A londoni Somerset House-ban a Daydreaming With Stanley Kubrick kiállítást a Björk Digital című, október 23-ig látogatható tárlat váltotta. Közös vonásuk az erős kölcsönhatás a kép- és hangvilág közt. Amíg előbbinél Kubrick filmjei inspiráltak zenészeket – James Lavelle-t (U.N.K.L.E.), Thomas Bangaltert (Daft Punk), Carl Craiget, Jarvis Cockert (Pulp) és Max Richtert – addig utóbbinál Björk legújabb lemezének három számához készítettek virtuális realitással installációkat, egy negyedikhez pedig 3D-s hangrendszer segítségével. Bejártuk, végigéltük a kiállítást - ami előtt még egy másikat is ajánlunk a Londonban járó olvasóinknak.
A Kubrick-kiállítás látogatói már megtapasztalhatták a virtuális valóságot, azaz a VR-t, ott a 2001: Űrodüsszeia híres jelenetében Dr. Frank Poole szemeivel tapasztalhatjuk meg a centripetális súlytalanságot a forgó űrállomáson. Björk Digital című tárlata egészen más élményeket tartogat. (A Somerset House-ban legutóbb PJ Harvey nyilvános lemezfelvételén jártunk.)
A kiállítást Björk izlandi otthonából, az avatarján keresztül nyitotta meg egy sajtótájékoztató keretében, még szeptember legelején. Ezen kihangsúlyozta, hogy számára mennyire fontos a technológia fejlődése, és hogy ez karrierjében is mekkora szerepet kap. A 2001-es Vespertine óta használ laptopot, amivel egy intim alkotóteret kreált magának, az érintőképernyős eszközök segítették a 2011-es Biophilia albumának létrejöttét, most pedig a VR-technológia az, ami művészetében felszabadítja a képet és hangot.
A SZINTETIZÁLÓ ARTPOPPER - BJÖRK TÖBB SZÖGBŐL ELSŐ ÉS - MÁSODIK RÉSZ.
Intermezzo
A kiállításra negyedóránként engednek be 25 látogatót, így a másfél órás várakozási időben átmegyek a szomszédban található The Store nevű „kreatív térbe”, ami tulajdonképpen egy felújítás alatt álló irodaépület sok más mellett egy The Infinite Mix című ingyenes kiállítással – ami meg tulajdonképpen tíz elsötétített teremben vetített rövidfilmet foglal magába és a zenéhez ez is erősen kötődik. Kettős képernyőn vetítik Kendrick Lamar good kid, m.A.A.d city című lemezéhez készült kisfilmet (Kahlil Joseph: m.A.A.d). Gyors vágásokkal vált Lamar gyerekkorában készült családi videók, az éjszakai Compton fölött szálló drón képei, hírkivágások és saját, mágikus realista felvételei között. Egy folyosón kialakított térben hologram formájában tűnik fel egy énekes Maria Callasként. Három áriarészletet tátog el és mivel csak harminc méterre lehet megközelíteni, az élethű hajviselet és öltözék együtt elég valósnak hat. Kicsit felüdülés is a sok Harambe- és 2Pac-hologram között. (Dominique Gonzalez-Foerster: OPERA).
A többi terembe is érdemes benézni: a Sonic Youth Message The History című szerzeménye szürreálisan random jeleneteket fűz össze – pórázon való macskasétáltatás keveredik bútorokkal szexet imitáló alabamai fiatalok lassított táncával (Cameron Jamie: Massage The History). Máshol David Wolf asztronauta beszámolóját figyelhetjük űrben átélt napkeltéről és a Földre való visszatérés nehézségeiről (Rachel Rose: Everything And More). Az utolsó teremhez egy 3D szemüveget is adnak, majd berepítenek a berlini Olympiastadion fölé kilőtt tűzijátékba és az éjszakai Cleveland lakótelepei közé, miközben Alton Ellis Black Man’s Pride-jának tompa dub remixe szól (Cyprien Gaillard: Nightlife).
Björk digitális valósága
Közben eláll az eső és visszasétálok a Somerset House-hoz, ahol már a Björk Digital csapata olvassa le a jegyeket és ragaszt különböző színű matricákat a látogatók szíve fölé, megkülönböztetve az egyes látogatói csoportokat. Először levezetnek minket a legalsó szintre, egy kisterembe, aminek falait közel ötven hangfal borítja be, egymással szembeni hosszanti oldalait pedig két kivetítő. Megkérnek, hogy kapcsoljuk ki a telefonjainkat, rakjuk le a dolgainkat a hangfalak közé és bátran járjuk körbe a termet a Black Lake videója alatt (ami így készült).
A virtuális realitást csak 3D-s hangzás idézi meg, viszont egészen zseniálisan. A termet körbejárva egyes hangok hullámszerűen emelkednek ki és cikázzák körbe a termet. A kivetítőn a két különböző képanyag fut, de a hangsávok is szét vannak választva, így a két Björk egymásnak énekel.
