A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 11. rész: Tom-Tom Records

2016.08.15. 16:21, rerecorder

tt_rec_ok_logo.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: a Hungaroton, a Magneoton, a Trottel, a Universal Music, az 1G Records, a Gold Record, a Fonó, a KO Records, a Bloose Broavaz és a BMC Records után a Tom-Tom Records mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. Tom-Tom Records.

2. 2000.

3. Dorozsmai Péter.

4. Quimby, Boggie, Pátkai Rozina, Udvaros Dorottya, Dés László, Tompos Kátya, Für Anikó, Szeder, Bágyi Balázs New Quartet, Apostol, Kozma Orsi, St.Martin, Zolbert, East, Syrius Legacy, Nikola Parov, Szilárd, A Kutya Vacsorája, Sapszon Orsi.

5. Digitális, single, cd, dvd, de volt már vinylkiadványunk is.

6. Garantált a szabadság, de igény a minőség!

7. Minél több emberhez szólni, nyitottnak lenni a világra úgy, hogy a világ is nyitott legyen ránk.

8. Az igényes mai, kortárs zenék, bármilyen műfajban is, a mi kincseink, amelyeket gondozni, őrizni kell. Hiszünk abban, hogy az értékes zenék megérdemlik, hogy lenyomatot hagyjanak maguk után. Kiadónk egy igazi közösségi tér, a családias hangulat szakmai nívóval párosul. Előadóink művészileg nagyon nagy szabadságot kapnak, ezáltal saját világukban alkothatnak, és ezzel együtt megkapják azt a szakmai segítséget is, amely által még színvonalasabbá válhat zenéjük. Egy dologból nem engedünk: a minőségi végeredményből!

9. Jó érzés részesének lenni egy alkotói folyamatnak, egy zenei pályafutásnak, és tudni azt, hogy olyan hangfelvételek születnek, amire a jövőben is büszkék lehetünk.

http://www.tomtom.hu/hu/records

https://recorder.blog.hu/2016/08/15/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_11_resz_tom-tom_records
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 11. rész: Tom-Tom Records
süti beállítások módosítása