Totális őrület a végéig – Pixies-profil

2016.09.30. 13:00, rerecorder

pixies_0201_by_travis_shinn_hi.jpg

Harmincéves a Pixies. Minden idők egyik legfontosabb zenekara. Amely 2004-es újraalakulása óta eddig egy gyalázatos lemezzel (a 2014-es Indie Cindy EP-kollekcióval) alázta életművét, ma, szeptember 30-án pedig egy annál azért jobb, Head Carrier című új stúdióalbummal is visszatér. A 45. Recorder magazinban megjelent cikk bővített változata következik.

Pixies-fannak lenni

pixies-pictures-10.jpgMár nagy lettem, úgyhogy 1989-ben szüleim utoljára vittek magukkal külföldi nyaralásra. Addigra egész jól kiképeztem magam alternatívnak nevezett zenékből, betéve tudtam a teljes The Cure-, The Smiths- és New Order-életművet, nagyjából túl voltam a Duran-Depeche-korszakomon, akkortájt kezdtem bele David Bowie feltérképezésébe. A korabeli amerikai zenekarokról nem sok fogalmam volt, kivéve az R.E.M. két sikerlemezét, őket még a Rádió Bridge is nyomatta. Komoly boldogságot okozott tinédzserként, amikor megszólalt a The One I Love vagy a Stand a pesti éterben. Hogy ne kelljen őseimmel sokat beszélgetni és, hogy hasznosan lefoglaljam magam valamivel a két hét alatt, vettem egy-egy New Musical Express-t és Melody Makert. Persze roppant naprakésznek éreztem magam, ellenére annak, hogy a bennük szereplő zenekarok többségéről korábban nem is hallottam. A Petőfi Rádió egyik szerkesztőjének, Herskovits Ivánnak köszönhetően annyit tudtam, hogy a slágerlista szekciónál csak az independent keretest érdemes nézni, ott vannak az igazi menőségek. Ezeket a listákat felváltva vezette a Pixies és a Stone Roses. A hazaindulás előtti utolsó napon egyértelmű volt, hogy apámmal megvetetem az aktuális albumaikat. Tisztán emlékszem, a barcelonai El Corte Ingles áruház zenerészlegén a belehallgatásnál remegő kézzel tettem fel a tűt a spanyol nyomású Doolittle-re, és elsőre csak minden harmadik szám tetszett, túl kemény volt még nekem. De éreztem, csak szokni kell és be fog jönni az egész. A Stone Roses-lemez könnyed pszichedéliája valamivel jobban átjött abban a stresszhelyzetben, amikor apám közölte, hogy csak az egyikre ad pénzt, zenerajongásom legnagyobb dilemmáját okozva ezzel.

pixies-doolittle.jpgKét dolog miatt döntöttem a Pixies mellett. Láttam az utcán pár plakátot, ami a júniusi koncertjüket hirdette a városban. Továbbá, mert úgy éreztem, itt az idő nyitnom a rendes kiabálós alternatív muzsika felé, amitől igazán kúl csávó lehetek a gimiben. Mire hazajöttem, elkezdődött a suli és rátaláltam az akkor induló Wave lemezboltra, ami következő években ellátott lemezekkel. Itt vették fel nekem a korábbi Pixies-kiadványokat, amiket még nehezebben sikerült befogadnom. Végül igazam lett a fokozatos beleszeretést illetően, az elsőre durvának ható dalokat pár hónap alatt megkedveltem, karácsonyra die-hard Pixies-rajongó lettem. Imádtam, ahogy a csendesen induló dalok robbanásszerű refrénbe torkollnak, majd újra lecsendesednek a második verzére, utána meg jön a totális őrület a végéig. Csak egy koncertélmény hiányzott rettenetesen. A Wave-ben hallottam, hogy 1989-ben körbeturnézták a fél szomszédságot, de azután a nagy semmi, a közelünkbe sem jöttek többet. Internet nélkül az MTV Europe koncertdátumokat közlő párperces szpotjai és a hamisított interrail-jegyek adtak reményt, hogy valaha látni fogom őket. Valahogy így tervezgettem következő éveimben, amikor 1993 januárjában Steve Blame, az MTV mindig mosolygós hírolvasója közölte, hogy Black Francis bejelentette a zenekar feloszlását. Húszéves voltam akkor, és nagyon szomorú.