A Black Lake (és az egész album) producere az az Alejandro Ghersi, aki Arca néven kiadott saját remek lemezei mellett jó néhány FKA twigs-, Kanye- és Kelela-trekkért is felelős. A hangzás viszont még a két éve elhunyt Mark Bellt idézi, aki Björk korábbi dalainak, lemezeinek volt a producere a Homogenic-től a Biophiliáig. Halálakor Björk azzal búcsúzott tőle, hogy „...bárhol is vagy, remélem jó hangfalaid vannak”. Valahol itt lehet ő is a teremben.
Ezután átvisznek az első VR-szobába, egy teljesen elsötétített falú terembe, itt huszonöt forgószék található, VR-headsetekkel és fejhallgatókkal. Közlik, hogy menetközben ezeket ne vegyük le a fejünkről, mert akkor az elejétől újraindul a felvétel. Viszont nyugodtan forogjunk körbe-körbe. Az itt szereplő klipben, a Stonemilkerben a korábbi videóból ismerős seb Björk mellkasán már hegedni kezd, ezzel együtt a zenei és képi aláfestés sem olyan zaklatott, mint a Black Lake-ben.
A képek egy borongós, eső utáni izlandi tengerpartot mutatnak, ahol a forgószéken pörögve egyre több és több Björk jelenik meg, miközben mi is a parton állunk. A virtuális realitás itt inkább olyan, mintha túl közel állnánk egy tévé képernyőjéhez, ami körbezár minket. A tapasztalat alapján pedig azt csak remélni tudom, hogy ezt a fejhallgatóval összekapcsolt VR-headsetet idővel könnyebb súlyúra fejlesztik, mert most azért néha lerántja a fejemet.
Átvezetnek egy újabb szobába, ami már kicsivel tágasabb és itt megkapjuk a megszokott Björk-viseletet és egy újabb példát az énekesnő szájfétisére (lásd még: a Michel Gondry által rendezett Army Of Me klipjében a bizarr gorillafogorvossal vívott harc a nyelvén talált gyémántért). A producer, Arca állandó társa, Jesse Kanda készített installációt a Mouth Mantrahoz, amiben Björk száján át láthatjuk a világot. Ehhez Kanda az énekesnő szájáról vett lenyomatot és építette meg méretarányos modelljét, majd rögzített egy rémálomszerű videót tizenkét kamerával.
Most nem azon gondolkozom, hogy milyen nehéz a készülék a fejemen, hanem hogy mennyire nem szeretnék Björk szájában lenni. „A torkom tömve volt / a szám bevarrva” kezdősorok mintha egy spirális lefolyón távoznának Björk nyelvén át a szájából, és majdnem négy percen keresztül nyomaszt minket ez a klausztrofóbia, mire kijutunk belőle. Aztán a száj tulajdonosából felszakad a válásából és négy évvel ezelőtt hangszálműtétjéből eredő fájdalom és torkát ütögetve, szalagokkal táncol (így készült).
A Quicksand kísérővideója vár minket a következő teremben. Augusztusban ezt Tokióból adta elő, ez volt az első 360 fokban, élőben, világszerte közvetített videó. A koncept így kicsit esetleges is, de azért érződik, hogy az összes 360 fokos VR-effektet megpróbálták belesűríteni, helyenként winamp-nosztalgiával.
Az utolsó teremben már nem székek fogadnak, hanem elfüggönyözött fülkék, a headset is kicsit komolyabb és nehezebb – Gear VR helyett már egy HTC Vive-ot kapunk, ami nagyságrendileg tízszer drágább az előbbinél. A váltás indokolt és érezhető is, a Notgethez készült VRX lehet a jövő – Virtual Reality Experience minden szava indokolt. Björk, mint egy digitálisan leképzett, 3D-s molylepkeszerű maszkokat viselő lény jelenik meg és lassan tornyosul fölénk, miközben egyre élénkebb színeket ölt és sugároz kifelé magából.
Nem nehéz megjósolni, hogy inkább ebbe az irányba megy majd el a virtuális realitás, meghagyva a papírból kivágott, headsetbe csúsztatott okostelefont a kínai piacoknak. A kérdés inkább már csak az, hogy mindez hány százalékban fog megoszlani a zene, a film, a játék és pornó között.
BJÖRK LEMEZRŐL-LEMEZRE - EZERSZÍNŰ HOMOGENITÁS.
Ezután a kijárathoz vezető úton még betérhetünk a 'Björk Cinema' terembe, ahol egy kétórás loopban vetítik Björk eddigi videóit időrendi sorrendben a Debutön szereplő Human Behaviourtől a Biophilia Mutual Core-jáig.
A Björk Digital kezdő és záródarabját leszámítva a kiállítást akár csalódásként is megélhetjük, de végigtekintve karrierje klipjeit, nyilvánvaló, hogy korszakalkotó darabokat találunk, amiknek sorába ezek az új videók is szépen illeszkednek. Még ha a mainstream popzenében nem is lett trend az olyan Gondry-féle álomszerű klipekből, mint a Bachelorette vagy az Army Of Me, Björk és társalkotói lemezről-lemezre klipről-klipre megújították az audiovizuális filmnyelvet. Elég csak a Homogenic bármelyik videójára gondolni, vagy a Biophiliához készült mobilalkalmazásokra, Björk mindig formabontó volt, ezúttal viszont az új formához szükséges technológiát is megelőzte.
Salamon Csaba
https://www.somersethouse.org.uk/visual-arts/bjork-digital
