„Három évig tartott és kicsit kiégtünk” – Deryck Whibley (Sum 41)-interjú

2016.08.21. 19:05, prerecorder

 sum41v2.jpg

A sokadgenerációs poppunk Sum 41 nem először lép fel Magyarországon, viszont valószínűleg először láthatta a kanadai zenekart kiváló formában itthoni rajongótábora. A koncert után a zenekari Facebook-oldalon azt írták, hogy az idei szigetes fellépésük karrierjük egyik legjobbja volt. A Sum 41 frontemberével, Deryck Whibleyvel e koncert előtt beszélgettünk, amely során az énekes elárulta, hogy miért lépett ki korábbi dobosuk, a rajongók egyik kedvenc tagja Steve Jocz és arról is mesélt, hogy mit várhatunk új albumuktól, az októberben érkező 13 Voices-tól.

- Harmadjára jársz a zenekaroddal Magyarországon, 2010-ben a VOLTon, 2013-ban pedig a Szigeten léptetek fel. Mik az eddigi tapasztalataid, volt időd körülnézni a városban?

- Nem. Nem volt, de általában sosincs. Viszont régen még az ex-nejemmel (szintén kanadai, szintén zenész, egy bizonyos Avril Lavigne – a szerk.) jártam itt, akkor nem kellett játszanom. Egy-két napot el tudtunk tölteni a városban, ami nagyon gyönyörű. Emlékszem, hogy béreltünk egy hajót és lementünk a vízre. Azóta is motoszkál a fejemben, hogy vissza kellene jönni úgy, hogy ne keljen fellépnem.

- Az elmúlt pár évben sok változás történt a zenekar körül. Steve kilépett, majd Dave Baskh, a régi gitárosotok visszatért. Miért lépett ki Steve és Dave miért döntött úgy, hogy visszatér?

- Azzal kapcsolatban, hogy Steve fejében mi zajlott le, csak annyit mondhatok, hogy a legutóbbi turnénk három évig tartott és kicsit kiégtünk a végére. Még én is elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán tudom-e folytatni. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ilyenkor amint hazaér az ember és pár hónapig pihen, akkor képes lesz újra belevágni. Stevo szerintem elkövette azt az ostoba hibát, hogy két héttel a hazatérése után döntött úgy, hogy kiszáll a zenekarból. Egyszerűen ki volt égve és nem tudta folytatni, de ettől mi még haladunk tovább.

14034876_10153615684507890_9079783189213826682_n.jpg


- Persze, hiszen a koncertfelvételeket elnézve az új dobosotok, Frank Zummo rendkívül jól pótolja Steve-et.

- Igen, zseniális. Évek óta ismerem, de soha sem játszottam vele saját dalokat. Játszottam vele más dolgokat, de nem Sum 41 stílusú zenét. Viszont csak egy próba kellett ahhoz, hogy rájöjjek: Frank nemcsak jó, hanem ő egy következő szintet is jelenthet. Vicces, mert pont, amikor bejöttél, elkezdtem összeállítani a mai setlistet és éppen azon gondolkodtam, hogy vajon akar-e egy dobszólót. Majd amikor felkel, megkérdezem, hogy érdekli-e a dolog. (nevet) (a dobszóló megtörtént! – a szerk.)

- Visszatérve Dave-re, mikor döntött úgy, hogy visszajön a zenekarba?

-  Miután Dave kilépett a zenekarból nem nagyon beszeltünk és megintcsak az mutatkozik meg, hogy mindig a jövőre összpontosítok, és nem nagyon nézek vissza. Amikor turnén vagyok, nagyon kevés emberrel tartom a kapcsolatot, de ezzel mindenki így van. Én speciál a feleségemmel és az anyukámmal szoktam beszélni, aki egyébként most velünk tart ezen a turnén. De amikor az ember egy zenekarral járja a világot, akkor kialakul egy teljesen más világ és az otthoni élet háttérbe szorul. Ebbe beletartoznak azok, akik otthon élnek. Dave-vel pedig éveken át nem beszéltünk és körülbelül egy másfél évvel azelőtt kezdtünk el újra keresni egymás társaságát, mielőtt csatlakozott volna a zenekarhoz. Szimplán csak azért, mert hiányoztunk egymásnak. Majd egy évvel ezután bekerültem a kórházba. (a frontmeber súlyos alkohol problémákkal küzdött, amelynek következményéül a mája és a veséje összeomlottak – a szerk.) Miután kikerültem, átköltözött hozzám egy hétre, majd egy fél év múlva egymásra néztünk és megkérdeztük magunktól, hogy miért is nem zenélünk együtt? Ez az egész olyan, mint egy család.

- És most hogyan érzed magad?

- Jól, nagyon jól. Hát mit is mondhatnék, szar volt. Nagyon szar volt! (nevet)

13912883_10153615682892890_740884618970517991_n.jpg


- Franknek mi volt a kapcsolata a csatlakozás előtt? Rajongó volt?

- Nyilván ezt tőle kéne megkérdezni, de annyit tudok, hogy az egyik régebbi zenekarával feldolgozták a Fat Lipet. Szóval gondolom tetszett neki a dolog. Franket egyébként Tommy Lee-n keresztül ismertem meg 2005 környékén. Majd amikor Stevo otthagyta a zenekart szinte egyből felkeresett és megkérdezte, hogy fogunk-e meghallgatásokat tartani, de akkor még nagyon korainak éreztem új dobost keresni.

- Ha valaki, sorban meghallgatja a Sum 41 albumait, akkor pláne nyilvánvaló, hogy mindegyik különbözik egy kicsit a másiktól. Az októberben megjelenő 13 Voices-től is iránymódosítást várhatunk?

- Szerintem igen. Viszont azt nem mondanám, hogy egy teljesen új irányt. Ha az albumoknál maradunk, akkor vannak olyanok, amelyek nagyon különböznek egymástól, mint például a Chuck és az Underclass Hero. Szerintem a 13 Voices a Chuck és a Screaming Bloody Murder keveréke, ami nem direkt így íródott, hanem egyszerűen csak ilyen lett. Erre egyébként mások hívták fel a figyelmemet, de lényegében ennek a két albumnak a hangulata található meg benne. A hasonlóság mellett viszont felfedezhető valamiféle újdonság is.

interjú: Mihályi Dávid

fülbemászó refrén és kemény gitárok, ez a kanadai punk csapat legfrissebb dala:


a Sum 41 új felállása élőben, Ausztriában: 

https://recorder.blog.hu/2016/08/21/_harom_evig_tartott_es_kicsit_kiegtunk_deryck_whibley_sum_41_-interju
„Három évig tartott és kicsit kiégtünk” – Deryck Whibley (Sum 41)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3710427266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása