Csak egy fless - Electroclash-visszaváró

2016.10.16. 22:36, Frontrecorder

misskittin.jpg

Emlékszik még valaki az electroclash-re? Tizenöt éve, aki menő volt, erre pörgött, aztán szinte nyomtalanul elillant. A szombaton Budapesten dj-ző Miss Kittin (nyitóképen), az electroclash-színtér egykori sztárja, aki rég maga mögött hagyta ugyan ezt az időszakot, viszont eszünkbe juttatta, milyen remek szórakozás volt az a pár év, amíg tartott - és hogy mennyire jól jönne most megint. Visszaidézzük hát az electroclash-t itt egy rövid áttekintéssel, október 30-án a Beat On The Brat-ben pedig egy bulival.

Definíció szerint

electroswindle.jpgElectroclash zene nem létezik. Az electroclash nem önálló stílus, és tulajdonképpen a zene csak az egyik összetevője, a divat, a performanszművészet, a giccs, glamúr & genderbending mellett. Az electroclash ellenreakció (a kilencvenes évek végi e-zenei/partikulturális állapotokra). Egy attitűd (frivol, magamutogató, rebellis). Egy imidzs (a punk-, S&M-, queer-szubkultúrák vizuális arculatának vadító mixe). Egy póz a trendvadász fényképezőgépeknek – és pont annyi ideig is tartott, mint egy vakuvillanás. Amikor pedig azt mondjuk, nem létező irányzat, tulajdonképpen az első igazi 21. századi irányzatról beszélünk, ami úgy volt fake, hogy volt még mögötte valós tartalom, nem úgy, mint most a PC Music-féle poszt-internet/poszt-minden zsánernél (ide tetszés szerinti régenmindenezés beilleszthető).


Hatás-ütköztetés

chicksonspeed.jpgHa nagyon akarjuk, tekinthetjük az electroclash-t a jelenleg is tartó – újabb és újabb hullámokban feltörő, és valószínűleg soha véget nem érő – 80s szintipop/elektropop revival katalizátorának, olyan zenekarokat felkapva, mint a Ladytron vagy a Zoot Woman, amelyek néhány évvel később hatottak olyanokra, mint La Roux vagy a The Knife, amelyek meg hatottak olyanokra, mint Grimes vagy a Kate Boy, és ez így megy majd tovább. De a nyolcvanas évek szintetizátoros popja csak az egyik polcról leemelt inspiráció az electroclash zenei bevásárlókosarában, ahol ott sorakozott még a hetvenes évek végi-nyolcvanas évek eleji new wave, szintipunk, coldwave, italo és mutáns diszkó, na meg bőséges porciónyi klasszikus, eredeti értelemben vett electro, illetve detroiti proto-techno a nyolcvanas évek első feléből. Az electroclasherek aztán ezekből az összetevőkből ütöttek össze valamit, amiben ugyan fikarcnyi eredeti íz nem volt, viszont annál jobban esett akkor, a kilencvenes-kétezres évek fordulóján, a partikultúra kommercializálódásának eredményeként elterpeszkedő szuperklubok és sztár dj-k által szervírozott prog house-trance egyenmenütől megcsömörlött klubbereknek.

Az electroclash-partikon minden megengedett volt, és ez nemcsak a dj-k által játszott lemezekre vonatkozott, hanem a tánctérre is, ahogy tulajdonképpen az egész köré kialakult szubkultúrát az önfeledt free-for-all jellemezte: mindenki mindenkivel, mindent mindennel, keverjük a trash-t a luxussal, a DIY-t a high artttal, az ironikust a komollyal (pléhpofa előadásmód, mint szinte kötelező követelmény), éljen a zenei és szexuális szabadosság, le a stílusok és a nemek közötti határokkal, ambíció + provokáció = revolúció. Akarod MOST, nem igaz? Ránk férne valami hasonló felforgatás a jelenlegi, egyre fokozottabban konzervatív zenei-popkulturális klímában, vagy ha csak szűken az elektronikuszenei közegre értjük, mondjuk olyan, ami seggbe rúgja az EDM-et, aztán elszalad, és az electroclash bizony ilyen viharos lökés volt – ami persze törvényszerűen gyorsan el is halt.


A német-szál

djhell.jpgAz electroclash tényleg mindössze néhány év alatt kipörgött, de őrült jó buli volt, és nyilván pont emiatt marad meg szép emlékű epizódnak. 2001-2003 között tetőzött, majd egy-két év alatt lecsengett. A közvetlen előzményei sem vezethetők vissza messzire, viszont két fő szálon futottak. Az egyik Németországból indult húsz éve, 1996-ban, amikor DJ Hell (balra) Münchenben megalapította az International Deejay Gigolos kiadót, amelynek a neve nemcsak az egyik legjobb evör, de a főnöke tényleg nagyvilági életmódot vitt, particsászár dj-playboyként. A kiadónak ugyanakkor pár év alatt kialakult az egyedi, azonnal felismerhető hangzásvilága: klasszik electróból és technóból, szintipopból és szintidiszkóból összegyúrt szikár, rideg, monoton, hűvösen érzelemmentes, mégis nagyon buja tánczene – amire tökéletesen illik Arnold Schwarzenegger egy korai testépítős (lopott) fotója, a kiadó első emblémája. Az electroclash későbbi emblematikus slágereiből pedig jó néhány az IDG találata: a Chicks On Speed (performansz- és divattervező csoportosulás zenekari kreációja) és DJ Hell The Normal-feldolgozása, a Warm Leatherette (1996), D.J. Naughty: Boing Bum Tschag (1996), Christopher Just: I’m A Disco Dancer (1997), Miss Kittin & The Hacker: Frank Sinatra (1999), hogy tényleg csak a legfontosabbakat említsük.