A sztori

surfer-rosa.jpgA Pixies mindig is Charles Thompson zenekara volt, a számokat – párat leszámítva – mind ő szerezte. A feloszlásról is egyedül döntött. A lemezeken Black Francis-ként van feltüntetve, azonban senki nem szólítja művésznevén, ő mindenkinek csak simán Charles, a szórakoztatóan arrogáns, de azért szerethető seggfej. Huszonegy éves korában, 1986-ban alapította a zenekart Joey Santiago gitárossal, akit az egyetemi évek alatt ismert meg. Joeynak nem csak a Pixies nevét köszönheti a rocktörténelem, ő mutatott Iggy Pop- és The Cars-albumokat a korábban főleg csak keresztény és folkzenében jártas Charles-nak. Kim Deal egy újsághirdetésükre jelentkezett, és annak ellenére egyből bevették, hogy nemigen tudott basszusgitározni: tüneményes személyisége mindent vitt. David Loveringet, a kicsit kakukktojás dobost Deal férje ajánlotta be a zenekarba. Az első év koncertezéssel telt, főleg Boston környékén, de ideje volt tovább lépni. Charles ritkán látott apja a legjobbkor finanszírozta meg fia zenekarának első demofelvételét, ami olyan jól sikerült, hogy azonnal leszerződtette őket a brit 4AD kiadó, majd nyolc számot még abban az évben (1987) kiadtak róla Come On Pilgrim címen. Ezt követte az első rendes album, a Surfer Rosa, amit Steve Albini producer magához hűen jó vadra kevert. Ez a nyers megszólalás nagyon bejött Európában. 1988 végére akkora volt a hájp Angliában, hogy minden koncert telt házzal ment, az újságírók imádták, év albuma lett a Melody Makernél és a Sounds-nál, valamint az NME-nél is befértek az első tízbe. Bár folyamatosan turnéztak Amerikában, az egyetemi kluboknál nagyobb helyekre ritkán jutottak, a független lemezterjesztés miatt kevés lemezt adtak el otthon.

pixies-bossanova.jpg1989 volt a legjobb évük, a Doolittle-ért egészen odavolt a kritika, főleg Nagy-Britanniában. A 4AD által delegált Gil Norton lett az új állandó producer, kevésbé nyers, kidolgozottabb és tisztább hangzást hozott, aminek fő oka az volt, hogy jutott pénz rendes felvételekre. Szinte az egész évet végigkoncertezték, Charles és Kim ekkortájt kezdték nem bírni egymást. Kim szívesen bedobta volna saját dalait a Pixies-közösbe, de Charles egója túl nagy volt. És valószínűleg irigy is, mert Kimet mindenki imádta. A turné végezetével Kim Deal összehozta a Breeders-t, saját számaival. Steve Albinivel vették fel a Pod című albumot, minimális kritikai sikerrel. Fél év szünet után újra összeállt a Los Angeles-be költözött Pixies. 1990 nyarán kijött a Bossanova, a nehezen elkészült harmadik lemez, amit a rajongók a legkevésbé szoktak szeretni. Tényleg nem éri el az első kettő szintjét, de attól még szuper, tele szörfrockkal és ufós utalásokkal. Az utolsó album, az 1991-es Trompe Le Monde valamivel jobban sikerült. Kiadójuk nagyon szerette volna, ha végre befutnának az USA-ban is, ezért bevállalták, hogy a U2 előzenekara lesznek egy hosszú amerikai turnén. Rossz hangulatban töltött vergődéssel telt ’92 tavasza, ez tett be végleg a Pixies-nek. Charles csak Joey-t hívta fel telefonon, a többiekkel faxban közölte a hírt, hogy feloszlatta a zenekart.

pixies2.jpg


Egy évre rá kiadta első szólólemezét Frank Black néven, ami lazán volt olyan jó, mint az utolsó két Pixies-album, csak sajnos nem fogyott jól. Ugyanebben az évben Kim Deal zenekarának karrierje viszont szépen beindult. A második Breeders-album, a Last Splash váratlanul sikeres lett, köszönhetően a Cannonball című generációs rockhimnusznak, és főleg a Music Televisionnek, ami napjában nyolcszor adta le a klipet. 1993 után azonban mindkettőjük lendülete megtorpant. Kim sokat drogozott, évekre leállt a zenéléssel. Charles hiába ontotta magából az albumokat évente, azok az 1994-es Teenager Of The Year után egyre gyengébbek lettek. Később Frank Black And The Catholics néven tett kitérőt a country és a keresztény popzene felé.


AMIKOR MÉG AZT HITTÜK, HOGY A REMEK TROMPE LE MONDE AZ UTOLSÓ PIXIES-ALBUM.


A Pixies-titok

pixies_3858455.jpgA Pixies legendáriuma több dologból állt össze. Kezdve a nem létező imidzsükkel. Miközben a nyolcvanas évek popzenéje nagyrészt a külsőségekről szólt, ők mind a négyen jelentéktelen, hétköznapi embereknek néztek ki. Videókat se nagyon forgattak. Amikor végre csináltak párat, azok nem voltak MTV-kompatibilisek. Rockzenét ilyen formában nem csinált előttük senki. Feszes dob és basszus, Kim Deal emblematikus vokálja a háttérben, Charles üvöltő, pszichopata éneklése, Joey alulértékelt, de nagyszerű gitárjátéka, ezek együtt alkották azt a hangzást, ami újszerűnek hatott akkoriban. A szövegek széles képzeleti skálán mozogtak, tele voltak véres bibliai motívummal, erőszakkal, szürreális szexszel, sci-fi témákkal, és néha váratlanul átváltottak spanyol nyelvre, erőlködés nélkül. A 4AD házi grafikusa, Vaughan Oliver által tervezett borítók szuperül passzoltak Black Francis látomásos költészetéhez. A dalok egyszerre voltak kemények, intelligensek, humorosak és fülbemászóan melodikusak. Minimális nyitottság elég volt ahhoz, hogy megszeresse őket az ember.


A SURFER ROSA BORÍTÓJÁN LÁTHATÓ MEZTELEN NŐ UTÁN NYOMOZTUNK IS.

pixies02.jpgSzerencsétlenségükre pár évvel megelőzték korukat. A 90-es években zenekarok sora adott el több millió lemezt a Pixies-hangzás és a hangosHALKhangos-séma továbbgondolásával. Kurt Cobain egy interjúban be is vallotta, hogy a Smells Like Teen Spirit egy béna próbálkozás volt a Pixies lemásolására. Cobain annyira szerette a Surfer Rosa albumot, hogy ragaszkodott Steve Albini producerhez a Nevermindot követő lemezen. A Radiohead és a Blur tagjai egy-egy Pixies-koncert után döntöttek zenekaralapításról. PJ Harvey-tól a Pavementig több generációra hatottak, sőt még David Bowie késői lemezein is ott a nyomuk.

Végül még egy fontos tény: nem csináltak rossz lemezt. Sikerült időben abbahagyniuk, ami kevés zenekarról mondható el.


A visszatérés

pixies_band_shot_by_travis_shinn_lo.jpgKim és Charles a feloszlást követő 12 évben nem beszéltek egymással. 2004-ben ledöbbentem a bejelentésen, hogy újra összeáll a Pixies. Igaz csak turnézni, a régi gázsijukhoz képest csillagászati összegért, mert megérdemlik. Valamelyik Sonic Youth-tag erre megjegyezte, ők ott rontották el a brandépítést, hogy nem oszlottak fel időben. Erről szólt az internet. Végre itt a lehetőség. Nekem, meg az azóta felnőtt fél generációnak, akik utólag fedezték fel maguknak a Pixies-t. Emlékszem, eufórikus hetek következtek, alig tudtam eldönteni melyik városban nézzem meg őket. Végül egy kisebb társasággal Berlinben pótoltam be a lemaradást. Sajnos elszúrtam az időzítést, a koncerten elmaradt a reveláció, és erről nem a kopaszon és köpcösen visszatérő tagok tehettek. Az első ok, hogy mind a tízezer ember az első sorból szerette volna látni a zenekart, se látni, se hallani nem lehetett a Wuhlheide adottságai miatt. A második ok az Iggy And The Stooges előző napi koncertje volt, ami elvitte az életre szóló jelzőt a berlini hétre.

A Pixies azóta is létezik. Kim Deal már megint nincs velük, 2013-ban otthagyta a zenekart, amikor épp nekiláttak új számokat rögzíteni. Helyére megint lányt vettek be, először Kim Shattuckot, majd nemrég Paz Lenchantin lett az új basszgitáros, akit Charles hagyott szólót énekelni az új albumon! Ami szép dolog, csak hát az új Pixies-felvételeket – finoman szólva – senki nem szereti.

Lévai János


a friss, ma megjelent Head Carrier című új nagylemez, amely nosztalgikus hangokkal cseppet sem bántó és épp ezért nem is átütő módon idézi a zenekar klasszis-megszólalását:


az új lemez felvezető klipes dala, a Tenement Song

Címkék: magazin pixies rec045
https://recorder.blog.hu/2016/09/30/totalis_orulet_a_vegeig_pixies-profil
Totális őrület a végéig – Pixies-profil

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2411754067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása