A képregények és a popzene közötti kapcsolat elsőre talán nem tűnik evidensnek, pedig vannak hasonlóságok. Mindkettő „hibrid”, amennyiben rajzokkal és szövegekkel fejezi ki magát az egyik, zenével és szintén szövegekkel a másik, mindkettőre jellemző a csapatmunka, és mindkettőnek rendesen meg kellett dolgoznia a nagyközönség elismeréséért, amit nagyjából egyszerre, az a 60-as évek végén és a 70-es elején sikerült elérnie.
A két művészeti világ közötti együttműködések is ekkor kezdődtek. Készítettek lemezborítókat képregényalkotók, feltűntek ismert popzenei előadók képregényekben, született zenekar képregényfigurákból, témává vált a rockzene képregényekben. Később számos énekesről és zenekarról készült életrajzi jellegű képregény, némelyikük szinte szuperhősként kelt alternatív életre a rajzokon, egyes előadók pedig arcvonásaikat kölcsönözték képregénykaraktereknek. Elszaporodtak a képregényes utalások rockdalokban, rockdalok címeit idézték képregények, sőt egyes dalok alapján rövid képregények is megvalósultak. Mindez folytatódik ma is, szinte rutinszerűen, és még magyar példákat is találni rá. Mindet felsorolni képtelenség, ezért beérjük a legérdekesebbekkel.
Comics cover
Talán az egyik legismertebb képregényszerű lemezborítót Janis Joplin zenekarának, a Big Brother & The Holding Company nevű együttesnek készítette az underground comix úttörője, Robert Crumb, méghozzá különleges körülmények között. A Cheap Thrills eredeti tervezetével nem volt megelégedve a kiadó, ezért fordult Crumbhoz, aki ismerte ugyan a dalokat, de sosem figyelt oda igazán a szövegekre, és csak a címek és halvány emlékei alapján rajzolta meg a képkockákat.
Jóval gyakoribb persze, hogy csak egyetlen rajzot helyeznek a borítóra. Előfordul, hogy már létezőt – mint például Frank Frazetta híres Death Dealer című festményét, amely a Molly Hatchet első lemezére került – de többnyire konkrét megrendelésre készülnek ezek a különlegességek. Rajzolt lemezborítót Richard Corben (Meat Loaf), Charles Burns (Iggy Pop), Dave Gibbons (Jethro Tull), Guy Peellaert (David Bowie, The Rolling Stones), Jamie Hewlett (Gorillaz), Milo Manara, Enki Bilal és Moebius is, a magyarok közül pedig megemlíthetjük Fujkin Istvánt (Locomotiv GT, Skorpió, Edda) és Stark Attilát (Péterfy Bori), de a többek közt a Fonográf Wágner uras borítóját készítő, jó ideje Amerikában élő Bányai István is tett kirándulásokat a képregény világába.Előfordul, hogy hosszabb-rövidebb képregény is kerül a lemez mellé. Talán a leghíresebb ezek közül Alice Cooper The Last Temptation című albuma, amelyhez háromrészes történetet írt Neil Gaiman, a Sandman sorozat szerzője, Michael Zulli rajzaival. Néhány évvel ezelőtt a magyar No Thanx együttes második nagylemezéhez a Magyar Képregény Akadémia csapata készített egy hétoldalas képregényt, a Yellow Spots Oravecz Gergelyt kérte fel dalainak adaptálására, Zash Ore pedig brit megbízásra készített képregényes figurákat a Subways 2015-ös albumához.
Dalszövegek szövegbuborékban
Létezik néhány igen jól sikerült, a szimpla illusztráláson túllépő képregényes feldolgozása dalszövegeknek, a Grateful Dead Comix című füzetben például több ilyen is van. Tovább ment azonban ennél Joshua Dysart író és Cliff Chiang, amikor Neil Young Greendale című albumának világából alkotott egy kötetnyi képregényt. Felvidéki Miklós Shel Silverstein író-képregényrajzoló-dalszerző A Boy Named Sue című, Johnny Cash előadásában ismert dalát bővítette 24 oldalas képregénnyé. John Lennon halálakor pedig a megdöbbent európai képregényalkotó-társadalom az egykori Beatle több dalából, illetve dalcíméből kiindulva kerekített drámai pároldalast. És ha már dalcím: amerikai képregényírók előszeretettel veszik át ismert rockszámok címét egy-egy epizódhoz. Legtöbbször talán Bob Dylan ihlette meg őket, az All Along The Watchtower és a The Times They Are a-Changin’ különösen népszerű, és úgy tűnik, szinte bármilyen alkalomból felhasználható.
Képregények dalszövegben
A rockerek is szívesen visszaadják a kölcsönt. A Spin Doctors Jimmy Olsen’s Blues című száma a Superman egyik mellékszereplőjének siráma, Paul McCartney a Marvel képregények gyakori gonoszait, Magnetót és a Titánium Embert idézte meg a Wings egyik slágerében, de feltűnik Superman az AC/DC-nél, Amerika Kapitány a Guns N’ Roses-nél, Batmant pedig még az Irigy Hónaljmirigy is belekeverte egyik paródiájába, sőt Prince 1989-ben teljes soundtracket írt az első Batman-filmhez, és azóta is betétdalok egész sora utal az eredeti sztorikra.
Fiktív képregények rocksztárokról
De térjünk vissza Alice Cooperhez, akiről több képregény is készült – pontosabban egy Alice Cooper nevű, a fellépéshez bemaszkírozott Alice Cooperhez hasonló figura kitalált figura kalandjait rajzolták meg. Még tovább ment a Kiss menedzsmentje, hiszen egész képregénysorozatot építettek az együttes kvázi szuperhősként ábrázolt tagjaira. Ugyanebbe a kategóriába sorolható a Beatles Sárga tengeralattjáró című animációs filmjének képregényes adaptációja. És hogy fokozzuk: magyarul is megjelent egy-egy New Kids On The Block-, Prince-, Avril Lavigne- és Lady Gaga-képregény.
