Íme két eddig kiadatlan dal a Verve korai korszakából

2016.08.16. 13:35, Frontrecorder

verve_2.jpg

Rischard Ashcroft májusban adta ki legújabb szólólemezét, szeptemberben pedig egykori zenekara, a Verve is visszatér... na jó, ezúttal nem állnak újra össze, mint korábban többször is, csupán újból megjelenik az első két lemezük, az 1993-as A Storm In Heaven és az 1995-ös A Northern Soul bónuszfelvételekkel kibővített változatban. Előbbihez extraként két kiadatlan dalt csaptak hozzá, melyek itt meghallgathatók.

Az 1990-ben alakult Verve bemutatkozó albuma 1993 júniusában jelent meg, és még erőteljesen "trippy" pszich-folkos, pszich-rockos, shoegazes hangzásvilág jellemezte, ami nem is csoda, mert azokban az időkben az egész zenekar folyamatosan és durván el volt szállva a drogoktól (Ashcroft nemrég a Guardian-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, szerencsésnek érzi magát, hogy élve megúszta.) A felvételek 1992 tele és 1993 tavasza között zajlottak a cornwalli Sawmills stúdióban John Leckie produceri irányításával, a vele rögzített dalokból végül tíz került a lemezre. A szeptember 9-én megjelenő újramaszterelt, 3 cédés bővített kiadásra - a kislemezek B-oldalaira és az akkori EP-kre került további dalok, valamint két BBC-s élő session mellett - igazi extraként két olyan dal került rá, amiket ugyancsak a debütáló lemezhez rögzítettek, de eddig kiadatlanul hevertek. Ez az egyik, a perkázással felrázott Shoeshine Girl:

és a másik, az úszós-lebegős South Pacific, melyhez klipet is összevágtak a producer, Leckie stúdiózást megörökítő házi videóiból:



Szeptember 9-én az eredetileg 1995 júniusában kijött, minden szempontból összeszedettebb és már a britpophoz húzó A Northern Soul 3 cédés deluxe újrakiadása is megjelenik, hét kiadatlan felvétellel.

https://recorder.blog.hu/2016/08/16/ime_ket_kiadatlan_dal_a_verve_korai_korszakabol
Íme két eddig kiadatlan dal a Verve korai korszakából

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4210415112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.