Végtelen várakoztatás után hétvégén kijött két Frank Ocean-lemez – így néz ki a ritka kiadvány!

2016.08.23. 11:30, rerecorder

img_5598.JPG

Többéves várakozás után Frank Ocean egyszerre több mindent is megjelentetett az elmúlt hétvégén: előbb magyar idő szerint péntek éjjel Endless címmel egy 45 perces videóalbumot, majd egy korhatáros videóklipet (lásd alább), szombaton éjszaka pedig Blond (illetve a magazinos, fizikai verzióban Blonde) címen egy stúdiólemezt is. Az ezeket megelőző legutóbbi kiadványa, a 2012-es év egyik legjobb lemezeként, az r&b műfaj megújítójaként ünnepelt channel ORANGE óta négy év telt el és bár már 2013 elején bejelentette, hogy az új albumon dolgozik, azzal a lendülettel el is tűnt két évre. Tavaly áprilisban került elő újra, egy Boys don’t cry kódnevű projekttel, amihez egy újság és egy weboldal is járt azonos címmel. Azt viszont sokáig senki nem tudta, hogy Ocean mire gondolt az „I got two versions, I got twooo versions” képaláírással. A Recordernek a Londonban tartózkodó Salamon Csaba mesélte el, hogyan jutott a friss Frank Ocean-albumot is tartalmazó nagyon ritka magazinhoz, be is mutatja azt képekkel és persze a nagy visszatérés történetét is.

franktumblr1.jpgIdén július elején Ocean kirakott az oldalára egy olvasójegyet, rajta múltbeli és jövőbeli dátumok pecsétjével, köztük egy 2016 júliusival is, amiben a hónap napja olvashatatlan. Hogy aztán egészen az utolsó pillanatig kivárva, Csendes-óceáni idő szerint pár perccel augusztus előtt elinduljon egy élő közvetítés az oldalán. Az órákon át streamelt videón Ocean az alapoktól kezd instrumentális zenére építeni egy spirális lépcsőfeljárót egy sufniban, egyedül. (Később a projekt alkotója, Tom Sachs képzőművész a Pitchforknak bővebben is mesélt minderről.) Az instrumentális darabok már egy kiforrott lemez előképét idézték, és több internetes oldal is lehozta, hogy néhány nappal később az Apple Music-on majd megjelenik az album. Augusztus ötödikén azonban az még megint csak nem volt sehol sem, Ocean pedig újabb két hét idegőrlő várakozás után jelent meg ismét a sufniban, de ekkor már új lemezének, az Endlessnek a zenei aláfestével. A 45 perces vizuális albumhoz készült videó végül egy közel 140 órás nyersanyag felhasználásának eredménye, Ocean „Stairway To Heaven”-ének építési dokumentációja.

Exkluzívan az Apple Music előfizetői számára elérhető videó bejelentésével jött az újabb hír, hogy a hétvége folyamán megjelenik majd egy újabb lemez, feltehetően a Boys Don’t Cry. Szombaton ehhez a lemezhez érkezett a Nikes című dal videója, a korábban a dél-londoni Mount Kimbie klipjeit is rendező Tyrone Lebon rendezésében. Az erősen korhatáros videóban Lebon az általa korábban is alkalmazott gyors képváltásokkal Ocean tudatfolyamát mutatja be, versenyautókkal, csillámokat szóró vaginával, beszélő csivavával és magával az ördöggel. Itt is elhangzik, hogy két verzióra készülhetünk, órakkal később pedig Ocean be is jelentette új albumának, a Blondnak az érkezését.

A lemez azonnal streamelhetővé vált az Apple Music-on, és a kép arra is felhívta a figyelmet, hogy négy nagyvárosban – Chicago, Los Angeles, New York és London – pop up shopokban fogják osztogatni a Blond-ot kísérő publikációt, “Boys Don’t Cry” címmel, ami tartalmazni fogja a lemezt is.

img_5577.JPGA hír greenwich-i középidő szerint éjjel fél egykor került ki több zenei oldalra is, ami az amerikai megjelenést tekintve logikus volt, de hogy Londonban mikor lehet majd az újságot megszerezni, nem tudta senki. A londoni pop up shopnak otthont adó, Charlotte Street-i újságos elméletben zárva tart egész hétvégén, viszont a Twitteren írta egy, a közelben lakó srác, hogy ő most elsétál és megnézi, hogy nyitva van-e az újságos. Percekkel később ki is rakott egy képet, hogy a bolt nyitva van, a polcokról és a kirakatból le van pakolva minden újság, helyükre pedig néhányszáz példányban a Boys Don’t Cry zine-ek vannak kirakva. A helyet biztonsági őrök és Frank csapatának emberi figyelek, hogy mindenki csak egy újságot vigyen magával, de azt ingyen. Mivel én is a közelben lakom, negyedórás bringázás után megérkeztem a pop up shopba, akkor néhány ember állt csak sorban, viszont a bejutást megnehezítette, hogy akik már bent voltak, fotózkodtak a teljesen átrendezett újságosban és beszélgettek Frank embereivel is a megjelenésről. Utóbbiak fényképezték és kérdezgették a sorban állókat, hogy üzennek-e valamit Franknek, vagy hogy fel fogják-e a bontani a vákuumfóliába csomagolt zine-t (ami egy teljesen logikus kérdés, mivel eBay-en helyenként már ezer dollárnál is jár a licit egy bontatlan csomagolású példányért).

img_5583.JPGElég nehezen tudtam elrakni a táskámba ezt a zine-t, mert súlyában inkább egy Quelle-katalógusra hasonlít, 39x29cm-es és közel 400 oldalas. Mire hazaértem, a hírek szerint már több utcán keresztül állt a sor, sokan vidékről autóztak fel egy-egy példányért, de nyilván nem jutott mindenkinek, hiszen közel másfél óra alatt az összes példány elfogyott, az összes helyszínen.

A zine közepén található cd tracklistje különbözik az Apple Music oldalán streamelhető verziótól (és akkor már meg is kaptuk a választ a két verzióra, a Blond/Blonde megfejtését - bár a két verzió vonatkozhat arra, hogy új albumból is kettőt kaptunk). Előbbi, a streamelt verzió 17 számból áll, utóbbi, a magazinba csomagolt cd pedig 12-ből.

A rövidebb verzióból hiányoznak az átkötő darabok, tartalmaz viszont két olyan számot is, amit a hosszabb nem. Az egyik az eddig még nem elérhető Easy (az én magazinpéldányomba különben valamiért a 17 számos verzió került, amiben a Nikes végét egy japán repper, KOHH zárja), a másik a Mitsubishi Sony, ami megegyezik az Endless-t záró bizarr technoindulóval, a Higgs-zel, amit Ocean egy-az-egyben nyúlt le Wolfgang Tillmans német fényképésztől, akivel benéztek Berghainbe is. A hosszabb verzió egyelőre szintén kizárólag Apple Music-exkluzív, jó hír viszont, hogy csak rövid ideig, utána megjelenik fizikai és digitális formátumban is.

img_5592.JPGA Boys Don’t Cry zine egyébként igényesen fotózott moodboardnak felel meg, és kicsit olyan is, mint egy terjedelmes fülszöveg vagy kísérő-booklet egy cd vagy vinyl mellé. Sok más mellett listázza Frank Ocean filmes és zenei inspirációit a lemezhez, 207 órás filmplaylist mellett a 276 perces zenei playlisten magyar vonatkozás is akad, Szabó Gábor The Last One To Be Loved című száma. A megjelenés után Ocean üzent a Tumblr-jén, amiben leírta a lemez és újság eredettörténetét és magyarázkodik is kicsit a kocsik iránti megszállottságát illetően. Mondjuk ezt nehéz is lenne tagadni, a zine nagy részét versenyautók teszik ki. Ezeken túl még dokumentálja Ocean útját a lemez megszületéséig, tokiói versenypályáktól a Nikes videóhoz készült werkfotókig. Aztán vannak benne újságkivágások a nyolcvanas évek Forma 1-es versenyzőivel és sártengerben driftelés a Mississippin. Ha hihetünk ennek a bevezető írásnak, Ocean már egy éve Londonban él és a fotók döntő többsége is erre utal. Található a lapban egy vers a dél-londoni költő-reppertől, Kate Tempesttől, a Nikes-ot is egy prominens londoni rendezte és oldalakon keresztül a londoni esőben, megtört autókban alvó fiúk fotói szerepelnek. Aztán van egy egészalakos fotó Bowie-ra emlékezve, annak Hunky Dory-időszakából.

