Itt a Cseh Tamás Program – Twentees

2016.08.19. 08:00, therecorder

twentees3_650.jpg

A Cseh Tamás Program induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának legutóbbi nyertesei közül 2016 augusztusában 15-öt mutat be a CSTP a Recorderen, íme abc-rendben a tizenötödik, a Twentees.

Az alternatív rock és az indie világában elmerülő Twentees tagjai (Balázs Konrád – ének, gitár, Böjti Tamás – ének, basszusgitár, Prjevara Miklós – gitár, billentyűk, sampler, Héjja Áron – dob, ének) a legkülönbözőbb angolszász gitárzenéken nőttek fel, hangzásukban felfedezhető a garázsbandák nemtörődömsége, de a popos refréneket sem nélkülözik. Megismerkedésük története egy fúvószenekari próbára nyúlik vissza, ott született meg az ötlet: punkrock-zenekart kell alapítani.

A banda 2013 végén adta ki első kislemezét, rajta a slágeres, klippel is megtámogatott 2Face-szel, melyet a Never Get Enough-hoz forgott videó követett. Azóta folyamatosan koncerteznek Budapesten és vidéken egyaránt, több alkalommal voltak már a Honeybeast előzenekara is, 2012-es alakulásuk óta több mint 60 fellépésen vannak túl. A 2015-ös Dunai Regatta zenei tehetségkutatóján az első helyet szerezték meg, 2014 novemberében a KERET blog tehetségkutatójáról különdíjat hoztak el. Bemutatkozó nagylemezük 2015 márciusában jelent meg Sing, Dance, Cry címmel. A debütalbumot követő Boldogság Kht. című daluk rotációban került a Petőfi Rádió műsorába, emellett több vidéki rádióban is napi szinten szólal meg a zenéjük.

A fiúk a Cseh Tamás Program szakembereit is lenyűgözték, a támogatásnak köszönhetően lehetőséget kaptak második nagylemezük, a Múlandó felvételére, amely elődjével szemben már túlnyomó részben magyar dalokat tartalmaz. A Twentees az új albummal megtalálta a saját hangját, a rajta szereplő dalokkal felírta magát a legígéretesebb hazai feltörekvő zenekarok listájára. Stílusában ez a lemez már szerteágazóbb az előzőnél, a címadó dalba egy rapbetét is bekerült Skeeny Boytól (ex-Cloud9+), de megmaradtak a popos refrének és a fülbemászó gitárriffek is. Nyáron a debreceni Campus Fesztiválon és Kapolcson, a Művészetek Völgyében is láthattuk őket a színpadon.

Mentoruk: Szalai Attila, a Tesco Disco menedzsere.


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/08/19/itt_a_cseh_tamas_program_twentees
Itt a Cseh Tamás Program – Twentees

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6510414226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.