„Mindenkin látszik az öröm és a felszabadultság” – Komróczki Diána (Fotórecorder 6. rész)

2016.09.29. 19:00, rerecorder

diacska.jpg

Komróczki Dia fiatal kora ellenére már elég szép referenciagyűjteménnyel büszkélkedhet. Nemcsak, hogy évek óta házifotósa az egyik legizgalmasabb magyar zenekarnak, a Middlemist Rednek, de ugyanebben az időben a legfrissebb hazai együtteseket és a pesti éjszakai életet is gőzerővel örökíti meg, kezdetben az erre specializálódott KERETblog, majd nálunk, a Recorder kötelékében is. Természetesen – az Ubikeklektik összművészeti fesztiválon is kiállított – szakvizsga-anyaga is a fővárosi koncertéletről szól, ezt mutatjuk most be interjúval, videóval Fotórecorder rovatunkban.

Névjegy: Komróczki Dia

Születési hely és idő:  Karcag, 1995. 10. 24.

Mióta fotózik: 2010.

Kedvenc kamerák: Canon A-1, de ha lenne egy Leicám azt is nagyon szeretném.

Kedvenc objektívek: 35mm, 50mm.

Kedvenc fényképészek: Anton CoeneAnnie Leibovitz korai időszaka, Nan Goldin, Anton Corbijn.


- Hogyan és miért kezdtél el fotózni?

- Amikor elkezdtem a gimnáziumot Szeghalmon, az osztálytársaimnak volt egy zenekara, és ennek kapcsán nekem is nagyon megtetszett a zenélés, el is kezdtem járni egy zeneiskolába. Meg akartam tanulni gitározni, de aztán elég hamar kiderült, hogy ez mégsem annyira az én világom. Úgy éreztem, hogy nincs hozzá tehetségem, nem is foglalkoztam vele túl sokat, viszont ezzel párhuzamosan bejött az életembe a fotózás. Eleinte fényképeztem mindennel, ami a kezem ügyébe került, majd tudtam venni egy jobb gépet. Témaként pedig ott voltak a zenészbarátaim, lényegében őket fotóztam, így alakult ki nálam a zenefotózás. A gimi végére pedig már csak a fotózás érdekelt, nagyon megtetszett az a pezsgés, ami azzal együtt járt.


- Mikor is volt ez?

- 2011-12 környékén.


szakvizs_18_of_24.jpg

Deli Soma, Middlemist Red

- Hogyan kezdtél el fiatal budapesti zenekarokat fotózni?

- Először a Middlemist Red-es fiúkat kezdtem fotózni, őket is eléggé véletlenszerűen. Utolsó éves gimisként már elég sűrűn feljártam Pestre, az egyik barátomon, Prommer Patrikon keresztül egyre több koncertre mentem el, végül egy közös ismerősünk, Tóth Dóri ajánlotta nekem a Middlemist Redet. Ők akkor még csak előzenekari pozíciókban léptek fel, az volt talán a második vagy harmadik koncertjük. Akkor kattintottam róluk párat, amiket két hónappal rá el is küldtem nekik, ők pedig nagyon megörültek, mert addig még nem csináltak róluk képeket, majd nem sokkal később a Gozsdu Manóban személyesen is találkoztunk, és megbeszéltük, hogy ha kedvem van hozzá, járjak el minél több fellépésükre fotózni. Azóta kvázi én vagyok a fotósuk, nem is tudom hány koncertjükön voltam már. Mivel nagyon szeretem a zenéjüket és barátok is lettünk, mindig nagyon jó a hangulat.


- Ezután hogyan kerültél a Keret bloghoz?

- Innen, a Middlemisttől jött a Keret, mert annak főszerkesztője, Kocsis Andris az Index dalversenyén jött oda hozzám – amit egyébként megnyertek a srácok –, hogy nagyon tetszenek a képeim és nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Elég vicces jelenet lehetett, ahogy kissé már alkoholmámorban a folyosón összefutva én, a pici kislány a két méter magas srác nyakába ugrok örömömben. Aznap elég nagy ünneplés volt.

midred_1_of_2.jpg

Middlemist Red (egyik fele)


- Közben elkezdtél iskolába járni és idővel a Recordernél lettél gyakornok.

- Igen az meg rá egy évre történt. Eredetileg, a gimi után én a MOME-ra akartam bekerülni, de nem vettek fel és végül a Budai Rajziskolába jártam, ami életem legszebb két éve volt. Itt pedig volt egy olyan feladat, hogy legyen a két év alatt gyakornoki munkám. Mivel a zenei körforgásban egyébként is benne voltam, a Recordert meg egyébként is kinéztem már magamnak előtte, ezért gondoltam, megpróbálom. Tavaly szeptemberben kezdtem el és nagyjából most jár le a gyakornoki évem. Úgyhogy most egyszerre csinálom a Kerettel, ami tök jó, mert így rengeteg különböző előadót tudok fotózni.