fischerspooner.jpg2000-ben a kiadó Berlinbe tette át a székhelyét, becsatlakozva az akkoriban alakuló ottani electrotechno/electropunk színtérbe (ugyanabban az évben jött ki a Kanadából nem sokkal korábban Berlinbe költözött Peaches áttörést hozó Teaches Of Peaches albuma a fura indietronicára szakosodott Kitty-Yo kiadónál, de Toktok vs. Soffy O. electroclash-partihimnusza, a Missy Queen’s Gonna Die is, az Ellen Allien-vezette BPitch Controlnál). Ugyancsak 2000-ben az IDG megütötte a főnyereményt a Fischerspooner debütáló albumával, amely óriási hájpot kapott, gyakorlatilag bevitte az electroclash-t a fősodorba. Warren Fischer és Casey Spooner New York-i duója (jobbra) a definitív electroclash-zenekar, amely mint ilyen, inkább multimédia-színházi performansz vagy zenei art projekt – pont, amire bukik a zenei sajtó. És amit ugyanezért bőszen lehetett sarazni, hogy vicc, üres, kamu, összelopott, értéktelen, blöff – pont, amiket ánblokk az electroclash megkapott a bírálóitól. Még ha volt is ezekben igazság (volt), mostanra érvényüket/értelmüket vesztették; lehet bármit gondolni az electroclash-ről, de az Emerge a Fischerspoonertől vitán felül a kétezres évek egyik legtökéletesebb buliszáma.


Az amerikai-vonal

larrytee.jpgA Fischerspooner köti össze a német electroclash-szálat a párhuzamos másikkal, az amerikaival: ők voltak a headlinerei az első Elecctroclash Festivalnak, amit 2001 októberében rendeztek New Yorkban. A színtérkovácsoló happeninget az electroclash névadója, Larry Tee (balra) hozta tető alá, ő akkor már 15 éve buzgólkodott a város partiéletében dj-ként, producerként, promóterként. RuPaullal együtt költözött (menekült otthonról) New Yorkba (társszerzője a travi sztár Supermodel című egyetlen slágerének), a kilencvenes évek elején ő is club kidnek számított, sőt Michael Alig hírhedt (a Party Monster című filmben is megörökített) Disco 2000 partijaiba is besegített. Később játszott az összes menő klubban, majd egy ideig Berlinben élt, onnan hazatérve aztán elindította saját klubestjét Berliniamsburg néven (Berlin és a brooklyni hipszterfészek, Williamsburg nevének összevonásából), ami az electroclash inkubátoraként is funkcionált (az amerikai ága egyébként játékosabb, campebb volt, bátran nyúlt a ghettotech-ből, vagy a kommersz house-ból, dance-ből).

051231_lollipop_053.jpg2001 volt a robbanás éve (olyan emlékezetes dalokkal, mint a Sunglasses At Night, Tiga és Zyntherius, azaz a finn Jori Hulkkonen részegen, közös partizás után felvett Corey Hart-feldolgozása; a divathullámot meglovagoló Felix Da Housecat-től a Silver Screen (Shower Scene), vagy a trú electro-elkötelezett ADULT. duó Hand To Phone-ja, Európából meg Vitalic La Rockja rázta meg a klubokat), 2002-ben jött a tetőzés (ekkor jött ki a Scissor Sisters első kislemeze, futott be a rapper-énekesnő Princess Superstar a Bad Babysisterrel a listákon és a Disco D-vel közös Fuck Me On The Dancefloorral a klubokban, és lett indulóvá Mount Sims-től a How We Do), 2003-ban aztán jött a clash-t cash-re váltás fázisa, az ilyenkor szokásos válogatásokkal (Larry Tee-re mutatunk), illetve a világ többi részét ekkortájt érte el a divathullám (itthon egy picit még később, a trendeknél szokásos hároméves késéssel a Lollipop partisorozat képviselte az electropclash-t - jobbra). 2004-2005-re az electroclash gyakorlatilag felszívódott, ha nem is nyomtalanul: az előadók jó része eltűnt, egy része irányt váltott, a „műfaj” beleolvadt a zeneblogok által kultivált menőtánczenékbe (a bloghouse-ról majd egy későbbi lapszámban), és az ezzel egy időben formálódó franciaelektróba, majd electrohouse-ba (amelyből az EDM mutálódott), mialatt Peaches maradt a koronázatlan királynője, Lady Gaga pedig csak szeretett volna az lenni. Talán egy rövid visszatérésre is megérett az idő: electroclash – never forget.


A fenti számok garantáltan mind előkerülnek majd a Recorder presents Electroclash Reboot buliban, melyet október 30-án rendezünk a Beat On The Brat-ben, az electroclash-éra legnagyobb zenéivel és olyan dj-kkel, akik itthon játszották ezeket. Részletek a Facebook-eseményben.

https://recorder.blog.hu/2016/10/16/csak_egy_fless_electroclash-visszavaro
Csak egy fless - Electroclash-visszaváró

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1511774893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.