Kreatív és produktív szempontból is jó húzás volt Londonba költöznie – Sampha, James Blake, Jamie xx és Arca hatása nagyon érződik mind az Endles-en, mind a Blondon. Hangmintáz rajta Brian Enót, a közreműködők között szerepel a Radiohead gitárosa, Jonny Greenwood és a London Contemporary Orchestra is (van egy olyan érzésem, hogy az Endless teljességében itt készült).

franktumblr2.jpg


A lemez megértését segíti továbbá rengeteg interjú a Boys Don’t Cry-ban, Lil B repperrel, Christophe Chassol filmzeneszerzővel, Om'Mas Keith-tel, a Sa-Ra egyharmadával és Rosie Watsonnal, azaz Auntie Rosie-val, Frank tiszteletbeli nénikéjével, aki már a channel ORANGE-on is szerepelt a Not Just Money skitben. Övé talán a legszórakoztatóbb sztorizgatás a magazinkönyvben. Emellett még szerepel egy forgatókönyv, Kanye West által írt „vers” a McDonald’s-ról (de Tyler the Creator és Ocean is írt bele verset), screen shotok éjjeli GTA-zásokról és Ocean böngészési előzményeiről – valamint  hiánypótló specifikációk egy mezőn kibontott BMW M3-as modellautóról.

Engem mégis az érdekel a legjobban, hogy igaz-e az az interjútöredék, amiben Frank Oceanről kérdezik az YouTube-legenda Auntie Fee-t, aki a borzasztóan prosztó gettóreceptjeinek magyarázásával lett népszerű.

Frank végül egy újabb Tumblr-posztban megköszönte azoknak, akik emlékeztették őt, hogy be kell fejezni a lemezét.

Azaz mindenkinek.

This Is Boys Don’t Cry and Blonde. First Times. Worldwide.”

(Az igen ritka Boys Don’t Cry kiadvány tehát máris csillagászati összegekért cserél gazdát, de Frank anyukája már megszellőztette Twitterén, hogy alighanem hamarosan emberi áron is beszerezhető lesz a vaskos kiadvány, azaz készül belőle utánnyomás.)

Salamon Csaba


a Nikes 18+ kategóriás klipje: 


és további fotók a kiadványból: 

a magyar vonatkozás:

img_5589.JPG


Frank Ocean kedvenc filmjei: 

img_5609.JPG


Frank Ocean kedvenc zenéi: 

img_5618.JPG

img_5619.JPG


itt egy playlistbe összegyűjtve is: 


Kanye verse:

img_5593.JPG


Frank keresési előzményei: 

img_5594.JPG


és további rengeteg részlet az artbook-magazinból: 

img_5595.JPG

img_5596.JPG

img_5597.JPG

img_5599.JPG

img_5600.JPG

img_5601.JPG

img_5602.JPG

img_5603.JPG

img_5604.JPG

img_5605.JPG

img_5606.JPG

img_5607.JPG

img_5608.JPG

img_5610.JPG

img_5611.JPG

img_5612.JPG

img_5613.JPG

img_5614.JPG

img_5615.JPG

img_5616.JPG

img_5620.JPG

img_5621.JPG

img_5622.JPG

img_5623.JPG

Címkék: fotó frank ocean
https://recorder.blog.hu/2016/08/23/vegtelen_varakoztatas_utan_hetvegen_kijott_ket_frank_ocean-lemez_igy_nez_ki_a_ritka_kiadvany
Végtelen várakoztatás után hétvégén kijött két Frank Ocean-lemez – így néz ki a ritka kiadvány!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2211431240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.