- Kiket fotóztál a leggyakrabban az elmúlt három évben?

- Az elmúlt három évemben nagyon sok bandával dolgoztam együtt. Van viszont két zenekar, akikkel régóta munkálkodok állandó jelleggel. Az egyik a már említett Middlemist Red. Róluk amúgy kérdezték már néhányan, hogy ennyi idő után nem unom őket fotózni? És én ezen csak nevetni tudok, természetesen nem. Szeretem a zenéjüket, ők is megújulnak, meg nem csak képeket készítek, hanem volt rá példa, hogy videóklipkészítéskor én voltam az operatőr. Szóval elég változatos három évet töltöttem el velük, arról nem is beszélve, hogy ez idő alatt barátok is lettünk. A másik zenekar, amelyikkel szoros a kapcsolatom, a Csaknekedkislány, velük két éve vagyok. Pont a napokban beszéltünk erről a srácokkal, hogy milyen gyorsan eltelt ez az időszak. Velük is nagyon szeretek koncertre járni. Fontos számomra, hogy jó kapcsolatban legyek a zenészekkel, mert teljesen más atmoszférája van egy olyan fotózásnak, ha ismeretlen embereket kell követnem, így meg a fiúk is ismernek, megbíznak bennem és ezáltal sokkal könnyebb a közös munka. Akikkel még sűrűbben foglalkoztam, foglalkozom: a Run Over Dogs, a Fran Palermo, a Lone Waltz Recordos fiúk, Zanzinger, Upor András, Duke Bluebeard, aztán a Palma Hills, a Puma Danger, a No Eves, a Kaktus, a Meteo, a Hello Hurricane, a Panel Surfers, az Agavoid, Isle of Man, Shaibo, a The Adolescens, a The Beans, a God & Monkey, a Mushu, akik már The Matter, a The Foreheads és a Babylon Records kötelékébe tartozók. Persze ez a lista is a teljesség igénye nélkül készült, rajtuk kívül is még sokan mások.

174187682064_146b49bbf7_z.jpg

Beck Zoltán, 30Y


- Elvégezted a sulit és természetesen a szakvizsgád anyaga is a zenéhez kapcsolódik, a nyár végén az UbikEklektik fesztiválon megvolt az első kiállításod is. Mesélj erről!

- A kiállításon is a Budai Rajziskolába készült szakvizsgám anyaga szerepelt. Már nagyon régóta követem a képeken szereplő zenekarokat, gyakorlatilag azóta, hogy Budapestre költöztem, és bekerültem egy olyan közegbe, ami egy nagyon jó közösséggé kovácsolódott, videósok, zenészek, sokféle ember együtt. A szakvizsga munkám pedig arról szólt, hogy azokat az embereket fotóztam, akikkel egyébként is eljárok esténként. Analóg géppel csináltam a képeket, amik eleinte inkább csak partifotók voltak, de amikor a szakvizsgáról kellett agyalnom, rájöttem, hogy az életem az elmúlt két évben nagyjából erről szólt. És kíváncsivá tett, hogy külső szemlélőként hogyan nézhetnek ki ezek az esték, amiket mi megélünk. Az alkoholmámorban nyilván mindenki kicsit őszintébben fejezi ki magát, a gátlások feloldódnak, ezt akartam képekben kifejezni. Az analóg technika pedig megengedte számomra, hogy roncsoljam a filmet. Például multiexpot készítettem, azaz újra befűztem azt a filmet, amire már egyszer fotóztam, és így egybeolvadtak a képek, ami jól megmutatja, hogyan folynak egybe ezek az esték, hogy egyszerre mennyire homályosak és képlékenyek, de közben mindenkin látszik az öröm és a felszabadultság. Nagyon érzelmes számomra ez a sorozat, mert a barátaimról szól, akik egyszerre a munkatársaim is, velük együtt dolgozom. Szóval a szakvizsgámra készülés végig egyfajta buli volt, mert azokkal voltam együtt, akiket nagyon szeretek, képileg pedig izgalmas anyag lett belőle.


- Kik szerepelnek a képeken?

