve (2. rész: Csajrock, Shibuya-kei, Ős-electropop)

Japán, amellett, hogy a világ második legnagyobb zenei piaca, az egyik legváltozatosabb is, ráadásul, mivel az ország zenei élete gyakorlatilag Tokióra és még három-négy nagyvárosra koncentrálódik, egy relatíve kicsi és zárt közegben él egymás mellett a legkülönfélébb műfajokban alkotó, megszámlálhatatlan sok zenész. Néhány stílusban, mint a techno vagy a noise, nemzetközileg is meghatározó tényezőnek számítanak, más színterek viszont megmaradtak belterjesnek és nem igazán ismertek az ország határain túl. Mi most a teljesség igénye nélkül szedtünk össze tízet a legjelentősebb és legérdekesebb helyi szcénák közül. A második részben a japán csajrockkot, a shibuya-keijelt és az ős-electro poppot fogjuk körbejárni, (az első részben a japán beatkorszakkal, a pszichedélia-val, a noise-zal foglalkoztunk, a harmadikban pedig majd a japán technóval, hiphoppal, acid jazzel és punkkal folytatjuk.) A cikk eredetileg a 42. Recorderben jelent meg, amelynek címlapsztorija a japán tinikből álló Babymetal sikertörténetét dolgozta fel – Japán és zene a fókuszban!

#Csajrock

Valószínűleg sehol a világon nincs annyi csupacsaj rockbanda, mint Japánban. Már régebben, a fentebb emlegetett GS-színtéren is akadt belőlük egy-kettő, de az igazi lavinát a kilencvenes évek, no meg a globálisan is underground legendává vált Shonen Knife példája indította be. Utánuk már tömegével bukkantak fel az eleinte többnyire a sikamlós témájú borítóiról ismert Benten kiadó köré csoportosuló zenekarok, mint a dallamosabb indierockban utazó Noodles, a látványosan Toy Dolls-rajongó Lolita No.18, a Blood Sugar időszakos RHCP-hangzást pepitában hozó Super Junky Monkey, a már-már grindcore felé hajló Yellow Machinegun vagy a teljesen elborult Bleach. Ez a tendencia szerencsére azóta sem tört meg és manapság is dögivel akadnak olyan újabb, a megszokott zenei megoldásokat feje tetejére állító csajzenekarok, mint a nemrég az A38-on is megfordult, mathrockot dallamos popzenével keverő Tricot, vagy éppen a 60s garage rock retróban dagonyázó, zseniális Kinoco Hotel.

Shonen Knife: Riding On The Rocket

Noodles: She Her

Yellow Machinegun: Heartache (Live)

Bleach: Canary Teikoku No Gyakushuu

Kinoco Hotel: Moetsukitai no

Tricot: Pork Ginger

#Shibuya-kei

Csilingelő francia sanzonok, flitteres disco és bossa nova: a Pizzicato Five azelőtt volt retro-easy listening, hogy divat lett volna annak lenni. Ráadásul a 60-as és a 70-es évek zenéit és haute couture külsőségeit, azaz csupa nyugati hatást kavartak össze úgy, hogy a végeredmény mégis valami egészen esszenciálisan japán lett. Nem véletlen kapott az általuk is képviselt hangzásvilág külön Tokió-specifikus műfajnevet, ahogy az sem csoda, hogy a 90-es években az MTV is teljesen rájuk kattant az olyan hasonszőrű haverjaikkal együtt, mint Towa Tei, Kahimi Karie vagy Cornelius és pár vállalkozóbb kedvű kiadónak köszönhetően a lemezeiket is simán be lehetett szerezni, még akár a pesti lemezboltokban is. Az évtized végével azonban eléggé kifulladt a műfaj, a Pizzicato is feloszlott és habár a Shibuya-kei azért ilyen-olyan formában mindmáig él, az underground bugyraiból csak a (később electro pop/electro house-irányra váltó) Capsule duó tudta kihozni a szcénát ideig-óráig, még 2003 környékén.

Pizzicato Five: Twiggy Twiggy

Cornelius with Kahimi Karie: Moonwalk&69-96 Girl Meets Cassette

Towa Tei: Technova

Kahimi Karie: Candyman

Plus Tech Squeeze Box: Early Riser

Capsule: Idol Fancy

#Ős-electropop és new wave

Amit a nyugatnak a Kraftwerk és Jean Michel Jarre jelentett, az volt Japánnak a Yellow Magic Orchestra. Azonban az 1977-ben alakult trió nyugati társaival – no meg a helyi úttörő Tomitával – ellentétben nem tartotta magát távol a populárisabb hangzástól már a saját lemezein sem, a másoknak írt zenékben meg aztán főleg, és ezzel otthonukban végleg mainstreammé, a popkultúra részévé tették az elektronikát. A 80-as évek elején pedig két new wave-nagyság, a helyi David Bowie-nak számító Masami Tsuchiya és a teljesen eszement The Plastics mellett ott voltak az első igazi széleskörű nemzetközi sikert arató japán előadók között – ezzel utat nyitva mások, többek közt a YMO-kollaboráns Logic System előtt is.’84-es (első) feloszlásuk után szólóban is meghatározóak tudtak maradni, az egyikük, Ryuichi Sakamoto pedig még egy filmzenei Oscar-díjat is bezsebelt.

Yellow Magic Orchestra: Rydeen

The Plastics: Copy

P-Model: Zebra

Logic System: Domino Dance

Masami Tsuchiya: Night In The Park

(a harmadik részben majd japán technóval, hiphoppal, acid jazzel és punkkal folytatjuk.)

Frank Olivér (Soundofjapan.hu)