Életrajzi képregények rocksztárokról
Természetesen bőségesen találni nem kitalált, hanem életrajzi indíttatású képregényeket is rockzenészekről. Az amerikai Revolutionary kiadó Rock’n’Roll Comics sorozata több mint hatvan részt élt meg,elég viharos körülmények között, ugyanis nem kértek engedélyt az ábrázolt hírességektől, és néhányan közülük sérelmezték Todd Loren kiadóvezető-író szubjektivitását. (Ennél nagyobb baj, hogy Loren nem éppen élvonalbeli rajzolókkal dolgozott együtt.) Jóval látványosabb viszont az Amy Winehouse-ról nem sokkal halála előtt készült album vagy a francia Mezzo elképesztően expresszív képregénye a blues királyáról, Robert Johnsonról (Love In Vain). A német Reinhard Kleist vastag kötete Johnny Clash életéről (I See A Darkness) pedig minden igényt kielégít, alaposságával és képi világával egyaránt. És akkor ott a műfaj talán legfontosabb kiadványa, a (Gasner János kiváló fordításában) magyarul is megjelent Képregényes rocktörténet, amelyet egy francia team, Serge Dutfoy rajzoló, Michael Sadler szövegíró és Dominique Farran rocktörténész készített és dióhéjban tökéletesen összefoglalja a popzene történetét.
Poputalás a rajzokban
Képregényekben gyakori, hogy a korhűség alátámasztására valódi hírességeket szerepeltetnek egy-egy jelenet vagy csak kép erejéig, köztük énekeseket, zenészeket. Vagy éppen parodisztikus céllal, mint amikor a „Bitlix” felbukkan az Asterix Britanniában egyik oldalán.
Különösen olasz képregényrajzolók szokása karaktereiket ismert színészekről és énekesekről mintázni. A magyarul is olvasható Dampyr sorozat egyik főszereplője, a vámpírlány Tesla például Annie Lennox vonásait kapta meg, a titokzatos Caleb Lost pedig David Bowie-éit, de feltűnik egy-egy epizódban Iggy Pop, Anthony Kiedis és a Lynyrd Skynyrd is. A Hellblazer horror-képregény főszereplőjének, John Constantine-nak a megalkotásakor Alan Moore figyelembe vette, hogy rajzolójának Sting a kedvenc énekese, így őt tette meg modellnek. Jóval megelőzte azonban mindannyiukat a már említett Guy Peellaert, aki popartos, akkoriban forradalminak tűnő képregényeiben 60-as évekbeli francia énekesnőkről mintázta hősnőit, Jodelle-t Sylvie Vartanról, Pravdát Françoise Hardyról.
Szintén már az 1960-as években készültek az első olyan képregények, amelyeknek címszereplője rockelőadó, illetve a történetek nagyrészt zenei közegben játszódnak. Az egyik úttörő a francia Pilote című képregényújságban néhány kalandot megélt Billy Hattaway volt, akire már nem sokan emlékeznek, ellentétben a Marvel Comics több figurájára. Hulk barátja, Rick Jones már első megjelenésekor gitározgatott, majd komoly karriert futott be énekesként, Dazzler (magyarul Káprázat) diszkókirálynőként debütált mielőtt a keményebb rock felé fordult és együtt lépett fel a teleportálni is képes Lila Cheney-vel. Magyarul is megjelenet az egyik legnépszerűbb „lányos” manga, a Nana, amely a J-Rock világába ad betekintést.
Rajzból reality
Az 1941-ben indult Archie című képregénynek nem központi témája a zene, ám amikor 1968-ban rajzfilmsorozat készült belőle, a korszellemhez kapcsolódva jó ötletnek tartották, hogy a középiskolás szereplők alapítsanak egy együttest, természetesen Archies néven. A műsor annyira sikeresnek bizonyult, hogy az epizódokban elhangzott dalokhoz újakat szerezve kiadtak egy nagylemezt, session zenészek és (akkor még) anonim énekesek részvételével. Az egyik szám, a Sugar Sugar világszerte örökzöld sláger lett. (További érdekesség, hogy egy másik, tiniknek szóló, szintén zenés tévésorozatnak, a Monkees-nak a szereplői ezzel párhuzamosan képregényekben is megjelentek, bár nem valami sok sikerrel.)
Zenélő rajzolók
Végül legyen szó a képregényt készítő zenészekről és éneklő-zenélő képregényalkotókról is. Meglepően sokan vannak, bár többnyire egyik vagy másik területre inkább csak műkedvelőként tesznek alkalmi kirándulásokat. Erre is van magyar példa, hiszen Gróf Balázs szeret dobolni, Csepella Olivér, a sokak által nagyon várt Nyugat+Zombik képregény kitalálója a Csaknekedkislány frontembere, Csordás Dániel pedig valamikor a Burzsoá Nyugdíjasok között tevékenykedett.
Olyan viszont, aki mindkét területen komoly munkásságot tudhat maga után, jóval kevesebb van, közülük egy kortárs alkotót emelnék ki: Gerard Way (balra), a My Chemical Romance énekese és dalszerzője egészen fiatal kora óta ír képregényeket is, sőt, The Umbrella Academy című sorozata elnyerte a legrangosabb amerikai elismerést, az Eisner-díjat is.
Bayer Antal
További sok-sok vizuális példa a műfajra.
lemezborítók:
fiktív és életrajzi képregények:
részletek
Jethro Tull:
Yellow Spots:
Alice Cooper:
képregényes zenekarok, alkotók, egyebek: