Magyarradar – Jáde Nyúl

2016.10.27. 18:42, rerecorder

1_21.jpg

A 2013-ban alakult budapesti Jáde Nyúl első gitárpopos EP-jével két éve mutatkozott be, amit nemrég követett a második anyag, egy ötszámos, letisztultabb kiadvány Mi a széllel járunk címmel.

Megalakulás éve: 2013.

Tagok: Kovács Levente (ének, gitár), Zalányi Márk (gitár), Ditrói-Tóth Szabolcs (billentyű), Ágotai László (basszus), Turcsán Ádám (dobok).

Stílus: Neurotikus űrnyúlpop, ami egyfajta alter-rock muzsika.

Hatások: Elég különböző dolgokat hallgatunk, de a Jáde Nyúlban ez tök jól fuzionál. Hatással volt ránk a Red Hot Chili Peppers, The Mars Volta, John Frusciante, The Doors, Queens Of The Stone Age, Pearl Jam, Isten Háta Mögött, Radiohead, Led Zeppelin, Mac Demarco, Muse, Faithless, 3 Steps Ahead és még sok mindenki.

Kiadók:  Nincs.

5_11.jpg

Történet: Az egész úgy kezdődött, hogy 2012 magasságában Márk és Levi, elkezdett együtt gitározgatni. Semmi cél nem volt még ekkor, az egész egy just for fun dolog volt. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobb riffek születtek, néhány dalszöveg is becsusszant. Kezdett összeállni valami, ezért úgy határoztak keresnek pár zenészt magunk mellé. Az első években sok mindenki megfordult a zenekarban, aztán 2015 nyarán állandósult a formáció.

Mindig is szerettünk kipróbálni új számszerkezeteket, stílusokat. Talán ezért is illik ránk a nevünk, ugyanis a Jáde Nyúl egy kínai felfedező jármű volt a holdon. Sokáig gondolkodtunk, hogy angolul vagy magyarul legyenek a szövegek, de végül úgy döntöttünk, hogy a magyar szöveggel közelebb kerülhetünk a közönséghez és olyan dolgokat is elmondhatunk, ami más nyelven nem biztos, hogy olyan mélyreható lenne.

jade_ny.jpgMegjelenések: Rozsdaváros EP (2015), Mi a széllel járunk EP (2016).

Küldetés:  Legfontosabb célunk, hogy a Jáde Nyúl lehessen az első zenekar, aki koncertet ad a Marson.

Jövőkép: Az első két év kalandozásai után, lassan kialakul az a hangzásvilág, ami a leginkább jellemez minket, így a következő évben el szeretnénk kezdeni felvenni az első nagylemezünket. Hogy ez sikerüljön, a következő hónapokban beletemetkezünk dal- és szövegírásba.

Mellékprojektek: Szabi több reggae-formációban is megtalálható (The Brigadiers, Sunzecta), Levi és Márk pedig néha összeül, hogy a ¡QUÉ! néven futó elektronikus flamenco/hiphop sideprojekjükön dolgozzanak, ám átütő sikereket még nem értek el.

Szexepil: Levi ingei.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Dunai Regatta tehetségkutatóján másodikak lettünk, felléptünk a Hangfoglaláson és szerepeltünk még a Ki Mit Tube versenyen is, aminek keretében klipet forgattunk a Rozsdaváros című számunkhoz. Meg egyszer Galambos Dorina odajött hozzánk, és azt mondta, hogy tökre megnézne minket fesztiválon! De aztán odajött Pély Barna is és megölte a beszélgetést. :(


a Jáde Nyúl legközelebb november 10-én lép fel a Gödör Klubban, Facebook-eseményoldal


a friss Mi a széllel járunk EP: 


a Balatonakárhol klipje: 


fotók: Kovács Bálint
lemezborító: Kócsó Berta

Jáde Nyúl Facebook-oldal


A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2016/10/27/magyarradar_jade_nyul
Magyarradar – Jáde Nyúl

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5411844285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.