A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 14. rész: Megadó Kiadó

2016.08.18. 17:59, rerecorder

megado.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: a Hungaroton, a Magneoton, a Trottel, a Universal Music, az 1G Records, a Gold Record, a Fonó, a KO Records, a Bloose Broavaz, a BMC Records, a Tom-Tom Records, a Chi Recordings és a Mistral Music után a Megadó Kiadó mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. Megadó Kiadó.

2. 2006.

3. Lovasi András.

4. Péterfy Bori & Love Band, Vad Fruttik, Kiscsillag. Rajtuk kívül volt még jó néhány fontos és sikeres kiadvány, de olyan előadóktól (30Y, PASO, Zuboly, Brains), akiknek rendszeresen nem nálunk jelentek meg az albumaik.

5. Digitális, cd, vinyl, dvd, kazetta.

6. A kiadó azért jött létre, mert a hagyományos lemezkiadási struktúra láthatóan erősen összeomlóban volt, és egy olyan kiadót szerettem volna létrehozni, ami alkalmazkodik az aktuális piaci helyzethez. Azt gondoltam, hogy az a legegyszerűbb, ha ezt én csinálom meg és nem várok arra, amíg valaki megcsinálja. Szóval do it yourself.

7. Olyan kiadóvá alakultunk, amelyik a zenekarokkal közösen gondoz kiadványokat és szinte csak menedzseli az előadók által hozott döntéseket. Nem nagyon szólunk bele semmibe, nem akarunk a zenekarok ellen tenni, nem royalty-t fizetünk, hanem a bejövő pénzeket is közösen osztjuk szét. Ez a szerkezet egyrészt a kockázatviselést csökkenti, másrészt a zenekaroknak már nem kiadókra van szükségük, hanem egy kiépült infrastruktúrára, amelyik kezeli a hangfelvételi jogokat.

8. Ma már nagyon sok zenekart utasítok vissza, mert amit mi nyújtani tudunk, azt magunk is meg tudják csinálni, kicsit több munkával. A hangfelvétel-kiadás folyamatosan és gyorsan alakul át, a magyar piacon az albummegjelenés már teljesen elveszti jelentőségét, sokkal fontosabb egy slágernek szánt single gondozása. Én ettől függetlenül szeretek hangfelvételeket kiadni és azokat a zenekarokat is keresem, akik albumformátumban gondolkodnak.

9. Évek óta van egy szolid nyereségünk, egyre magasabbak a digitális értékesítésből befolyó jogdíjak, amivel olyan sok tevékenységünk, gondunk nincsen. Egyelőre mi is, a zenekarok is úgy kezeljük ezt, mint talált pénzt. A célunk az, hogy a hangfelvétel költségeit kitermeljük és hosszú távon esetleg nyereséget is biztosítsunk a zenekaroknak. Arról már régóta nincsen szó a hozzánk hasonló kisebb piacokon, hogy komoly bevételforrásként kezelhetnénk a hangfelvételek kiadását.

http://www.megadokiado.hu/

https://recorder.blog.hu/2016/08/18/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_14_resz_megado_kiado
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 14. rész: Megadó Kiadó
süti beállítások módosítása