David Lynch és múzsája valahol a seholban talált újra egymásra

2016.08.10. 15:51, Frontrecorder

belllynch.jpg

Miközben a fél világ a Twin Peaks 2017-es visszatérését várja, a kultikus sorozat atyja (és állítólag az új széria összes részének rendezője), David Lynch folytatja az utóbbi években fő profiljává előlépett zenei ténykedését: ő a producere múzsája, az énekes-színész Chrysta Bell októberben érkező új EP-jének, amelyről egy dal már most meghallgatható.

Lynch először 2007-ben, az Inland Empire című filmje soundtrackjén dolgozott együtt a texasi születésű dizőzzel, majd ő volt a társszerzője-producere Bell 2011-es debütáló albumának, legutóbb pedig 2014 novemberében adtak ki egy közös dalt. Lynch idén még szorosabbra fűzi (munka)kapcsolatát múzsájával: zenei rendezett neki egy EP-nyi új dalt, melyek október 7-én jelennek meg, Somewhere In The Nowhere cím alatt, ráadásul a Twin Peaks készülő új évadában is osztott rá szerepet, nem meglepő módon. Bell közben második albumán dolgozik, igaz, Lynch nélkül, ellenben olyan vendég közreműködők bevonásával, mint Adrian Utley (Portishead), Stephen O’Malley (Sunn O)))) és Geoff Downes (Yes).; az egyelőre cím nélküli anyag társszerzője Christopher Smart, producere pedig PJ Harvey egyik hű alkotótársa, John Parish, szóval a lemez több mint ígéretesnek hangzik. De vissza a hamarosan megjelenő, Lynch-csel közös EP-hez, melyről elsőként a Beat The Beat című kísértet-rockabilly hallható, íme:

https://recorder.blog.hu/2016/08/10/david_lynch_es_muzsaja_valahol_a_seholban_talalt_ujra_egymasra
David Lynch és múzsája valahol a seholban talált újra egymásra
süti beállítások módosítása