Tisztességes, óvatos – Kőváry Péter ajánlja a Red Hot Chili Peppers új albumát

2016.09.01. 16:12, prerecorder

kovary7bwvag.jpg

A Red Hot Chili Peppers egy szempillantás alatt megtöltötte a Budapest Sportarénát, a rajongóknak még az új lemezt sem kellett hallania ehhez, Kiedis-ék így szeptember első két napján két koncertet is adnak a fővárosban. A friss lemez azért időközben megjelent, mi pedig az éppen szintén friss EP-vel (Peter Kovary & The Royal Rebels: Keepin’ On) jelentkező Kőváry Pétert kértük meg, hogy kritizálja. A neoból kivált zenész nu-disco/house dj-producerként már régóta jól működő szólókarrierje mellett most a vintage rockhoz is visszatért, októbertől koncertezni is fog első nagylemezét novemberre tervező zenekarával.


rhcpgetaway_1.jpgRED HOT CHILI PEPPERS: The Getaway

Kiadó: Warner / Magneoton

Megjelenés: 2016. június 17.

Stílus: poprock

Nagyon nehéz a Red Hot Chili Peppersről úgy írni, hogy az ember ne kezdjen el akaratlanul is frázisokat puffogtatni, vagy belemenni abba, hogy a ’90-es évek elején előremutató és trendformáló bandából hogyan lett lagymatag slágereket és egyre unalmasabb albumokat jegyző rock-mamut – úgy, hogy lassan rocknak már egyáltalán nem is nevezhető, amit csinálnak

Az új album első hallgatásra egyáltalán nem is tetszett. Azután meghallgattam többször és jelentősen megváltozott a véleményem. Habár nem lett a kedvenc lemezem, a The Getaway simán vállalható alkotás, nincsenek rajta gigaslágerek, mégis tele van szerethető dalokkal és maximum a régi “dögöt” sírom vissza.  Igaz, azt már elég régóta.


PROFÜL: MAGYAR ZENÉSZEK KRITIZÁLNAK NEMZETKÖZI LEMEZEKET.


A ’80-as években voltam kisiskolás, a Red Hot Chili Peppers-ről sokáig egy emlékképem volt csak: a tévé valamelyik műsorában (a Parabola szilveszteri különkiadásában, a Szuperbolában – a szerk.) bemutattak egy őrült Los Angeles-i bandát, amelynek tagjai a farkukra húzott zokniban lépnek fel, és keverik a funkot a rockkal. Ebben az időszakban engem a Los Angeles-i zenék közül inkább a Mötley Crüe-féle glam metal fogott meg, így viszonylag hosszú ideig hidegen hagyott az RHCP munkássága. Később, 1992-94 tájékán elkezdtem érdeklődni a fekete zenék, főleg a ’70-es évekbeli soul és funk iránt. Volt ekkoriban egy cimborám, aki óriási Chili-rajongó volt, és a hétvégi bulik előtti, otthoni „alapozások” alkalmával általában valamelyik RHCP-album bömbölt, így szép lassan belém égett az addigi életmű, főleg a Mother’s Milk és a Blood Sugar Sex Magik. Mivel elég erőteljes volt az áthallás a Chili stílusa és az általam akkoriban favorizált funky zenék között, én is hamar rajongóvá váltam. Viszont ahogy telt az idő, és “slágeresedett” a zenekar, én egyre kevésbé voltam lelkes az aktuális albumaik megjelenésekor, és miután Frusciante (John Frusciante, a kulcslemezek gitárosa – a szerk.) végleg kiszállt, gyakorlatilag lemondtam a Chiliről.

Vagyis azt hittem, hogy ez így lesz, viszont időközben megismerkedtem feleségemmel – aki a világ egyik legnagyobb RHCP-rajongója – és hála neki, a Chili azóta megint az életem aktív része. Idén láttam is őket élőben a Nova Rockon és az új albumot is egy családi wellness hétvége alkalmával volt szerencsém meghallgatni. Ami elsőre is feltűnt, az a szokásosnál is lájtosabb, poposabb sound, amiért Danger Mouse producert okolhatjuk, akivel most először dolgoztak a srácok. Nyilván még egy ilyen nagynevű producernek is kihívás volt a Chilivel stúdiózni, főleg abban a tudatban, hogy az előző hat albumnak kivétel nélkül a legendás Rick Rubin volt a producere. A sound design unalmas elemzésébe nem is mennék bele, ízlés kérdése, hogy kinek mennyire tetszenek Danger Mouse – inkább a pop-, elektronikuszenei- vagy a hiphopprodukciókra jellemző – megoldásai. Mindenesetre hangzásban változatos a lemez, sőt vannak kifejezetten meglepő, ha úgy tetszik, előremutató témák is (This Ticonderoga, Dreams Of A Samurai).

rhcp1.jpg


Személyes kedvencem az albumról a kislemezes Dark Necessities mellett a Go Robot, ami talán az LP legjobb szerzeménye, telitalálat a hangszerelés, igazi nyári diszkósláger. Külön kiemelném még a Chili hőskorszakára leginkább emlékeztető a Detroit című dalt, illetve a Sick Love-ot, ami bár nem tipikus RHCP, de számomra nagyon izgalmas mind a nóta, mind annak háttértörténete, hiszen a felvételt nem mással, mint nagy kedvencemmel, Elton Johnnal és régi szerzőtársával, Bernie Taupinnal együtt jegyzi a csapat.

Ne számítson senki nagy megfejtésekre az album kapcsán, valószínűleg soha nem kapunk már Californication-féle slágerparádét, vagy Blood Sugar-féle funkrock-életérzést. Amit viszont igen: tisztességesen megírt dalcsokrot, óvatosan újszerű hangszereléssel. Azt gondolom, kellemes társ lehet a The Getaway utazásaink, nyaralásaink során a nyár hátralévő részében, kellő felkészülést biztosítva a szeptemberi budapesti koncertekhez.

Kőváry Péter

ITT PEDIG KŐVÁRY PÉTER KEDVENC ZENÉIBE HALLGATHATUNK BELE.


a kaliforniai kvartett friss albuma:


a Dark Necessities-hez készült klip:


és egy kis nosztalgia:

https://recorder.blog.hu/2016/09/01/tisztesseges_ovatos_kovary_peter_ajanlja_a_red_hot_chili_peppers_uj_albumat
Tisztességes, óvatos – Kőváry Péter ajánlja a Red Hot Chili Peppers új albumát

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3511665812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.