- A vizsgamunkámban is javarészt azok a zenészek szerepelnek, akikkel jó baráti kapcsolatban vagyok a Middlemist Red, a Csaknekedkislány, a Run Over Dogs, aztán a Keretblog stábja, videósok, újságírók, fotósok na meg a Vittula törzsvendégei. Szóval a barátaim.


videó a kiállításról és a lent is szereplő szakvizsga-anyagról: 


- Az UbikEklektiken is volt sikere?

- Igen, a nagyszínpad terében volt kiállítva, ahol azért inkább sötétben járkáltak az emberek, de volt sok pozitív visszajelzés, és persze negatív feedback is, de az is inkább építő jellegű, aminek egyébként mindig nagyon örülök.


- A jövőre nézve mik a terveid?

- Ez most egy fáziskiállítás volt, mert a sorozatot végül is két éve készítem, de azóta ezt is csinálom, hiszen ebben élek. Egyszer majd mindenképp szeretnék egy albumot is összeállítani ezekből. Szeretem a kézzelfogható dolgokat, sokkal személyesebbnek, közelebbinek érzem magamhoz azokat a dolgokat, amiknek van fizikai kiterjedése. Ebből az anyagból tehát a terveim szerint lesz majd egy nagy összeállítás, és remélem egyszer lesz majd egy másik is, amiben meg azok a zenészek szerepelnek, akiket egyszer lekattintottam vagy azóta is folyamatosan fotózom.

interjú: Csada Gergely
nyitókép: Bartyik Gréta


és akkor Komróczki Dia szakvizsga-anyaga (a képekről még több szó esik a fenti videóban), a fotókon a pesti éjszaka szerepel, a technikák pedig: "multiexpós fotózás (a duplalayeres képek) mindre igaz, hogy lejárt filmre fotóztam, a 13, 14, 15-ös képek pedig emulzió égetéssel jöttek létre."

(A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük szigorúan tilos!)

1.

01_16.jpg


2. 

02_17.jpg


3. 

03_15.jpg


4. 

04_16.jpg


5. 

05_16.jpg


6. 

06_15.jpg


7. 

07_12.jpg


8. 

08_6.jpg


9. 

09_4.jpg


10. 

10_7.jpg


11. 

11_5.jpg


12. 

12_7.jpg


13.

13_5.jpg


14.

14_4.jpg


15. 

15_3.jpg


16.

16_3.jpg



Itt pedig egy bő válogatás Komróczki Dia további koncert- és portréfotóiból.


Middlemist Red az Akváriumban:

17980770809_b675e84e9b_z.jpg


The Beans:

beans_1_of_1.jpg


The Keeyman: 

gyula_1_of_2.jpg


The Keeyman: 

gyula_2_of_2.jpg


Middlemist Red-szilveszter a Kuplungban: 

koncert_1_of_3.jpg


Fran Palermo: 

koncert_2_of_3.jpg


Henri a Fran Palermóból: 

koncert_3_of_3.jpg


Middlemist Red és Elefánt Kapolcson: 

midred_2_of_2.jpg


The Luckies: 

szakvizs_17_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_19_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_20_of_24.jpg


Zanzinger: 

szakvizs_21_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_22_of_24.jpg


Run Over Dogs, vendég: Nóvé Soma: 

szakvizs_23_of_24.jpg


Palma Hills: 

szakvizs_24_of_24.jpg


Shaibo: 

zsof_1_of_1.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_01_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_02_of_24.jpg


Middlemist Red:

szakvizs_03_of_24.jpg


Middlemist Red-koncert: 

szakvizs_04_of_24.jpg


Papp Dávid (Middlemist Red) és Czeglédi Szabolcs Szasza (Run Over Dogs) villamoson: 

szakvizs_05_of_24.jpg


The Midnight Barbers:

szakvizs_06_of_24.jpg


Ivan And The Parazol: 

szakvizs_07_of_24.jpg


Ivan And The Parazol: 

szakvizs_08_of_24.jpg


The Adolescens: 

szakvizs_09_of_24.jpg


Mickey Dey: 

szakvizs_10_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_11_of_24.jpg


Csaknekedkislány: 

szakvizs_12_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_13_of_24.jpg


Mushu: 

szakvizs_14_of_24.jpg


Middlemisték: 

szakvizs_15_of_24.jpg


Middlemist Red: 

szakvizs_16_of_24.jpg



A cikkben szereplő fotók jogvédettek, továbbközlésük szigorúan tilos!

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

 

https://recorder.blog.hu/2016/09/29/_mindenkin_latszik_az_orom_es_a_felszabadultsag_komroczki_diana_fotorecorder_6_resz
„Mindenkin látszik az öröm és a felszabadultság” – Komróczki Diána (Fotórecorder 6. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2911751719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.